Felkötötték a sportgatyát a GarabonCity lakói

2024. október 2. 11:32 | Bimbó Lajos

A 32. Csabai Garabonciás Napokon eddig is sokféle programmal várták a diákokat, hiszen többek között fáklyás felvonulás, véradás, divatbemutató és rendhagyó irodalomóra szerepelt a műsorfüzetben. Magyarország legnagyobb középiskolás rendezvényének szerdai napjára a sport is beköltözött GarabonCity „falai” közé.

Balog Mihály, a fesztivál egyik motorja kiemelte, az aktív mozgás rendkívül fontos volt a szervezőknek, hiszen az, hogy a diákok sportolnak, egyfajta alaphangulatot ad a GarabonCitynek.

– A versenyszellem a sportban mindig kiütközik, ez itt is megfigyelhető. Ha a fiatalok egymás ellen versenyeznek valamiben, nem ellenségekként, hanem ellenfelekként, akkor az megadja az alaphangulatát, a pikánságát az egész napnak – árulta el a sportnap mottóját a szervezőcsoport tagja.

 

 

A diáksereg már korán reggel felhúzta a redőnyöket, sportnadrágot húzott és Dóczi Zitával zenés, táncos bemelegítéssel indította el a sportprogramok sorát. A Gészi pedagógusa „civilben” egy tánccsapat vezetője, így a legpörgősebb zenékkel és parádés táncmozdulatokkal melegítette be a tanulókat. Mint mondta, iskolájával már évek óta tart táncos reggeli belemegítést a fesztiválon. A diákseregnek igencsak tetszett a reggeli torna, hiszen lelkesen próbálta követni a latin-amerikai táncok alapmozdulataiból álló koreográfiát.

– A Gészivel mindig figyelünk arra, hogy lehetőleg egy kis mozgást is csempésszünk a reggelekbe. Ez egy alapvetően fiúiskola, de a srácok most is lelkesen beálltak és próbálták követni az egyébként nem könnyű táncmozdultokat – ismertette Dóczi Zita.

 

 

A tér másik végén a világ kedvenc sportja, a labdarúgás várta a diákváros polgárait, az Andrássy gimi jóvoltából egy különleges célra lövöldözhettek a foci szerelmesei. Göblyös Sándor maga is beszállt a versengésbe, ám elég szép előnnyel indult versenytársaival szemben, hiszen „mellékállásban” a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia korosztályos labdarúgója.

– Örülünk, hogy a Garabonciás Napokon is össze tudjuk mérni az iskolákkal a tudásunkat. A mi stábunk egy óriás darts táblával készült, amelynek személy szerint nagyon örülök, mert kicsit a focitudásom vissza tud köszönni – avatott be minket a részletekbe az Olimpire stábjának tagja.

 

 

A sportnap reggeli részének legjobban várt eseménye a kapitánylabda elnevezésű játék volt, amelyben a kidobós alapelveit követve szálltak szembe egymással az iskolák válogatottjai. A csapatok nem csupán alaposan megdobálták egymást, hanem konkrét taktikai rendszerekben dolgozva ütötték ki ellenfeleiket a pályáról. A Csabai Garabonciás Napok sportnapja délután a sárkányhajóversennyel folytatódik, ahol az intézmények képviselői ülnek majd hajóba és szinte kilapátolják majd a vizet a várost kettészelő csatornából.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL