Súlyos buszbaleset ügyében emeltek vádat egy tótkomlósi férfi ellen

2020. május 5. 13:37 | behir.hu

A Gyulai Járási Ügyészség tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 67 éves tótkomlósi férfi ellen, aki 2017 októberében egy busz vezetőjeként okozott balesetet, amelyben 33 utas sérült meg.

Az autóbusz tulajdonosának, egy 56 éves mezőhegyesi férfinak, valamint a busz műszaki vizsgáján eljáró vizsgabiztosnak, egy 64 éves szegedi férfinak, tömegszerencsétlenséget eredményező foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt kell felelnie.

A buszt vezető férfi évtizedeken keresztül, egészen nyugdíjazásáig autóbuszvezetőként dolgozott; munkája során közel 2 millió kilométert vezetett. A vádbeli időszakban egy személyszállítással foglalkozó vállalkozó tulajdonát képező autóbusszal munkásokat szállított munkahelyük és lakóhelyük között. Így volt ez 2017. október 6-án is, a férfi reggel 6 óra körül az autóbusszal a 4432. számú úton közlekedett Kaszaper felől Tótkomlós irányába a megengedett 70 km/óra legnagyobb sebességet túllépve, 92 km/óra sebességgel.

 

Fotó: police.hu

 

Az autóbuszon ekkor 37 utas tartózkodott. Szemerkélt az eső, a nedves felületű úttest egyébként is töredezett, nyomvályús, kátyús volt. A busz az egyik balra ívelő kanyarban megcsúszott, stabilitását vesztve elhagyta az úttestet, majd több nagyméretű fának ütközve a jobb oldalára borulva állt meg. A busz utasai közül 33 személy sérült meg, 19-en súlyosan; egy személy életveszélyes sérüléseket szenvedett és maradandó fogyatékosság alakult ki, további 3 személynél az elszenvedett sérülések szintén maradandó fogyatékosságot eredményeztek. A buszt vezető 67 éves férfi is súlyos, végtag amputációt igénylő sérülést szenvedett.

 

Fotó: police.hu

 

A buszbalestben nemcsak a sebességtúllépés játszott szerepet, de az is, hogy a jármű több okból sem felelt meg a biztonságos közlekedéshez szükséges műszaki feltételeknek. A busz a baleset előtt egy hónappal, 2017. szeptember 5-én eredményes műszaki vizsgát tett egy Szegeden működő műszaki vizsgáztató állomáson. A műszaki vizsgára az autószerelő végzettségű tulajdonos és a busz vezetője készítette fel a járművet. A vizsga – és a későbbi baleset – során a jármű különböző típusú első gumiabroncsai nagymértékű kopásuk és elkeményedésük miatt a nedves úton való közlekedésre alkalmatlanok voltak.

 

Fotó: police.hu

 

Ezen körülmények a busz vezetője, a tulajdonos és a vizsgabiztos számára is külső szemrevételezés alapján egyértelműen felismerhetők voltak. Ennek ellenére ezeket a vizsgabiztos nem rögzítette a rendszerben, ahogy a busz lengéscsillapítóinak és a differenciálműjének hibáját sem, csupán egy papírlapra írta fel, amit átadott a busz vezetője számára. A vizsgabiztos foglalkozásának szabályait megsértette akkor, amikor ezen súlyos hibák és hiányosságok ellenére az autóbuszt közlekedésre alkalmasnak minősítette és a műszaki vizsgán átengedte. A busz tulajdonosa és üzembentartója azzal a mulasztásával, hogy nem gondoskodott az autóbusz általa is ismert hibáinak kijavításáról, szintén megszegte a rá vonatkozó foglakozási szabályokat.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság mindhárom férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, kötelezze őket a nyomozás során felmerült 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére, a buszt vezető férfit pedig tiltsa el a közúti járművezetéstől. Az eljárás az Orosházi Járásbíróság előtt folytatódik. 

Forrás: Békés Megyei Fűügyészség 

 

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL