Súlyosbították a gázoló mentős büntetését

2019. január 29. 14:21 | Szabó Rita

A Gyulai Törvényszék másodfokú bírósága kedden tárgyalta annak a mentősofőrnek az ügyét, aki 2016. november 22-én zebrán gázolt halálra egy 16 éves lányt. Az elsőfokú bíróság által megállapított büntetést a másodfokú bíróság súlyosbította.

 

  

Mint arról beszámoltunk, a mentők 2016. november 22-én, 14 óra 37 perckor a Berzsenyi utcából a Vécsey utcába tartottak. A mentőautó 87-89 kilométer/óra sebességgel közlekedett, használva a megkülönböztető fény- és hangjelzést, amikor 14 óra 40 perckor elütöttek a kereszteződésben egy fiatal biciklist. Az eset a Bartók Béla út és a Petőfi utca kereszteződésében történt, a zebránál. A 16 éves lány kerékpárján ült, egyik kezében mobiltelefon volt, a hozzá kapcsolt fülhallgatón zenét hallgatott. A fiatal nem vette észre a mentőautót. Amikor a mentőautó sofőrje meglátta a kerékpárost, már késő volt és elütötte őt. A mentőorvos és a személyzet a helyszínen azonnal ellátta a sértettet, aki a kórházban később mégis életét vesztette.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat mentő sofőrje ellen 2017-ben. Akkor a férfit nem jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, valamint tíz hónapra elvették B kategóriás jogosítványát.

A törvényszék a KRESZ 49. § (2) bekezdésére alapozta a vádlott büntetőjogi felelősségét, ami azt jelenti, hogy  nem veszélyeztetheti a közlekedés biztonságát és a személy és vagyon biztonságát  és meggyőződik arról, hogy a közlekedés többi résztvevője ezt az elsőbbségét - az akadálytalan továbbhaladást - biztosította.

 

Az ítélethirdetést jelentős médiaérdeklődés övezte. Fotó: Kovács Dénes

 

 

A másodfokú tárgyaláson az ügyészség kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását, valamint annak súlyosbítását arra hivatkozva, hogy a vádlott Gy. János nyolc piros lámpán is áthaladt, viszonylag nagy sebességgel, amikor az eset történt. Az ügyészség szerint a cselekmény tárgyi súlyát tekintve az elsőfokú bíróság enyhe ítéletet szabott ki.  Hosszabb felfüggesztési próbaidő kiszabására tettek javaslatot, ugyanis a vádlott nem ismerte be bűnösségét, így az ügyészség úgy látta, hogy Gy. Jánosból hiányzik a bűnösség belátására való készség.

A vádlott ügyvédje elmondta, hogy a lány feltehetően hangosan hallgatta a zenét és nem nézett szét, amikor áthajtott kerékpárjával a zebrán. A védő szerint a balesethez vezető folyamatot nem Gy. János, hanem a fiatal kerékpáros indította be. Az ügyben több bizonyítási kísérletet is tartottak, amely alapján az feltételezhető, hogy a mentő hangját már akkor is lehet hallani hatszáz méter távolságról, amikor a jármű még nem is látszódott. Ez akkor is igaznak bizonyult, amikor a kereszteződésben álló füle be volt dugva. Az ügyvéd a vádlott kétszeres felmentését kérte.

A Gyulai Törvényszék másodfokú bírósága súlyosbította az elsőfokú ítéletet. Gy. Jánost 1 év 8 hónap fogházbüntetésre ítélték és a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztését három évre emelték, valamint a B kategóriába tartozó járműveztetéstől ugyancsak három évre eltiltották.

További programok »

FEL