Szakmai előadás a Vízműben a halkutatás jegyében

2024. március 13. 16:48 | Fajó Attila

Halkutatási témában tartott előadást Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium diákságának. A szakember, aki több filmet készített már a halakról, ezúttal a duzzasztók folyami halfaunára gyakorolt hatásáról beszélt.

Az eredetileg zeneművész és zeneszerző Szendőfi Balázs érdeklődése a kétezres évek elején fordult a hazai halak felé. 2010 óta a Magyar Haltani Társaság aktív és rendszeresen publikáló tagja. Eddigi legjelentősebb kutatása a hazánkban is honos menyhal nyári életmódjával kapcsolatos, felfedezéseiről nemcsak a szaksajtó, hanem több hazai és környező országbeli horgászfolyóirat is hírt adott. Halkutatásban Magyarországon első ízben alkalmazott víz alatti kamerát. Első saját természetfilmje a Budapest halai (2015) volt, a következő pedig a Hegyek-völgyek halai (2018), amely a Tátra vadvizeinek halvilágát mutatja be. A szőke tó – A Tisza-tó hat évszaka (2019) című, négyrészes sorozatát 2019-ben készítette, majd a Ráckevei (Soroksári)-Duna élővilágáról és halgazdálkodási munkáiról forgatott természetfilmet RSD – A marasztalt folyó (2021) címmel.

Ahogy azt Hankó András, az iskola óraadó tanára és a program szervezője elmondta: ez az esemény a Miért jó Vízműsnek lenni? rendezvénysorozatba illeszkedett, amellyel motiválni és támogatni kívánják az iskola diákságát.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL