Skanzennel mutatnák be Békéscsaba értékeit a hagyományőrzők

2019. március 7. 12:08 | Varga Diána

Amellett, hogy nagy szerepet vállalt a Békéscsaba újratelepítésének háromszázadik évfordulója alkalmából megrendezett emlékév kapcsán, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör tavaly új, központi helyet elfoglaló látványossággal rukkolt elő. A közeljövőben ennél is nagyobb attrakciót honosítanának meg a békési megyeszékhelyen – többek közt erről beszélgettünk az egyesület elnökével, Mácsai Sándorral.

A podsztyenás ház már nyolc hónapja áll Békéscsaba főterén azzal a céllal, hogy közelebb hozza a hagyományokat a helyiekhez és a Viharsarok szívébe látogatókhoz. A Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör vezetője úgy fogalmazott, hogy a látványosság beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

– Adta magát a lehetőség, hogy a nagyközönségnek is bemutassuk a népi, építészeti kultúra hagyományait az emlékév apropóján. Közel száz 140-150 éves ház áll még Békéscsabán, amelyen a főtéren álló épülethez hasonló, jellegzetes elemek találhatóak meg. Úgy gondoltuk, hogy ezeket érdemes megmenteni és továbbra is az a célunk, hogy minél több ilyen hagyatékot térképezzünk fel, őrizzünk meg az utókornak – fogalmazott Mácsai Sándor.

Az elnök azt is kiemelte, hogy erre alapozva hosszútávú céljuk egy olyan skanzen létrehozása, melyben ezt az örökséget mutatják be. Az elképzelések szerint első körben legfeljebb tíz, a főtérihez hasonló házat húznának fel, melyek kempingszerűen beköltözhetők lennének, vagyis testközelből mutatnák meg a népi kultúra hagyományait a látogatóknak, ezzel adva turisztikai vonzerőt a megyeszékhelynek. A hagyományőrző kör két pályázaton nyert forrást a skanzen terveztetésére, utóbbi még idén el is kezdődik.

Mácsai Sándor felidézte, hogy a főtéri ház – mely március 30-ig áll majd a városközpontban – felállítása óta folyamatosan zajlottak hagyományőrző programok, kiállításmegnyitók, gyermekfoglalkozások, kezdeményezésükhöz helyi vállalkozások is csatlakoztak. Legközelebb például március 15-ére szerveznek programot, amelyre gyermekeket várnak: Baji Miklós Zoltán és a Csodaműhely tart foglalkozásokat a kicsik számára.

Ehhez kapcsolódott még a tavaly tíz alkalmas Harruckern-emléktúra is, mely a Molnár-háztól – Békéscsaba legrégibb házától – a Meseházon, a Szlovák Kultúra Házán át a főtérig vezetett. Az elnök arról tájékoztatott, hogy idén is szerveznek ilyen túrákat, melyeket igyekeznek az ünnepnapokhoz igazítani, s melyekben igyekeznek olyan programot nyújtani, melynek minden eleme mozgalmas élményt nyújt.

 

További programok »

Itthon

FEL