Szarvas Péter elmondta, hogy a csabaiak a szelektív hulladékgyűjtést illetően nagyon aktívak, Az önkormányzat és a szolgáltató azt tapasztalta, hogy sok háztartás esetében kevés a havi egyszeri szállítás, ezért döntöttek a havi két alkalom mellett. Hozzátette: érdemes a hulladéknaptárt figyelemmel követni az időpontokért.
A városvezető hangsúlyozta, hogy a szelektív hulladékok közé megtisztított állapotú papír-, műanyag- és fémhulladék helyezhető el.
– Miután a Tappe járművével összegyűjtik a sárga kukákban lévő hulladékot, azt a Berényi úton található, európai színvonalú válogatóműbe viszik, ahol egy modern technológiával a háromféle anyagfajtát szétválasztják. Önálló frakciókban helyezik el a három anyagot, majd a TAPPE Kft. feladata, hogy ez a szétválogatott hulladékot újrahasznosításra értékesítse. Ez egy jól megszervezett munka, és bízunk benne, hogy a gyakoribb szállítással egyre több dolgot tudunk újrahasznosítani – fogalmazott a polgármester.
Szarvas Péter kiemelte: ma az emberiség egyik legnagyobb problémája, hogy a megtermelt hulladékot hogyan helyezzük el. Ez a békéscsabaiak közösségét is érintő, nagyon fontos környezetvédelmi kérdéskör. Minél nagyobb mennyiségben tudjuk a megképzett hulladékot újrahasznosítani, annál jobban védjük a saját környezetünket – az önkormányzat éppen ezért elősegíti ezt a folyamatot együttműködve a TAPPE Kft.-vel.
A polgármester beszélt arról is, hogy korábban a lomtalanításkor kitett fa hulladék az általános hulladékok közé került, azonban ettől az évtől kezdődően külön fa hulladékgyűjtést végez majd a TAPPE Kft.. A gondolat még kiérlelés alatt áll, de azt szeretnék elérni, hogy ebből is egyre többet újra tudjanak hasznosítani. A polgármester hozzátette: amennyiben a szolgáltató kéri az önkormányzat segítségét az előkészítésben és szervezésben, akkor rendelkezésére állnak.