Szarvas Péter polgármester üzenete a ballagóknak: Békéscsaba hazavár!

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntője a most hétvégén ballagó diákokhoz.

 

„Szívedben és fejedben ezerféle erő szendereg, mit felkölteni, s kifejteni és alakítani a te dolgod.”

 

Kedves Ballagó Diákok!

 

 

Kölcsey Ferenc gondolatával nagy szeretettel köszöntelek Titeket, akik nagy útra készültök.

A ballagás olyan ünnep, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés és a búcsú, az útra hívás és az új iránti kíváncsiság; és a majdani megérkezés reménye.

A ballagás ünnepébe azonban mindig egy kis pátosz is keveredik, hiszen a búcsúzás pillanata vegyes érzelmeket is teremthet. Úgy érezhetitek, hogy megszabadultok sok eddigi kötöttségtől, a felelésektől, a vizsgáktól, viszont maradnak a csínytevések, a barátok, a szerelmek emlékekei. Ezek az évek mindenkiben valamilyen nyomot hagynak, nem lehet őket kitörölni.

A majdani megérkezéshez még rengeteg nehézségen kell átküzdenetek magatokat. A küzdelmek megvívásánál ezért emlékezni majd vissza arra, hogy milyen ismereteket kaptatok, és milyen lehetőségekhez juttatott benneteket az iskolátok. Az intellektuális, érzelmi és lelki erőfeszítésekben megformálódik és alakul ki az az értékrend, amely tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Hogy majd évek, évtizedek múlva, az iskola határain túl, határozottan tudjatok választani.  

Életetek egyik legmeghatározóbb élményeként fogtok visszagondolni erre a napra, amikor elköszöntök iskolátoktól, szüleitektől, barátaitoktól, és városotoktól, Békéscsabától.

Örülök, hogy Békéscsabán tudtunk lehetőséget biztosítani Nektek, hogy felkészüljetek az ezután kezdődő megmérettetésekre. Remélem, mindenki igyekezett élni a tanulás lehetőségével, és minél teljesebb tudással rendelkezve készültök a magatok választotta jövőre.

Az út néha maga a cél. Nem szeretném azonban, hogy sorsotok csak bolyongással, helykereséssel telne, hiszen itt hazátok, otthonotok van. Ezért Békéscsaba polgármestereként arra kérlek Titeket, ha a tanulmányaitok, a kötelességeitek most máshová is szólítanak Benneteket, mindig térjetek vissza hozzánk és emlékezzetek: Békéscsaba hazavár!

 

Szarvas Péter polgármester

 

Megosztás:

Címke: , , , ,