Szemétszedő akciót szervezett a Szeretlek Békéscsaba Egyesület

2023. március 24. 12:38 | Vincze Attila

Szemétszedő akciót szervezett a Szeretlek Békéscsaba Egyesület pénteken. A szervezet tagjai a vármegyeszékhely kül- és belterületi részein, valamint Telekgerendáson és Szabadkígyóson tisztították meg a környezetet az illegálisan lerakott hulladéktól.

Platós teherautóval és zöld munkaruhában kezdték meg a munkát péntek reggel a Szeretlek Békéscsaba Egyesület tagjai, akik az árkokból, sűrű aljnövényzetből, illetve az utak mentén szedték össze az illegálisan lerakott hulladékot.

– Nagyon örülök, hogy az egyesület tagjaként részt vehetek a tagtársaimmal együtt ilyen karitatív akciókban, ezzel is példát mutatva más egyesületek számára, illetve remélem, hogy baráti társaságokat is tudunk így motiválni. Ezen felül pedig szerettük volna kicsit felhívni a figyelmet a környezetünk védelmére és a tisztaság fontosságára – fogalmazott Frankó-Zahorán Kitti, az egyesület egyik tagja.

 

 

Frankó Attila elnök elmondta, hogy a belváros alapvetően tiszta Békéscsabán, azonban a külterületeken, valamint az elhagyatott városrészeken továbbra is sok szemetet lehet találni, különösen a téli időszakot követően.

– Fontos, hogy tiszta legyen a környezetünk és igényes. Ezúttal a hulladék túlnyomórészt a külvárosi mélyedésekből, utak mentén eldobott szemétből gyűlt össze, de megyünk Telekgerendásra és Szabadkígyósra is, illetve Békéscsaba külső részeit is körbejárjuk a nap folyamán – hangsúlyozta.

Frankó Attila hozzátette, az egyesület a közeljövőben is tervez majd hasonló szemétszedő akciókat a városban, melyek időpontjáról a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL