Szarvas Péter az aktualitásokról: városi költségvetés, levegő- és vízminőség

2025. február 14. 12:46 | Gulyás Gergő

Szarvas Péter polgármester a hagyományos, péntek délelőtti sajtótájékoztatóján az idei költségvetés mellett érintette többek között Békéscsaba levegő- és vízminőségét, az M44-es nyomvonal kialakítása kapcsán a legújabb egyeztetést, valamint a jaminai Pataky-Franklin-Kolozsvári csomóponton történő közlekedésbiztonsági fejlesztéseket is.

Szarvas Péter polgármester a jövő heti közgyűlés fontosságával kezdte tájékoztatóját. Mint mondta, az év egyik legfontosabb ülését tartják február 20-án, hiszen a város idei költségvetését is tárgyalják többek között. A büdzsével kapcsolatos, több száz oldalas előterjesztést a képviselők már megkapták.

– Idén rendkívül feszített költségvetési keretek állnak rendelkezésre az önkormányzat feladataihoz. A bevételek várhatóan alig nőnek majd, a kiadások viszont emelkednek. Ebben az évben 300 millióval nő Békéscsabán a szolidaritási adó mértéke, amit az államigazgatásba kell befizetni, ez 1,7 milliárd forintot jelent. Az önkormányzat az idén arra koncentrál, hogy az alapvető működési területeket forrásokkal lássa el, azok a szolgáltatások, amelyeket a városban élők megszoktak, azok elérhetőek legyenek és a szolgáltatás színvonala ne csökkenjen. Saját, erős fejlesztés viszonylag kevés lesz idén, a külső forrásból finanszírozott fejlesztésekre fektetjük a nagyobb hangsúlyt. 29 milliárd forint a költségvetés főösszege, ebből 21 milliárd a működésre fordítható összeg, 12 milliárd a tizennyolc intézmény költségvetése, 9 milliárd forint pedig az egyéb önkormányzati feladatok mértéke – hangsúlyozta a polgármester.

A városvezető az utóbbival kapcsolatban kifejtette: az Árpád fürdőre 334 milliót szán az önkormányzat, autóbusz közlekedésre 365 millió forintot, a város sportéletére 400 millió forintot, földutak karbantartására 36 millió forintot, zöld területek karbantartására 286 millió forintot, utak/járdák tisztítására 178 millió forintot, a közvilágításra 300 millió forintot, erdők gondozására 16 millió forintot, fás szárú növények gondozására 79 millió forintot, a galamb populáció csökkentésére pedig több mint 20 millió forintot költ idén az önkormányzat.

A polgármester hozzátette: alapvetően szűkösségre kell számítani, az önkormányzat idei célja, hogy a működőképességet fenntartsa, és legalább azt a szolgáltatási színvonalat biztosítsa az intézmények és a feladatok számára, amit eddig biztosított.

 

Levegő- és vízminőség Békéscsabán

A városvezető a héten egyeztett Szeverényi Györggyel, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatójával két témában is. Az egyik az ívóvízhálózat rekonstrukciója és fejlesztése volt, a másik pedig az időnként a lakosok által kifogásolt ívóvízminőség volt. A fejlesztések kapcsán később ad tájékoztatást az Alföldvíz Zrt.

– Az ívóvízminőség kapcsán arról tájékoztatott a vezérigazgató, hogy továbbra is két kútból kapja Békéscsaba az ivóvizet, ez folyamatosan tiszta és egészséges. Átmenetileg valóban előfordulnak a városban olyan időszakok, amikor a csapból folyó ivóvíz sárgás színűvé válik, illetve olyan szaghatást is észlelhetnek a csabaiak, amely eltér a megszokottól. Ezek átmenetileg, műszaki okokból következnek be, de mindig megszűnnek. Az ivóvíz folyamatosan laboratóriumi vizsgálat alatt áll, tehát a cég vezetője szerint a békéscsabaiak megnyugodhatnak – tette hozzá Szarvas Péter.

A polgármester a város levegőminőségét is szóba hozta. Mint mondta: Jaminában található az a mérőközpont, ami a levegő minőségét méri, olyan környezetben, ahol kályhában, vagy a kertben különböző dolgokat égetnek a lakosok. A levegő minősége télen összefügg azzal, hogy milyen égetések zajlanak a különböző háztartásoknál, üzemeknél. Az országos tapasztalat az, hogy néhányan nincsenek tisztában azzal, hogyan lehet korszerűen fűteni kályhában. Éppen ezért február 27-én, csütörtökön 17 órakor Mezőmegyeren, az Arany János Művelődési Házban egy előadást is meghallgathatnak az érdeklődők a korszerű fűtéstechnikával kapcsolatban.

 

Fotó: Bucsai Ákos/behir.hu

 

A Jókai színház és Napsugár bábszínház működtetése, egyeztetés az M44-esről

Szarvas Péter a múlthéten egyeztett Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel a Napsugár bábszínház és a Jókai színház jövőbeni működéséről. Mindkét intézményt közösen finanszírozza a magyar kormány és az önkormányzat. Utóbbi kész arra, hogy ezt a közös finanszírozást 2025-ben is fenntartsa. A forrás összegéről még nem esett szó, de rövidesen ez is nyilvánossá válik. Tavaly a Jókai színház működésére 362 millió forintot, a bábszínházéra pedig 60 millió forintot kapott az önkormányzat a kormánytól.

Újabb egyeztetés zajlott a Békéscsabát északról elkerülő M44-es nyomvonal kialakításával kapcsolatban. Sikony városrészben is többen aggódnak amiatt, hogy az M44-es tervezett nyomvonala miképpen érinti őket. Ez ügyben zajlott újabb egyeztetés az önkormányzat, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium között. A konzultációkon folyamatosan fókuszban vannak a különböző városrészek aggodalmai és igényei, ez a jövőben is így lesz - közölte Szarvas Péter.

 

Schéner Mihály festmény, megújult idős klub és múzeumok közötti együttműködés

A városvezető elmondta, hogy Schéner Mihály különleges festményével gazdagodott a városháza nemrégiben, emellett befejeződött a Fövenyes utcai idősek klubjának felújítása és együttműködik a továbbiakban a Nagybecskereki múzeum, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum.

 

Forgalomtechnikai beruházás Jaminában

A Pataky-Franklin-Kolozsvári csomóponton bejeződött első elemként a Pataky utcai buszváró áthelyezése, amelyet akadálymentesítettek is. A beruházás folytatódik egy gyalogos-átkelőhely létesítésével, és sárga villogó lámpa kiépítésével. A polgármester hozzátette, hogy körforgalom vagy jelzőlámpás kereszteződés kialakítására jelenleg forrással nem rendelkezik az önkormányzat.

 

A Munkácsy-kultusz él

Szarvas Péter azzal zárta tájékoztatóját, hogy örömét fejezte ki a Budapesti Szépművészeti Múzeumban látható a Munkácsy – Egy világsiker története című tárlat kapcsán. A kiállításra Békéscsabáról ezúttal nem küldtek képet, de a remekművek mellett található leiratokon több helyen is megjelenik Békéscsaba neve, ami azt jelzi, hogy a Munkácsy kultuszban fontos helyet foglal el a megyeszékhely. Ezt a kultuszt kell tovább ápolnia minden csabai lakosnak - fűzte hozzá.

További programok »

Önkormányzati hírek

Szarvas Péter: Csak az arra jogosultak használják a mozgáskorlátozott parkolókat

Szarvas Péter polgármester a hagyományos, péntek délelőtti sajtótájékoztatóján beszélt többek között az István malom jelenlegi helyzetéről, a mozgássérült parkolók jogtalan használatáról, a közvilágítási rendszer állapotáról, valamint a zöld területek karbantartásáról és a külterületi közutak fejlesztéséről is.
2025. március 21. 14:05