Soha ennyien még nem jelentkeztek az MCC FIT képzésére

2024. július 17. 06:31 | behir.hu

Idén Kárpát-medence-szerte rekordszámú, mintegy 3200 általános iskolás diák jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjára (FIT), amely 10 éves kortól kínál a közoktatás mellett, azt kiegészítve, élménypedagógián alapuló képzést 27 városban.

Az MCC Középiskolás Programja (KP) is népszerű volt a fiatalok körében, az idei felvételi időszakban több mint 600 középiskolás diák nyújtotta be jelentkezését. Az intézmény Egyetemi Programjában pedig még mindig tart a felvételi időszak: az MCC hat képzési központja (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs) augusztus 8-ig várja a középiskolai tanulmányaikat most befejező diákok jelentkezését. Az MCC-ben jelenleg több mint 7600 diák tanul 28 képzési központban, tíz éves kortól egészen a doktori fokozat megszerzéséig – írja közleményében a szervezet.

Hatalmas érdeklődés mellett, rekordszámú jelentkezővel zárult a FIT Program legutóbbi felvételi időszaka. Kárpát-medence-szerte csaknem 3200, negyedik osztályos általános iskolás diák pályázott a programban való részvételre. A jelentkezéseket átgondolt, jól felépített és széleskörű toborzó munka előzte meg, amelynek eredményeként idén már ezer fővel többen adták be jelentkezésüket, mint a tavalyi évben.  

A magyarországi képzési központok közül Budapesten (224) és Debrecenben (205) jelentkeztek a legtöbben, de kiemelkedik Kecskemét és Szolnok is, ahol több mint száz jelentkező volt, valamint Békéscsaba, ahol háromszoros volt a túljelentkezés a FIT Program képzéseire. A határon túli képzési központok tekintetében abszolút rekordot állított fel a marosvásárhelyi (250), valamint a csíkszeredai (212) és a sepsiszentgyörgyi (172) képzési központ, de Dunaszerdahelyen is meghaladta a százat a jelentkezők száma, ahogy a kárpátaljai Beregszászban is hasonló számú fiatal csatlakozott az MCC-hez. A jelentkezési adatok jól jelzik az intézmény egyedülálló tehetséggondozó programjának népszerűségét, illetőleg lehetőséget adnak arra, hogy a legtehetségesebb magyar diákok részesüljenek a legkiválóbb képzésekből. A szigorú szakmai alapon, szakértők segítségével történő kiválasztás után a diákok 25 fős csoportokban tanulhatnak szombatonként.

A FIT Program tavaly útjára indította a Fiatal Tehetségek Klubját (FIT Klub) is, ami még több fiatal számára tette elérhetővé a felső tagozatosoknak szóló képzést. A FIT Klub keretében így minden városban hétköznaponként is lehetőség nyílik délutáni tehetséggondozó kurzusokba bekapcsolódni.

A FIT Program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amely már korai életszakaszban segíti a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását. A képzés ötödik osztályos kortól kínál élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést, ahol a felkészült és elhivatott oktatókkal, modern eszközökkel és otthonos központokkal olyan légkört teremtünk, amelyben a tanulás és a fejlődés is élménnyé válhat.  A program hétvégi képzési alkalmakon alapul: szombatonként egész napos, intenzív, ugyanakkor játékokkal bővelkedő foglalkozásokban lehet része a gyermekeknek, ahol a diákok többek között megtanulnak újraéleszteni, pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, de a csillagászat rejtelmeibe is betekinthetnek. Ezenfelül a program heti egy alkalommal beszédközpontú nyelvoktatást biztosít a diákoknak.

Az MCC Középiskolás Programja is népszerű volt a jelentkezők körében: az idei felvételi időszakban több mint 600 középiskolás diák nyújtotta be jelentkezését. Szeptembertől indul útjára felmenő rendszerben a KP FAKT program, amelyben a tanulási folyamatot egyetemi szintű oktatási-kutatási tapasztalattal rendelkező mentortanárok segítik, akik a diákokkal közösen éves fejlesztési célokat határoznak meg, valamint folyamatos visszajelzéseket adnak az elvégzett munkára és tanulási eredményekre.

Jelentős az érdeklődés az MCC Egyetemi Programja iránt is, amelyre még mindig pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat most befejező diákok. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye hat képzési központja (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs) várja azokat a fiatalokat, akik egy szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez szeretnének csatlakozni. A leendő hallgatók Budapesten július 28-ig, a többi képviseleten pedig augusztus 8-ig adhatják be jelentkezésüket.

Az Egyetemi Program keretein belül működő juniorképzéssel az MCC még több diáknak teszi elérhetővé térítésmentes tehetséggondozó programjait. A képzés célja, hogy az MCC magas színvonalú, közös nevezőre hozott alaptudást kínáljon a diákoknak, amelyet tanulmányaik és karrierútjuk során magabiztosan használhatnak.

További programok »

FEL