Súlyos sérültjei is vannak a Gyula és Sarkad között történt balesetnek

2018. június 14. 17:08 | behir.hu

Két személygépkocsi és egy betegszállító ütközött össze a két Békés megyei település között, úgy tudjuk, tizenketten sérültek, köztük többen súlyosan.

Nem sokkal délután négy óra előtt összeütközött két személygépkocsi és egy betegszállító a Gyula és Sarkad közötti úton csütörtökön - írja a police.hu.

 

Baleset Gyula és Sarkad közt. Fotó: Zs.A.

 

A 7.TV helyszínen lévő munkatársai úgy tudják, hogy egy Gyula felől Sarkad irányába tartó személyautó, amelyben négyen ültek, eddig tisztázatlan okok miatt áttért a szemközti sávba és érintőlegesen ütközött a Sarkad felől érkező betegszállítóval, amelyben hatan utaztak. A személygépkocsi tovább haladt, de a betegszállító is áttért a másik sávba és egy harmadik járműnek ütközött, amelyben ketten utaztak. 

A balesetben mindenki megsérült, információink szerint a súlyos sérültek közül négy személyt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Két mentőhelikopter is részt vett a mentésben, az egyik Szegedre, a másik Gyulára vitt sérültet.

 

Az érintett útszakaszon a helyszínelés idejére teljes útlezárást rendeltek el.

További programok »

FEL