Szegfűvel köszöntötte a hölgyeket az MSZP Békéscsabán

2024. március 8. 17:53 | Vincze Attila

Nőnap alkalmából hagyományosan ismét szegfűvel köszöntötte a hölgyeket az MSZP békéscsabai szervezete pénteken. A párt helyi tagjai ezúttal az Andrássy úti borozó előtt kedveskedtek az arra járó hölgyeknek.

Az MSZP békéscsabai szervezetének elnöke a behir.hu-nak elmondta: ilyenkor mindig arra hívják fel a figyelmet, hogy még számos tennivaló akad a férfi és a női egyenjogúság tekintetében. Miklós Attila hangsúlyozta: baloldali pártként az egyik legfontosabb céljuk az esélyegyenlőség megteremtése és Magyarországnak ebben még bőven van lemaradása a nyugati országokhoz képest, elég csak akár a nők és a férfiak közötti bérszakadékra gondolni.

Hozzátette, hogy a párt elfogadhatatlannak tartja a nőket ért atrocitásokat, a családon belüli erőszakot, emellett fontosnak tartják a szexuális zaklatás elleni küzdelmet is. Kiemelte: ezek a témák úgy tűnik, hogy nem érdemelnek figyelmet a jelenlegi kormányzattól, mint ahogy a gyermekvédelem kérdése sem. Hangúlyozta, arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a nők a család és a mindennapi munka mellett mennyi áldozatot vállalnak azért, hogy egyben tartsák a családot. 

 

Galéria

További programok »

FEL