Steigerwald Ernő 50: Nagy interjú a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetőjével

2020. szeptember 12. 16:14 | Hidvégi Dávid

Nem sokan mondhatják el magukról azt, hogy 50 felett is pályára lépnek hivatalos mérkőzésen. Steigerwald Ernő mai napig játszik megyei szinten, de mellette tanár és a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetője, továbbá rengeteg hobbija van, amelyekkel szívesen foglalkozik. Pénteken a születésnapja alkalmából hosszabb interjút készítettünk vele, az Előre játékosaival és a stábjával jó a munkakapcsolatunk, ezért tegeződtünk.

 

–  Hol kezdtél el futballozni? Mindig is kapus szerettél volna lenni?

– Igen. 1982-ben kezdtem el és már kiskorom óta kapus szerettem volna lenni. Viszonylag később kezdtem, előtte atletizáltam, amit szintén nagyon szerettem. Ugyanakkor mindig az volt az álmom, a vágyam, hogy kapus legyek. Először Csulik Jani bácsinál – még 1982-ben –  az Építők pályáján rúgtam labdába, de hivatalosan az Előre színeiben kezdtem el focizni. Szépen kijártam a ranglétrát, a serdülő, az ifi, az utánpótlás és tartalék bajnokságokban is szerepeltem. Majd jöttek a főiskolás évek. Felmértem azt, hogy valószínűleg nem leszek NB I-es kapus és inkább a tanulást választottam, amit utólag végig gondolva jól tettem. Gyönyörű négy évet töltöttem Szegeden, természetesen ott is megvolt a labdarúgás, hiszen fociztam a főiskolás csapatban.

 

–  Gyerekként kik voltak a példaképeid?

– Nagyon sok példaképem volt. Láttam élőben játszani Kerekes Attilát, Pásztor Józsefet, Szekeres Józsefet, sőt, a névrokonomat Steigerwald Zoltánt is. Nagyon szerettem volna közéjük kerülni. Akkoriban nem az volt, mint mostani a gyerekeknél, hogy külföldi példaképet keresnek. Nem volt Lionel Messi, meg Cristiano Ronaldo, hanem ha játszottunk, akkor inkább Pásztor József voltam, de ha kapus, akkor Zsiborás Gábor. Nekem ezek a nevek nagyon sokat jelentettek és a mai napig felnézek rájuk.

 

–  Hol folytattad a főiskolás évek után?

– A főiskola elvégzését követően visszakerültem Békéscsabára, ahol a tartalékcsapatnál voltam és egyszer-egyszer edzhettem az akkori legendás Előrés csapattal, ami nagy megtiszteltetés volt. Azt követően elkerültem Mezőberénybe az NB III-as bajnokságba, ahol három és fél éven keresztül játszottam. Utána jött egy 11 éves korszak Gyulán, ahol felkerültünk az NB II-be. A másodosztályban játszottunk hét évet, majd három esztendőt az NB III-ban. Már elmúltam több, mint 38 éves, amikor megyei csapatokhoz kerültem. Voltam Újkígyóson és Szabadkígyóson, utóbbival nyertem két megyei bajnokságot is. 2014-ben kerültem a Békéscsabai MÁV-hoz, ahol most is aktívan játszok, de már nem sűrűn. Nyilván ez függ a munkámtól is. A MÁV-nál alkalomszerűen szoktam pályára lépni, legutóbb Orosházán, de úgy tűnik most hétvégén is én kezdek a kapuban a Kunágota ellen a kvalifikációs bajnokság következő fordulójában. 

 

–  Milyen volt együtt edzeni a legendás Előre csapatával, így néha-néha alkalomadtán?

– Sokszor izgalommal vártam az edzéseket. Ez tényleg egy nagyon szuper csapat volt, nagyon összetartó társaság, így be is fogadtak. Nagyon barátian viselkedtek velem. Sokukat régebbről ismertem. Nem voltam túl sok edzésen velük, de minden egyes tréning nagy élmény volt számomra.

 

– Volt-e lehetőséged a pályafutásod során az első csapatba játszani?

– Sajnos nem, de úgy gondolom, hogy nem is voltam olyan képességű, hogy NB I-es kapus legyek. Ezt jól mértem fel, de egyszer-egyszer padra le tudtam ülni, ami nekem nagy dolog volt. Például nemzetközi meccseneken, akkoriban volt még Intertotó-kupa. Ott lehettem a csapattal egy portugál csapat ellen, de a dán Odense ellen is sikerült a padon ülnöm. Nagy élmény volt, nagyon sok néző volt akkoriban, hiszen közel tízezer ember jött ki a Kórház utcai stadionba. Maga az a miliő, amiben részt vehettem, mai napig felejthetetlen.

 

–  A profi karriered után még mai napig játszol, de civilben mégis mivel kezdtél el foglalkozni?

– A tanárképzőt, majd a testnevelési egyetemet is elvégeztem, közben pedig tanítottam. Jött a család a tanítás mellett, de párhuzamosan folytattam a labdarúgást is. Akkoriban teljesen más volt a helyzet, más lehetőségek voltak, mint a mai labdarúgásban. Most azért sokkal nagyobb lehetőségek előtt állnak, jobb körülmények között tudnak edzeni a játékosok. Nekem természetes volt akkor, hogy ezt a kettőt együtt csinálom. Tulajdonképpen a tanítás mai napig a főállásom és mellette az Előre technikai vezetője vagyok. Utóbbit is nagyon szeretem, hiszen sok érdekes szervezőmunka van, ami nagyon változatos. 

 

–  A szurkolók számára nem biztos, hogy tiszta, hogy mit jelent a technikai vezető fogalma. Az Előrénél ez pontosan mit jelent és milyen feladataid vannak?

– A technikai vezető a versenyszervezésben játszik fontos szerepet. Én foglalkozom az igazolások meglétével és a sportorvosi vizsgálat leszervezésével, illetve az utazások megtervezésével. Alapjában véve ilyen szervezői funkcióm van. Ez az egész egy nagy csapatmunka, amelynek a részese lehetek. Megmondom őszintén, hogy nagyon élvezem, mert mindig is szerettem a szervezői munkát. Ez kell a tanári munkához is, ami nagyon szép és felelősségteljes munka, akárcsak a kapus poszt. Ott nem lehet csak úgymond alibizni a pályán, mindig száz százalékon kell lenned, de sokban függsz a társaidtól. Hogyha ők nincsenek, akkor nincs jó eredmény és nem tudsz olyat produkálni, ami számodra elfogadható lehet. Ilyen a technikai vezető poszt is, nagyon sok mindenkitől függünk. Nagyon fontos, hogy a csapat jó legyen, ami szerintem jelen pillanatban megvan Békéscsabán.

 

A Steigerwald Ernővel készített interjút a Hosszabbítás c. magazin következő részében is megtekinthetik – (Fotó: Bagi József/behir.hu)

 

–  Ma töltötted be az 50. születésnapodat, Isten éltessen! Mégis mi motivál, hogy a mai napig pályára lépjél a megyei bajnokságban?

– Köszönöm szépen! Ez így igaz, ma töltöm az ötvenet. A foci szeretete, ennyi. A foci iránti alázat, talán így nagyon röviden összefoglalva. Nagyon szeretem ma is a labdarúgást. Nagyon szeretem azt a közeget, amiben Békéscsabán vagyok, illetve magánál a Békéscsabai MÁV-nál is. Más sportág iránt is sokat érdeklődtem és csináltam is, de talán a labdarúgás állt a legközelebb hozzám.

 

–  Hogyan tudod magadat formában tartani? Láthatjuk, hogy mintha sűrűn járnál edzőterembe.

– Igen. Igaz, a mostani időszakban kevesebb időm jutott erre, de nagyon odafigyelek a táplálkozásra. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog és természetesen a mozgás. Hogyha a kettő együtt megvan, akkor jó eredményt érhet el az ember ezen a téren. Nyilván a genetikai adottság is nagyon sokat számít.

 

–  A labdarúgáson és az iskolán kívül még mivel foglalkozol?

– Van egy nagy hobbim az iskola, a család, és a labdarúgáson kívül; méhészkedem. Jó kis idegnyugtató tevékenység az, amikor az ember kimegy a természetbe és a méhekkel foglalkozik. Igaz, hogy kap egy-két szúrást közben, de ebben a szakmában azt mondják, hogy az egészséges. Ez az egyik kedvenc hobbim, illetve az elmúlt évben a méhészkedésből adódóan elvégeztem még egy szakmát. Asztalosként végeztem idén, remélem, hogy arra is lesz majd időm, és azzal is foglalkozhatok a közeljövőben.

 

–  Melyik iskolában tanitasz? Mennyire nehéz a tanári szakma?

– Jelen pillanatban a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskolában tanítok. Elég nehéz, sőt, én azt mondom, hogy egyre nehezebb foglalkozni a mostani diáksággal. Szeretem a munkámat és a gyerekeket, de úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez képest egyre nehezebb őket meggyőzni arról, hogy mozogjanak és jól táplálkozzanak. Szoktam arról beszélni nekik, hogy nagyon fontos az, hogy mit és mikor esznek, illetve arról, hogy mennyit kellene mozogniuk. A legtöbb esetben a fiúkat elég jól lehet mozgatni, míg a lányokat már egy kicsit kevésbé. Bízok abban, hogy ez ismét jó irányba változik majd és egyre többen felismerik azt, hogy nagyon fontos az egészséges életmód.

 

–  Van-e esetleg egy határ, amikor azt mondod, hogy na, akkor eddig futballoztam és most itt befejezem? 

– Úgy gondolom, hogy van, de ezen a szinten, amin én játszom, még 1-2 évig el tudok focizni. Nyilván ez nagyon függ attól is, hogy mennyi időm van edzeni. Elég sok mindent csinálok. Az időfaktor a legnehezebb az egészben, hiszen tanítok, kint vagyok a Kórház utcában és végzem a szervezői feladataimat és még a családomra is kellő időt fordítok. Sajnos néha kevés idő jut a családra és akkor még nem beszéltem a méhekről. Remélem, hogy az egész egy szép és pontos időbeosztással megoldható, akkor marad még egy kis időm a focira is. Sajnos az utóbbi évekhez képest egyre kevesebb időm marad a MÁV-ra, de mindig bízok abban, hogy azért egy-két órám jut rájuk is.

 

–  Zárásként mesélj nekünk egy kicsit a családodról!

– Szerencsés vagyok, mert egy nagyon szép családom van. Egy nagyon szép feleségem, egy összetartó párom van, aki nagyon sokat segít nekem. Gyönyörű szép három gyermekem van. Lilla, a legidősebb, aki a mai napig sportol, atlétikázott, illetve táncolt. Fiam, Ernő tizenegy évig focizott, itt kezdte az Előrénél, de úgy alakult, hogy elég ügyes és tehetséges az atlétikában, ezért most ezt a sportágat nyúzza. Nem is akárhogyan, hanem nagyon ügyesen, hiszen utánpótlás válogatott. Az U18-as és U20-as válogatottban is szerepelt már. A legkisebbik lányom szintén szeret sportolni. Kamilla már több sportágat kipróbált, hiszen kézilabdázott és röplabdázott, most pedig fitneszezik. Az jellemző a családunkra, hogy sokat mozgunk, lehetőség szerint sokat megyünk ki a szabadba. Hogyha tudunk, akkor szoktunk együtt is sportolni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez így legyen.

 

További programok »

Sport

Magyar Kupa: Hősiesen helytállva estek ki a csabai fiatalok

Nagyon nehéz helyzetben volt, de mégis kiállt a Magyar Kupában a Békéscsaba 1912 Előre. A lilák a koronavírus miatt csak a ifi csapatukat tudták kiállítani a Diósgyőr ellen. A DVTK az első félidőben nem találta a fogást ellenfelén, de a fordulást követően cseréi révén eldöntötte a továbbjutás sorsát.
2020. október 29. 18:48
FEL