Shakespeare a témája az idei Ádámok és Évák Ünnepének

2016. október 18. 17:09 | Laczkó Viktória

William Shakespeare műveit dolgozhatják fel a megyei iskolásai az idei Ádámok és Évák Ünnepe programsorozatban. A nyitómegbeszélésen hét iskola képviseltette magát, ahol a témán kívül a bemutató lehetséges időpontjait is megbeszélték, valamint az egyik iskola felkérte Tege Antalt a mentori szerepre.

A részleteket a békéscsabai Művész Kávéház termében ismertették meg az iskolák képviselői Tege Antal tolmácsolásában. Idén Shakespeare munkásságából választhatnak a középiskolások. Salka Zsuzsanna a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium pedagógus elmondta: mióta csatlakoztak a programhoz jelentősen megnőtt azon diákok száma, akik részt kívánnak venni az előadásokban. 

- Amikor három évvel ezelőtt elkezdtem színjátszással foglalkozni az iskolában kettő darab gyerek jelentkezett, aztán, hogy beneveztünk az Ádámok és Évák Ünnepére tulajdonképpen most már 15-20-25 gyereket is meg tudunk mozgatni. Úgyhogy ha más nem ezekből a gyerekekből közönséget csináltunk, színházszerető embereket csináltunk. Akkor csak volt valami értelme.

A szolnoki színházból indult kezdeményezéshez hat éve csatlakozott a Jókai Színház. Az Ádámok és Évák Ünnepe program során középiskolás csoportok - pedagógusok és a színház művészeinek segítségével – hoznak létre egy-egy színházi produkciót. Ezenfelül kérhetik a színház dramaturgja, Zalán Tibor segítségét is, továbbá a jelmeztár is rendelkezésükre áll a fiataloknak.

- Az iskolák készülnek és a színházi kollégáim, színészek, rendezők pedig havonta egyszer ránéznek a csoportra körülbelül. Ez természetesen az előadás előtt besűrűsödik, akkor többet találkoznak. Úgyhogy a mentorokra ez a feladat vár, hogy néha-néha rá-rá nézni. Nem az a feladat., hogy az adott színész megrendezze, hanem pont az lenne a programsorozat lényege, hogy az iskolák, a diákok a pedagógusok segítségével maguk csináljanak színházat - foglalta össze Tege Antal az Ádámok és Évák Ünnepe szervezője. 

A Közgé Kollégiumi csapata a helyszínen kérte fel mentornak Tege Antalt, aki szívesen vállalta a feladatot. 

A tíz-tizenkét perces színdarabokat várhatóan jövő március végén, vagy április elején nézheti meg a nagyérdemű a Jókai Színház nagyszínpadán.

 

FEL