1928. szeptember 18-án, Szegeden, „… az Egyetem és gr. Klebelsberg Kunó vallás-és közoktatásügyi Miniszter előterjesztése alapján, a Kormányzó Úr ő főméltósága…”, Szent-Györgyi Albertet kinevezte az Orvosi Vegytani Tanszék professzorának.
Szegedre költözésével, voltaképpen egy új szellemiség kezdte meg térhódítását az egyetem eladdig tekintélyelvre épülő világában. Szent-Györgyi Albert a professzorságot, majd később a rektorságot, nem tartotta egyetemi hatalmasságnak: felelősséggel végzett feladatnak, küldetésnek tekintette mindkettőt. Meggyőződése szerint: „Az egyetem vezetője, a rektor, a diákok apja. Az ő feladata az egyetemen olyan légkört teremteni, amelyben a diákok otthon érezhetik magukat.” Fontosnak tartotta továbbá, hogy az egyetemen olyan viszonyok, helyzetek teremtődjenek, amelyek rádöbbentik a diákokat arra, hogy jogaik és kötelességeik vannak. Rektori székfoglalójában azt is hangsúlyozta, hogy: „ Az egyetemnek át kell hatva lenni az igazság szeretetétől, a falai között meg kell érezni a teljes szellemi szabadság levegőjét, amely nélkül minden kultúra elsorvad.”
Szent-Györgyi nézete szerint, az iskolában folyó tanári tevékenység nem épülhet az ismeretek mechanikus közlésére és befogadására. Szerinte az „… iskola tanítványaival két dolgot tehet: taníthatja és nevelheti őket; nem lehet csak tanító intézmény, azaz: szakiskola. Azt sem tartotta járható útnak, hogy a tudomány fellegvárai elvont pedagógiai eszmék szolgálatába szegődjenek. Ezeket a tévelygéseket, mint mondta, átgondolt reformmal meg kell szüntetni. 1930-ban, Az iskolai ifjúság testnevelése című előadásában hangsúlyozta: „… az egyetlen út egy nemzeti megújhodás felé, csakis mélyre szántó, táglelkű tanügyi reformon át vezethet, amely tanügyi reform, nemcsak a tanítás anyagát és mennyiségét, de egész szellemét változtatja meg a legtetejétől a legaljáig, az elemitől egészen az egyetemig.”
Szent-Györgyi Albert az iskolai élet reformjában kiemelt szerepet szánt a testnevelésnek, a sportnak. Úgy vélte: „… a sport, nemcsak a testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb, legnemesebb nevelő eszköze.” Az ő személyes életének is meghatározó tényezője volt a sport. Rendszeresen teniszezett. Hódolt a vízi sportoknak; a Csónakház rendszeres vendége volt. Nyaranta vitorlást bérelt, és versenyzett a Balatonon, télen, pedig sízni járt a családjával. (Érdekességként: a hetvenes évei vége felé járva még szívesen vízi sízett, Dávid unokájával az óceánon; Korán elvesztett leánya, a” kis” Nelli, tagja volt a magyar sí válogatottnak; Dávid unokájának szenvedélye a vitorlázás.)
Szent-Györgyi Albert talentuma s mély humánuma megérintette, és csodálattal töltötte el tanítványait. Laki Kálmán biológus, például így emlékezik rá:
„… úgy éreztük, hogy a magyar égbolton új csillag született meg. Ahogy száz évvel korábban a fiatal magyar matematikus, Bolyai forradalmasította a geometriát, úgy éreztük, hogy Szent-Györgyi személyében ez úttal a biokémia lett gazdagabb egy zsenivel.„
Ormos Jenő professzor szerint: „ Szent-Györgyi, minden más tanárral szemben, rendkívüli súlyt helyezett arra, hogy gondolkodni kelljen, ne csak bemagolni az anyagot …A kollokvium írásban volt, mindenki bármilyen könyvet, jegyzetet bevihetett. Csodálkoztunk is ezen, de aztán, amikor megkaptuk a kérdéseket, kiderült, a válasz a könyvekben bizony nem volt sehol, nagyon gondolkozni kellett a megfejtéseken. És végül egy harmadik tanítvány:
Szent-Györgyi „prof”, „Hetenként kétszer röplabdára tanította diákjait, és velük együtt hempergett a gyepen. A vizsgán nagyon igényes volt. Nem dobálózott a kitűnőkkel, és akit elbuktatott, annak szinte bocsánatát kérve magyarázta el, hogy miért nem engedte át, és miért szükséges ezt meg azt pontosan megtanulnia. Aztán elővette pénztárcáját, és a bukott diáknak kezébe nyomta a 30 pengő pótvizsgadíjat.”
Szemenyei Sándor
