Piros szegfű az MSZP-s képviselőktől

2020. március 6. 18:30 | Sipos Gábor

Már hagyománnyá vált, hogy nőnapon, illetve az azt megelőző utolsó munkanapon, az MSZP színeiben tevékenykedő politikusok szegfűvel ajándékozzák meg Békéscsaba belvárosában az arra járó hölgyeket. Miklós Attilát, Fülöp Csabát és Hrabovszki Györgyöt az eső sem tudta eltántorítani ettől a gesztustól.

A három csabai politikus a virágosztás előtt elmondta, hogy egy nagyon fontos hagyományt követnek. Fontos, mert véleményük szerint tarthatatlan az az állapot, hogy a világban és Magyarországon is sok esetben megkülönböztetés éri a nőket.

– Ez a nap tökéletes arra, hogy például felhívjuk a családon belüli erőszakra az emberek figyelmét. Ezért is tarthatatlannak találjuk azt, hogy a magyar kormány 2014 óta nem ratifikálja az isztambuli egyezményt – hangsúlyozta Miklós Attila.

Miközben a politikusok már a szegfűs dobozokat nyitották, elállt az eső, így már nem volt akadálya annak, hogy a sétálóutcán meglepjék a hölgyeket.

– Országos szinten az összes alapszervezetnél hagyomány, hogy ezen a napon köszöntjük a hölgyeket. Azt gondolom, hogy ezt a hagyományt ápolni kell, illetve a hölgyeket nem csak március nyolcadikán kell köszönteni, megbecsülni és elismerni, hanem az év 365 napján – fogalmazott a nagy csokor szegfű mellett Fülöp Csaba.

A programon hiánytalanul talált gazdára mind a 200 szál szegfű a csabai sétálóutcában.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL