Stabil helyzetben a hazai üvegipar

2019. január 28. 15:35 | behir.hu

A hazai üveggyártás minimális cégszámcsökkenés mellett nemcsak árbevételt, de dolgozói létszámot is tudott növelni.

A hazai cégvilág általános folyamatait követve a magyarországi üvegiparban is csökkent a működő piaci szereplők száma. Míg 2015-ben 309 cég osztozott a szektor 128 milliárdos árbevételén, 2017-ben 283 vállalkozás ért el összesen több mint 140 milliárdos nettó forgalmat. 2018-ban pedig az iparág szereplőinek száma kismértékben tovább zsugorodott, 271-re. A cégszám alakulásának trendjétől eltérően az üvegiparban foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban folyamatosan nőtt. 2015-ben 5080-an dolgoztak a hazai üveggyárakban, tavaly pedig már 5513 dolgozót jelentettek be a piac szereplői – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Az iparág stabilitását mutatja a felszámolási eljárások és a végelszámolások csekély száma, valamint a cégfluktuációs index (CFI) alakulása. A CFI az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Már a 2015-ben mért 10,36 százalékos érték is alacsonyabb volt a hazai átlagnál, majd folyamatosan csökkent, 2018-ban 6,27 százalékon állt.

A kedvező statisztikák oka sokrétű. Szerepet játszik benne a hazai építőipari növekedés, valamint az elmúlt években megvalósult autóipari fejlesztések és beruházások is. Ugyanakkor a csomagoló-, illetve az öblösüveggyártás területén az üveg visszaszorulóban van a műanyaggal szemben, ami környezetvédelmi szempontból nem kedvező. A növekedés okainak vizsgálata arra is rámutat, hogy miért törékeny a hazai üvegipar helyzete, hiszen az iparág rendkívüli módon ki van téve más iparágak (építőipar, autógyártás) konjunktúrájának.

A növekedésben szintén szerepet játszik az uniós támogatások felhasználása, mivel az iparág sok innovációt és gyártástechnológiai fejlesztést igényel. A vizsgált időszakban a piac szereplői 48 fejlesztési projektre összesen több mint 5,3 milliárd forint támogatást nyertek el, ami kedvezően befolyásolja a hazai üvegipar jövőjét – zárja elemzését Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL