Soron kívüli közgyűlés jön az egyensúly helyreállítása érdekében

12:38 | Sipos Gábor

Negyvenöt hektár gondozása a CsabaParkban, vitatott ellentételezés a MÁV Zrt. felé, ösztöndíjak a fiataloknak és szociális elismerések – többek között ezekről a témákról is szó esett a békéscsabai közgyűlést követő polgármesteri sajtótájékoztatón. Szarvas Péter ismertette a szeptember 24-i ülés legfontosabb döntéseit és feladatait.

A négy és fél órás testületi ülést követően pénteken reggel tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester, aki hangsúlyozta: a csütörtöki tanácskozás legmeghatározóbb témája az idei költségvetési rendelet módosítása volt.

 

Októberben soron kívül ülésezik a testület

Mint azt a városvezető részletezte, az adócsoport szeptember közepén arról tájékoztatta Békéscsaba vezetését, hogy a vártnál mintegy egymilliárd forinttal kevesebb iparűzési adó folyik majd be az év során.

– A tervezés időszakában, vagyis januárban, majd március közepén, de még a májusi adóbevallások benyújtásakor sem látszott, hogy a helyi cégek gazdasági teljesítményének visszaesése miatt a 2026-ra tervezett 7,5 milliárd forint helyett mindössze mintegy 6,5 milliárd forint adóbevétele lesz a városnak. Összehasonlításképpen: a 2025-ös tényadat 7,3 milliárd forint volt – emelte ki Szarvas Péter.

A polgármester bejelentette, hogy a tervektől eltérően októberben soron kívüli közgyűlést hív össze a költségvetés módosítása és az egyensúly megteremtése érdekében. Bár az önkormányzat fizetőképessége stabil – a béreket, adókat és a partneri számlákat továbbra is fegyelmezetten teljesítik –, az egyensúlyi helyzet helyreállítása döntően a kiadások csökkentését és a takarékoskodást követeli meg. A közgyűlés a benyújtott igények közül most mindössze a Munkácsy Mihály Múzeum számára biztosított 23,5 millió forint előirányzat-kiegészítést hagyta jóvá.

 

Indul a Bursa Hungarica, támogatják a nyomdaipari képzést

A nehéz gazdasági helyzet ellenére Békéscsaba idén is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz. A hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló vagy oda készülő fiatalok október 5-e és november 5-e között nyújthatják be pályázataikat. A támogatás mértéke az egy főre jutó jövedelemtől függően havi 20, 23 vagy 25 ezer forint lehet.

Ugyancsak folytatódik a szakképzés támogatása: a város 1,75 millió forinttal járul hozzá a nyomdaipari szakképzésben dolgozó szakoktatók és oktatók motiválásához. Mint a polgármester elmondta, a húsz szereplős szponzorációs összefogásnak Békéscsaba önkormányzata a legnagyobb támogatója.

 

CsabaPark, Árpád fürdő és a szelektív hulladékgyűjtés

A Békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. első féléves gazdálkodása kapcsán terítékre került a CsabaPark Kft. működése is. Szarvas Péter hangsúlyozta: a park húsüzemét kizárólag rentábilis működés esetén szabad újraindítani, ennek feltételei jelenleg nem állnak fenn, így egyetért az ügyvezető döntésével. A 45 hektáros terület fenntartása és gondozása évente mintegy 40 millió forintba kerül az önkormányzatnak, azonban a csabai családok és sportolók öröme miatt megéri a pénzt. A második félévben a rendezvényhelyszínek (például a Kolbászfesztivál és az év végi rendezvények) révén javuló eredményre számítanak.

Az Árpád fürdő kapcsán elhangzott, hogy az intézmény teljes éves fenntartása mintegy 580 millió forint költséget jelent. Ebből 200 millió forintot a látogatói bevételek fedeznek, míg 380 millió forintot az önkormányzat biztosít, hogy a létesítmény egész évben nyitva tarthasson. A grémium egyhangúlag szavazott arról is, hogy most ősszel nem lesz jegy- és bérletáremelés a fürdőben.

A hulladékgazdálkodással kapcsolatban Szarvas Péter emlékeztetett: a Kétegyházi úti hulladékudvar változatlanul várja a lakossági veszélyes hulladékokat és elektronikai cikkeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartási, építési törmelék elhelyezése az új szabályozás értelmében már térítésköteles, a többi szeméttípusnál, amilyen például az elektronikai hulladék vagy az autógumiabroncs, továbbra is ingyenes a háztartási mennyiség leadása.

A 23 közterületi szelektív gyűjtősziget kapcsán a Kórház utca 1. szám alatti gyűjtő megszüntetését kezdeményezik a felhalmozódó szemét miatt, míg a Turzó utcai és a mezőmegyeri sziget sorsáról egyeztetnek a TAPPE Kft.-vel. A polgármester kiemelte: a családi házas övezetekben továbbra is 95%-os a sárga kukás rendszer kihasználtsága, amely egyértelműen mutatja a csabaiak fenntarthatósági törekvéseit.

 

Közlekedés, kitüntetések és biztonságos útfelújítások

A buszközlekedésért felelős VOLÁNBUSZ / MÁV Zrt. beszámolója alapján az önkormányzat 1,4 millió forint plusz ellentételezést fizet ki a 2025-re, ám több költségtétel tisztázása érdekében még további szakmai egyeztetéseket folytatnak.

A sajtótájékoztató végén a polgármester két lakossági kérdésre adandó válaszra is kitért, miszerint a Városgazdálkodási Kft. folyamatosan dolgozik a kerékpárutak mentén a szúrós termésű királydinnye kiirtásán, a következő szezonra pedig tudatosabb védekezési tervvel készülnek, illetve megnyugtatott mindenkit: a Békéscsabán kiterített bazaltzúzalék nem az Ausztriából származó, azbeszttel szennyezett tételből való. A városba érkezett szállítmányok szabályos igazolásokkal rendelkeznek, nem tartalmaznak káros anyagokat.

 

Megemlékezés és elismerések

A közgyűlés néma főhajtással indult Velkey Gábor korábbi alpolgármester, parlamenti és önkormányzati képviselő emléke előtt. Ezt követően adták át a Közgyűlés Elismerése kitüntetést Viczián György nyugalmazott tűzoltóparancsnoknak és Forjánné Mede Éva bölcsődevezetőnek. Zárt ülésen döntöttek a Kiváló Szociális Munkáért elismerésekről: idén Gújné Szabó Tünde (az Autpont Alapítvány intézményvezetője) és Szatmári Károly (a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes utcai gondozója) részesültek a díjban.

Végül személyi változásokról is született döntés: a bizottságok összetételében három helyen történt csere, Tatár Gergő, Kneifel Antal és Zelenyánszki Péter kapcsolódott be a szakbizottságok munkájába.

 


A közgyűlésről szóló írásos tudósításunkat ide kattintva olvashatja el. 

További programok »

Friss hírek

Soron kívüli közgyűlés jön az egyensúly helyreállítása érdekében

Negyvenöt hektár gondozása a CsabaParkban, vitatott ellentételezés a MÁV Zrt. felé, ösztöndíjak a fiataloknak és szociális elismerések – többek között ezekről a témákról is szó esett a békéscsabai közgyűlést követő polgármesteri sajtótájékoztatón. Szarvas Péter ismertette a szeptember 24-i ülés legfontosabb döntéseit és feladatait.
12:38
FEL