Séta a Maros-ártérben és madárgyűrűzés a Bökényben

11:10 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén január 24-én tartották meg az idei első, szakvezetéses terepi programot. A résztvevők először egy rövid sétát tettek a Maros-ártér magyarcsanádi szakaszán, majd madárgyűrűzési bemutatóra invitálták a vendégeket.

Ekkorra már sajnos a hó jó része elolvadt, de a felázott, sáros talajfelszínen így is volt alkalom a nyomolvasásra. Az ártéren előforduló nagyvad mellett madarak és nyusztok lábnyomait is felfedezték.

A Maroson még láttak néhány nagyméretű jégtáblát, melyek a korábbi zord időre emlékeztettek. A folyón récék csapatait és vadászó nagy kócsagokat láttak a jelenlévők. A part menti erdőkben harkályok és hódok életnyomai mellett néhány téli gombafajt is szemügyre vettek.

A rövid túra célállomásán, a KMNPI Bökényi Területi Irodájánál madárgyűrűzési bemutatón vehettek részt a vendégek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei az irodánál üzemelő madáretetőre érkező énekesmadarakat fogták be, és látták el ornitológiai jelölőgyűrűvel. A vendégek betekintést nyerhettek a madárgyűrűzés gyakorlati folyamatába, megismerkedtek annak történeti hátterével, jelentőségével. A gyerekek számára nagyon nagy élmény volt, hogy megsimogathatták és a gyűrűzés után tenyerükből engedhették szabadon az apró énekesmadarakat.

Az igen erős, hideg szél ellenére jó hangulatban és eredményesen telt az idei első program, melyen tizenkét érdeklődő, köztük öt gyermek vett részt.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

FEL