Néhány éve Puzsér Róbert hívta fel a figyelmem a Neoton Família Boney M. feldolgozására, természetesen nem pozitív előjellel. Történt egyszer ugyanis, hogy a (mára szerencsésen jobblétre szenderült) Friderikusz show-ba a Boney M. érkezett sztárvendégként. Tudjuk, hogy a Boney M. annak idején azon kevés nemzetközi zenekarok egyike volt, amelyek semmitmondásukkal véletlenül sem sértették a szocializmus eszméit, így szabad volt a tánc, a rendszerváltás után pláne. Na most, ebben az említett show-ban a Boney M. mellett meglepetésként fellépett "a magyar Boney M.", a Neoton is. Ezt nem én mondom, ezt Friderikusz Sándor mondta, akinek volt képe így felkonferálni az akkoriban egyébként Boney M. feldolgozásokat játszó magyar zenekart is. A gesztus önmagában is arcpirító, az előadott dal hátterének ismeretében pedig már-már a Trockij Leó vesztét okozó jégcsákényért kiált.
Rádiósként az ember időnként többször hall egy dalt, mint szeretné. Az önkéntelen túlfogyasztás azonban olykor hasznosnak is bizonyulhat. Ismerjük az érzést, amikor egy sokszor használt szóról hirtelen lefoszlik a jelentés és azon gondolkodunk, honnan ismerjük és mivégre használjuk? Nos, ez képződött meg a Boney M. esetében is. A Frank Farian, germán csodaproducer által gründolt együttes 1978-ban a The Melodians jamaikai zenekar dalát dolgozta fel diszkóslágerré, ez volt a The Rivers of Babylon. Önmagában ez a feldolgozás is minimum kérdéses húzás volt, merthogy a dal alapvetően minden, csak nem slágergyanús. A szöveg ugyanis a zsidó nép babiloni fogságáról szól, tehát a legjobb esetben is egy gyászének. "Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk." (Zsoltárok 137:1) Ezeket az igeverseket zenésítette meg a The Melodians, akik jamaikaiak lévén rasztafári dalt írtak a bibliai szövegből. Nem elhanyagolható tény, hogy a rasztafári kultúrában sokkal szélesebb jelentésréteg tartozik Babilonhoz, mindenképp negatív előjellel.
A klasszikus és a feldolgozott szám közötti alapvető különbség, hogy a The Melodians eredetijét hallgatva az embernek nem táncolni támad kedve, hanem inkább gondolkodni, elmélkedni. Még akkor is, ha sem jamaikai, sem zsidó felmenőkkel nem büszkélkedhet. A dal, ahogy az igevers is, egyetemes témákról beszél: hogyan énekelhet egy idegen földön, fogságban élő nép öröméneket? Kettős lehet persze, hogy dal született erről, de tulajdonképpen a babiloni fogságban szenvedő zsidó nép is gyászdalt költött szenvedéseiből. Ebben a dalban pedig azokra az időkre emlékszik vissza, amikor szabad volt és szabadon tisztelhette az Örökkévalót.
Adott tehát egy bibliai alapú reggae dal, amit apró szövegi változtatásokkal feldolgozott a Boney M. is. A babiloni kálváriáknak ezzel azonban még nincs vége: bejelentkezett a Neoton. Az ő "fordításuk" így kezdődik: "Milyen tuti hely Babilon!" Tulajdonképpen, ha itt tennék pontot mondandóm végére, akkor is érthető lenne, hogy mit szerettem volna közölni. Idézném az angol eredetit: "By the rivers of Babylon, there we sat down. Ye-eah we wept, when we remembered Zion." (Angolul nem tudók föntebb, a bibliai idézetetben taláják a helyes fordítást.) Kifürkészhetetlen kategorikus imperativusztól (ld. Immanuel Kant) vezérelve a Neoton szakbarbárja nemcsak félrefordította, hanem semmissé tette, felmondta az eredeti dal kulturális gyökereit. Ez nem figyelmetlenségből fakadó amatőr hiba, ez bűncselekmény. Ezt megúszni csak egy módon lehet: ha mindenki asszisztál hozzá. (Korrupció az, amiből kihagynak - Hofi Géza.) A magyar közönség pedig boldogan asszisztált hozzá, hisz végre nem kellett a karaoke-estek kedvenc slágerét tört angolsággal énekelni, készült hozzá értő magyar fordítás!
Puzsérra utalva, itt érti meg az ember, mit is jelent a kulturális megrontás fogalma. "Milyen tuti hely Babilon. Sok gazdag ház. Egy bölcs király, sok gyönyörű barna lány." Ha van mondandó, ami távol állhat a dal (az igeversek!) eredeti szellemiségétől, az ez. Aprópénzre váltott kultúra, mit kultúra: egy nép identitása. Jelen írás címe a szójátékon túl arra is igyekezett rámutatni, hogy az ilyen apróságnak tűnő problémák időnként sokkal nagyobbakat sejtetnek. Arról a zsidó népről beszélünk ugyanis, akik nem egy fogságon mentek már keresztül, legutóbb épp a huszadik században. És amíg azok a lágerek már nem léteznek - de a világon sok helyen most is -, addig mi magunk is fogságba vonulhatunk, ha időnként nem nézünk a dolgok mögé. Szóval a kérdés ma is az: slágerek vagy lágerek?
