Somló Tamás nagyszerű egyéniség volt

2016. július 19. 10:34 | behir.hu

Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után keddre virradóra érte a halál - közölte Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával. Somló Tamás temetéséről a család később intézkedik. 

Somló Tamás: Somló Iván Tamás 1947. november 14-én született Budapesten, saját szavai szerint egy erdélyi félzsidó családból származott. Szülei ötéves korában elváltak, testvérével újranősült édesapjuknál maradt. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott. Még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett. Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, Beatlest, Rolling Stonest, meg minden mást, amit a Radio Luxemburgban hallottak. Az akkor még amatőr Omegának 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított és utazni is vágyott. A Luxor nevű zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, a cirkuszi szezonban - márciustól októberig - bohóckodott a hangszerekkel, a köztes időben "komolyan" zenélt itthon.

Az artistacsapat 1969-ben szétszéledt, Somló a Kex együtteshez csatlakozott. Zenéjük nem fért bele a hivatalos zenei ízlésbe, médiaszerepléshez nem jutottak, végül 1971-ben feloszlottak. 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar szupergroupba, a Locomotiv GT-be. A legenda szerint a hangszeren még nem igazán tudott játszani, de egy hónap múlva már kifogástalanul pengette. Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe. Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét. Somló Tamás, avagy ahogy a szakma és a közönség is emlegette, "Artúr" kissé karcos hangja teljesen egyedi, azonnal felismerhető volt.

Az 1980-as évek elejétől az LGT turnéi egyre ritkultak, búcsúlemezük 1984-ben jelent meg. Az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, jóllehet hivatalosan nem jelentették be feloszlásukat. 1992-ben emlékezetes búcsúkoncertet adtak a Nyugati pályaudvaron, 1997-ben Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték fellépéssel. 2007-ben a Szigeten arattak hatalmas sikert, 2013-ban újra összeálltak két koncertre az Arénában. 

Somló Tamás anyagi gondjai miatt 1986-ban Dániába ment "vendéglátózni", egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott, partikon, nagyobb rendezvényeken, hajókon léptek fel. Hat évig ingázott Budapest és Koppenhága között, mielőtt 1992-ben, Demjén Ferenc unszolására hazajött. Demjén Ferenc rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1992-ben első szólólemezét, a Som-lót, amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), a Best of (2003) és az Egy adag somlói (2007) önálló albumok követtek. Somló Tamás a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt, számtalan produkcióban működött közre. Ő énekelte az Álom című számot az 1996-os Elvarázsolt Edda-dalok albumon, a Patika (1996) című televíziós filmsorozat két betétdalát adta elő, szerepelt szerzeménye az 1999-es Hippolyt című filmvígjátékban. Jótékonysági koncerteken vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon. 

A három eredeti LGT-tagból és egy tehetséges fiatal zenészből álló Zenevonat a legsikeresebb LGT-slágerekből állított össze koncertprogramot. Somló Tamást 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. A zenélés mellett már ősz fejjel, 2004-ben kapott jogi diplomát, ennek megszerzését még az Omega együttes diplomás zenészei láttán tűzte ki céljául. Szintén jogász édesapja még megérte fiának diplomaosztóját, Somlót "szakmai ártalomból" a szerzői jogi kérdések foglalkoztatták. Több kapcsolatból négy gyermeke, három fia és egy lánya született, édesanyjaként szeretett nevelőanyja száz éves. Ars poeticáját így fogalmazta meg: "rockzenésznek vallom magam, de mást is el tudok viselni. Minden zenét lehet jól csinálni, ízléssel és tudással."

Pályatársai, barátai megrendülten nyilatkoztak.

Presser Gábor: nagyszerű egyéniség volt 

Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt - fogalmazott Presser Gábor, az LGT vezetője az MTI-nek a zenész halála kapcsán.

"1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve" - idézte fel Presser Gábor az MTI-nek.
Mint kifejtette, Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni. A Locomotiv GT utoljára 2013 augusztusában lépett színpadra, az alsóörsi LGT-fesztiválon.

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna. Életét úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni, de nem mondta le, mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek" - mondta Presser Gábor az MTI-nek.

 

Bornai Tibor: őrizte a beatgeneráció érzését

Somló Tamás az egykori, öt évtizeddel ezelőtti nagy beatgeneráció életérzését, levegőjét képviselte az elmúlt években is - mondta Bornai Tibor zenész, dalszerző az MTI-nek a keddre virradóra elhunyt Somló Tamásra emlékezve. A KFT zenekarból ismert billentyűs-énekes, Bornai Tibor a kilencvenes évek közepétől dolgozott együtt Somló Tamással, több szólólemezén, például az 1997-es Semmi cirqszon vagy a 2000-es Zenecsomagon működött közre dalszerzőként.

"A nálam nyolc-tíz évvel idősebbek a nagy beatgenerációhoz tartoznak. Ennek legfontosabb emberei közé tartozott Somló Tamás, miatta is döntöttem úgy annak idején, hogy magam is színpadra szeretnék állni. Ő az idők során olyan maradt, amilyen a beatgeneráció indulásakor volt, az atombéke-jelvénnyel és a virág szimbólummal" - fogalmazott Bornai Tibor.
Mint felidézte, Somló Tamás zseniálisan énekelt, nagyszerű humora volt és egy csodálatosan lezser ember volt, aki egy vállrándítással viselt el olyasmiket, amibe más belerokkant volna.

"Azért imádtam a közelében lenni, mert sugározta magából a hippikorszak levegőjét, zenéjéből, beszédéből, az élethez való hozzáállásából egyaránt áradt a szabadság. Sohasem mernék olyan magasan és szabadon repülni, mint ahogyan ő csinálta" - hangsúlyozta Bornai Tibor.
Elmondta, hogy amikor együtt dolgoztak, mindig úgy érezte, a nála néhány évvel idősebb Somló Tamás vigyáz rá, gondoskodik róla, gondol rá. "Nem egyenrangú félként éltem meg ezeket a munkákat, hanem úgy, mintha a bátyám lett volna. Mindig hívott vendégnek, amikor koncertezett, legutóbb áprilisban telefonált egy júniusi fellépés miatt. Az Urániában lett volna, de sajnos az már elmaradt."

 

Csatári Bence történész: évtizedekig a magyar rockzenei élmezőny tagja volt

Somló Tamás évtizedekig a magyar rockzenei élmezőny megkerülhetetlen tagja volt, jelentősége átível az egymást követő zenészgenerációkon - fogalmazott az MTI-nek Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tudományos munkatársa a keddre virradóra elhunyt zenészre emlékezve.

Hozzáfűzte: Somló Tamás nagyon termékeny szerző volt, nevéhez fűződik többek között a Locomotiv GT Álomarcú lány című nemzedéki himnusza is, amelyet ő maga énekelt. Nem csupán az 1970-es, 1980-as évek könnyűzenei életében töltött be fontos szerepet, a rendszerváltozás után szólókarrierbe kezdett, 1992-ben Geszti Péter kérte fel a Rapülők elnevezésű formációban való közreműködésre, de a mai fiatalabb generáció is szívesen nyúl örökségéhez. Somló Tamás sok pályatársával ellentétben rendkívül képzett zenész volt, kisgyermekkorától kezdve több hangszeren játszott - hangsúlyozta Csatári Bence, felidézve: artistaként kezdte pályafutását, amely megadta neki az utazás szabadságát a Kádár-rendszer korlátai között is. Emellett kezdett el zenélni az Omegában 1964-ben, amely nagyjából ebben az időszakban lépett a profivá válás útjára.

"Előfordult, hogy fél évig kint volt Nyugaton artistaként, utána pedig félévet itthon játszott az Omegában" - mondta el a kutató. Megjegyezte: Somló Tamás alapvetően szaxofonozott az együttesben, de kevésbé ismert, hogy ő énekelte először az 1967-es Azt mondta az anyukám, valamint a Kádár-rendszer hű lenyomatát adó Azért, mert a faterod góré című Omega-dalt. Utóbbi az első és egyben utolsó magyar pol-beat fesztivál egyik száma volt. 

Csatári Bence kiemelte: az Omega és az LGT mellett Somló Tamás jelentőset alkotott az Atlas, a Non-Stop és a Kex tagjaként is, utóbbi a korszak egyetlen "alternatív", underground együttese volt, amelynek örökségét a Hobo Blues Band vitte tovább. A Non-Stop együttes 1972-ben elindult az egyik országos tehetségkutató versenyen, és noha a zsűri kiejtette őket, mindenképpen be akartak kerülni a televíziós döntőbe. Somló Tamás ötletére ezért 10 ezer közönségszavazásra használt levelezőlapot vásároltak fel. Végül egy másik zenekar lett döntős, hivatalosan jóval kevesebb szavazattal, vagyis a szervezők egyszerűen elcsalták a versenyt - idézte fel Csatári Bence, aki szerint az eset jól példázza a Kádár-rendszer könnyűzenével kapcsolatos politikáját.
 

Fekete Péter: A Fővárosi Nagycirkusz gyászolja Somló Tamás artistaművészt 

A Baross Imre Artistaképző tanári kara és diákjai, a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) valamint a Fővárosi Nagycirkusz munkatársai és a magyar cirkuszművészek mély megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy 68 évesen, hosszan tartó betegség után meghalt Somló Tamás énekes, zeneszerző, egykori artistaművész.

A MACIVA mélyen osztozik a család fájdalmában és mindent megtesz annak enyhítése érdekében – jelentette be Fekete Péter miniszteri biztos, a Nagycirkusz igazgatója.

Somló Tamás a budapesti Práter utcai Általános Iskola zenetagozatán hegedűt tanult. Később Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként Luxor nevű csoportjával körbeutazta a világot,

A magyar cirkuszművészet soha sem feledkezett meg az egykori artistáról. A sokoldalú művész számos cirkuszi esemény, rendezvény házigazdája volt. Konferansziéként lépett fel a Baross Imre Artistaképző 60. jubileumi előadásában, rendszeres vendége volt az ARTista Cafe nevű havi műsoros, beszélgetős pódiumestünknek.

A nagyközönség a Fővárosi Nagycirkuszban felállított emlékhelynél, a cirkusz előadásai előtt és a szünetekben játszott Somló Tamás dalok mellett emlékezhet az elhunyt művészre.

MTI/behir 

 

FEL