Szalakótákkal és vércsékkel ismerkedtek meg a vendégek a Kopáncsi-pusztán

2025. július 13. 06:46 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Makói Tájegységén a közelmúltban tartották meg a Csanádi puszták jellegzetes madarait, a szalakótákat és a vércséket bemutató túrát.

A nyári nagy meleg ellenére Apátfalváról, Marosleléről, Makóról és még Szarvasról is érkeztek vendégek. A program helyszínéül a Csanádi puszták legészakibb része, a Kopáncsi-puszta szolgált. Az előző években is több alkalommal tartottak már itt hasonló tematikájú, vezetett túrákat. A program most is egy rövid ismertetővel kezdődött, melyből megismerhették a vendégek a pusztai élőhelyek ökológiai fontosságát, az itt folyó természetvédelmi, területkezelési munkálatokat, és azt, hogy milyen beavatkozásokkal segítik a fentebb említett madárfajokat.

Ezt követően a sétán és a távcsöves megfigyelésen túl, a résztvevőknek alkalmuk nyílt testközelből is megismerkedni a madarakkal, ugyanis a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereinek köszönhetően bemutató madárgyűrűzés is zajlott a program keretein belül. Egy költőládában nevelkedő három szalakóta fióka kapott ornitológiai jelölő gyűrűt. Az odúból kiemelt fiókák már szépen tollasodó korban voltak, így felsejlett rajtuk a felnőtt madarakra jellemző élénk kék tollazat, igazán megkapó látványt nyújtva. A vendégek megszemlélhették a madarak erős, enyhén kampós csőrét, mellyel szinte minden megfelelő méretű zsákmányállatot képesek elkapni.

A gyűrűzés közben érdekes információk hangzottak el a madárgyűrűzés történelméről, jelentőségéről és a szalakóták gyűrűzésével elért eredményekről. A fiókákat a gyűrűzést követően visszahelyezték a költőládába.

 

Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu

 

Ezután a résztvevők átsétáltak egy hajdani tanyahelyre a pusztán, ahol a néhány megmaradt fán mesterséges költőládákban vörös és kék vércsék fiókái nevelkednek. Az előzetes megfigyelések alapján tudták, hogy az egyik vörös vércse fészekaljban vannak éppen a gyűrűzéshez ideális méretű fiókák. Így ebből a ládából kerültek ki a fiatal madarak, melyek az ornitológiai fémgyűrű mellett, színes gyűrűt is kaptak.

A vendégek megtudhatták, hogy mi a jelentősége a könnyebben leolvasható színes gyűrűk felhelyezésének. Láthatták azt is, hogy a még éppen tollasodni kezdő, aranyos megjelenésű vércsefiókák milyen harciasan tudnak védekezni, magukat hátravetve, karmaikat felemelve, hangos visítás mellett. A szakszerűen kézbevett madarakat alaposan szemügyre vehették, mielőtt azok is visszakerültek a költőládába. A gyűrűzés közben két kíváncsi őzgida is előjött a közeli sűrű fűből és egészen közelre merészkedve táplálkoztak, figyelték a számukra szokatlan eseményt, így őket is alkalmuk volt megszemlélni.

A nap már kezdett a horizont felé közelíteni, így gyönyörű alkonyi fényekben tértek vissza a résztvevők a kiindulási helyszínre, ahonnan mindenki maradandó természeti élményekkel gazdagodva távozhatott.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL