Sikeres bajnoki nyitány

2016. október 22. 17:08 | behir.hu

A Közép-európai Liga után a bajnokságban is megkezdte a menetelést a BRSE. A viharsarki együttes a Kaposvárt fogadta a városi sportcsarnokban, ahol két könnyebb és egy szorosabb szettben 3-0-ra győzött.

A mérkőzés előtt a Himnusz hangjaira felvonták a csabai klub harmadik bajnoki címét jelképező lobogót. Pillanatokkal később a csabai gárda elkezdte a hosszú utat az újabb aranyérem felé. Percek alatt 8-2-re elhúzott Sasa Nedeljkovic gárdája. A csabai vezetőedző pihentette Soós Nikolett csapatkapitányt, de az első szettben Tálast Petrenkó váltotta, valamint Tanja Matic és Ludmán Réka is „megfelezte” a mérkőzést egymás között. A hazaiak meggyőző játékkal 25-11-re hozták az első szettet (1-0).

A második felvonásban ott folytatta a címvédő, ahol abbahagyta. Ugyan 5-0 után Sitkey nyitásainak is köszönhetően visszazárkózott a Kaposvár, de Matic, majd Ludmán szervái újra tíz pont fölé vitték a különbséget. A vége itt is 25-11 lett (2-0).

A harmadik szett első technikai szünetében még 8-5-re a pályaválasztó vezetett, de a hazai hibák, valamint a feljavuló vendégek megoldásai nyomán 16-11-re fordított a bajnokságban előrébb lépni kívánó kaposváriak. A vendégeknél három korábbi csabai, Bagyinka Fanni, Kanizsai Dorottya és Korniss Ildikó is szerepet kapott. A hazaiak ezt követően újra éledezni kezdtek. A hajrára visszatérő Szakmáry Gréta két kiváló ütése is segített a címvédőnek, amely 25-22-vel lezárta a meccset, így biztos győzelemmel rajtolt a BRSE (3-0).

A mérkőzést felvételről teljes egészében hétfőn 17.10-től láthatják a 7.Tv-n.
 

FEL