– Miért választottad ezt a foglakozást, hiszen lehetnél akár Szabó Tiborné is.
– Akár! (nevet) A testvérem autizmus spektrum zavarral él, rengeteg fejlesztő foglalkozásra kísérhettem el gyerekkorunkban, miközben megtetszett a gyógypedagógusok munkája.
– Gondolom, nagyon sokat vigyáztál rá.
– Konkrétan együtt nőttünk fel; és amikor nyolcadikban megkérdezték tőlem a tanárok, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?” egyből rávágtam, hogy „Gyógypedagógus!” A Rózsa gimi után egy évet jártam is a szegedi „gyógypedre”, de valami hiányzott…
Majd a pedagógus anyukámmal átbeszéltük, hogy a segítő szakmának milyen ága van még, ami kvázi dinamikusabb – azt tudni kell, hogy én gyermekkoromban úsztam, néptáncoltam –, és ez volt a konduktor. Így a fővárosi Pető András Főiskolára jelentkeztem, amit akkoriban még MPANNI-nak hívtak.
– Mi a különbség a gyógytornász és a konduktor között?
– Míg a gyógytornász egészségügyi szakember, a konduktor igazából pedagógus, és alapvetően az központi idegrendszeri sérüléssel élő emberekkel foglalkozik. Én konkrétan a tipikus és az eltérő fejlődésmenetű gyermekek korai fejlesztését végzem 0-6 éves korig.
– Milyen jó, hogy nem maradtál Budapesten.
– Vagy nem mentem ki külföldre. A diploma megszerzése után sok frissen végzett konduktor külföldön helyezkedik el. Békés megyében nagyon kevesen vagyunk, nagyjából a két kezemen meg tudom számolni. Ha lehetek elfogult, szerintem gyönyörű szakma. Amikor azt mondom konduktor, nem szokták tudni ki az, mi az. De amikor elmagyarázom, mindenki elismerően bólogat. És ez jól esik.
– Miért éppen Békéscsaba?
– Eredendően csabai lány vagyok, de mivel a párom Gyulán él, így egyértelmű volt, hogy a fürdővárosba költözöm. Kezdetben a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményében dolgoztam, majd amikor meghallottam, hogy 2018 januárjában nyit a Sanitas, kaptam egy lehetőséget és átjöttem.
– Mi a legnagyobb sikered?
– Amikor elhoznak egy 10 hónapos, nagyon laza izomzatú (hypoton) babát, és rengeteg közös munka után kétévesen végre önállóan felül! A lényeg, hogy játszani jöjjenek, azaz: játékba ágyazva észre se vegye, hogy közben ő erősödik. A múltkoriban, amikor az egyik kislány megtette az első lépését, együtt sírtunk az anyukával. Sajnos nem tudta levideózni, mert a kislány nem szólt neki előre, hogy „Anya, indulok!”. Na ezekért az első lépésekért, a közös élményekért imádom ezt csinálni!
Illetve sikerült valóra váltani azt az álmomat, hogy a Gyulai Várfürdőben neuro-hidroterápiát is tarthatok. Mindig is szerettem a vizet, a gyerekek is imádják, sokszor könnyebben rávehetőek egy-egy feladatra a vízben, mint a tornateremben.
Sikernek könyvelem el továbbá azt is, hogy egyre több emberhez jut el az üzenetem, miszerint nemcsak akkor kell elhozni hozzám a gyereket, „ha baj van!”. Amúgy egy-két „anyukámtól” már valóban kérdezték, hogy „Ti azért jártok Dórihoz, mert valami baj van?”. A legtöbb esetben szerencsére nem. Csak szimplán jól érzik magukat, és közben hasznos dolgokat tanulunk közösen.
