Köszönet és hála: Semmelweis napi ünnepség Békéscsabán, a városháza dísztermében

2025. június 27. 13:34 | Bere Mátyás

Békéscsaba önkormányzata és a Békés Vármegyei Központi Kórház a megyeszékhelyen, a városháza dísztermében tartotta közös Semmelweis napi ünnepségét. Az eseményen kitüntetéseket, elismeréseket adtak át.

A városháza dísztermében Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: – Önök azok, akik felé reménységgel fordulhatunk, mikor baj van, és önök azok, akik odafordulnak hozzánk, mikor olyan nagy a baj, hogy mi már segítséget nem tudunk kérni. Önök azok, akik a legnagyobb kiszolgáltatottságban is biztonságot nyújtanak.

Szarvas Péter polgármester arról beszélt, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján tudja megköszönni az egészségügyi dolgozók mindennapos, hivatástudattal teli és fegyelmezett munkavégzését.

– Semmelweis nap alkalmából az egészségügyi dolgozókat, az egészségügyben tevékenykedőket ünnepeljük. A tiszteletet és a hálát az egészségügyben dolgozók megérdemlik – fejtette ki a polgármester.

Dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa kiemelte, hogy ezen a nepon nem csupán Semmelweis Ignácra emlékeznek, hanem ilyenkor van a köszönetnyilvánítás ideje is.

– Köszönjük a munkáját minden egyes orvosnak, ápolónak, asszisztensnek, gyógyszerésznek, műszaki és gazdasági munkatársnak, adminisztratív és háttérdolgozónak, mindazoknak, akik együtt gondoskodnak a vármegye lakosságának ellátásáról. Tudom, hogy az egészségügyi munka embert próbáló, fárasztó és olykor hálátlan is, de azt is tudom, hogy hivatásunk nemcsak munka, hanem küldetés is.

 

 

Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést kapott dr. Berkesi Erika 

Dr. Berkesi Erika általános orvosi diplomáját 1995-ben szerezte, és még abban az évben dolgozni kezdett a Dr. Réthy Pál Tagkórház Belgyógyászati osztályán. 2000-ben belgyógyászatból, majd 2003-ban nefrológiából tett szakvizsgát, 2006-ban hypertonológusi szakképesítést szerzett. 2006-ban adjunktussá, 2009-ben főorvossá nevezték ki.

A belgyógyászati osztályon végzett munkája mellett szakmai érdeklődési területe a nefrológia lett, 2000-től részt vesz a végstádiumú vesebetegeket kezelő B. Braun Avitum Békéscsabai Dialízisközpontjának munkájában, nefrológiai szakvizsgáját követően az osztályhoz kapcsolódó Nefrológiai Gondozóban heti egy napon dolgozik. A gondozáson belül megszervezte a hypertóniás betegek összefogott ellátását és 8 év óta heti 4 órában hypertonológiai ellátást és gondozást végez. Külön kiemelendő a hypertóniás kismamák kezelésében végzett áldásos tevékenysége, amelynek eredményeként most már csaknem száz boldog anyuka gondol rá szeretettel.

Mindezen munkája mellett kezdő orvos korától belgyógyászati osztályos ügyeletet teljesít, részt vesz a sürgősségi ellátásban, a kórházban nefrológus konzíliárusi szerepet tölt be. Számos tudományos rendezvény előadója volt, mellyel az intézmény jó hívnevét öregbítette. Szakmai munkája, betegekkel szemben tanúsított gyógyító alázata és emberi magatartása révén 2018. július 1-jétől a Nefrológiai osztály vezetésére kapott megbízást, mely megbízatásának azóta is példaértékűen eleget tesz. Fáradságot nem ismerve dolgozik azon, hogy az általa irányított osztályon eredményes munkaközösség tevékenykedjen, amely magasfokú empátiával és szakmaisággal végzi munkáját. Különösen kiemelt figyelmet fordít a Dr. Réthy Pál Tagkórház orvosi munkaerő utánpótlására, amelynek során nemcsak az általa vezetett osztály, hanem valamennyi további osztály utánpótlását szívén viseli. 2018-ban Miniszteri Elismerő oklevéllel ismerték el nefrológus szakorvosi eredményeit.

A magasszintű szakmai munkája, embersége, elhivatottsága elismerése a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést vehetett át dr. Poros Anna

Dr. Poros Anna középiskolai tanulmányait Kazincbarcikán, az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában végezte. A sikeres érettségi vizsga letételével egyidőben általános ápolónő és asszisztens képesítést is szerzett. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán folytatta, ahol 1988-ban vehette át általános orvosi diplomáját. Friss diplomásként a békéscsabai kórház gyermekosztályán helyezkedett el. A kórházi osztályos munka során nagy gyakorlatot szerzett a gyermekgyógyászatban, amelynek köszönhetően 1993-ban sikeres csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsgát tett. Kilenc év kórházi munka után a Lencsési lakótelep egyik gyermekkörzetébe került házi gyermekorvosként. A gyermekkörzetben végzett feladatai mellett két iskolában és három óvodában lát el iskolaorvosi teendőket. Jelenleg több mint 2000 békéscsabai gyermek egészségügyi alapellátásáért felel.

Szakmai munkáját a lelkiismeretesség és megbízhatóság jellemzi, a szülőkkel és gyermekeikkel nagyon jó, bizalomra épülő kapcsolatot alakított ki. Több évtizedes háziorvosi munkája során eddig már több generáció gyógyításában vett rész. A korábbi években végzett szakmapolitikai munkája során a Magyar Orvosi Kamara és gyermekgyógyász tagsági küldöttje is volt.

Közvetlen, barátságos, empatikus személyiségének és magas szakmai tudásának köszönhetően méltán vívta ki a betegei és a szülők szeretetét, tiszteletét, kollégái megbecsülését. Eddigi munkásságának, emberi tulajdonságainak, a Békéscsabán végzett 37 éves kimagasló szakmaisággal, hivatástudattal végzett gyógyító tevékenységének méltó elismerése a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés.

 

Békéscsabai Hűségdíjasok

Az önkormányzat Békéscsabai Hűségdíjat alapított a városban az egészségügyi alapellátásban tevékenykedő háziorvosok, valamint a háziorvosok munkáját segítő azon szakdolgozók részére, akik az egészségügy területén 25 vagy 30 éve dolgoznak, valamint hűségdíj jár azoknak a háziorvosoknak és szakdolgozóknak is, akik 25 vagy 30 év egészségügyben végzett tevékenység után nyugdíjba vonulnak.

Az ünnepségen Békéscsabai Hűségdíjat vehetett át Szabóné Szász Georgina, aki 1995 óta dolgozik Békéscsabán az egészségügyben. 1995-2005- ig a békéscsabai Réthy Pál Kórházban a gastroenterológiai profilú belgyógyászati osztályon volt nővér. A békéscsabai 4-es számú felnőtt háziorvosi körzetben 2005 óta dolgozik, Fazekasné dr. Hursán Ágnes háziorvos mellett. A körzetben végzett feladatai mellett a sebkezelő team tagjaként részt vesz a házi betegellátásban. Empátiájával, szaktudásával, remek probléma megoldó készségével évek óta a betegek megelégedésére tevékenykedik.

Békéscsabai Hűségdíjat kapott Baginé Ilyés Edina, aki 18 éves korában került a békéscsabai Réthy Pál Kórház Gyermekosztályára, mint orvosírnok. Fiatal kora ellenére nagy lelkesedéssel kezdett bele az adminisztrátori munkába, hamar elsajátította az adminisztrátori feladatokat, mindent könnyedén megoldott, amit főnökei bíztak rá, valamint az orvosi latint is itt tanulta meg. Az orvos írnokok között is kivételesen rátermettnek bizonyult abban, hogy az élő beszéddel szinkron gyorsasággal tudta a szövegeket helyesírási hiba nélkül írni, amellyel nagyban segítette a vele dolgozók munkáját. Kiváló közösségi ember, munkatársai kivétel nélkül szerették, elfogadták, mindenkihez pozitívan viszonyult, segített akár a kollégáknak, akár a betegeknek problémájuk gördülékeny megoldásában a kórházi évei alatt. 2023 januárjától Dr. Lázár Csilla Magdolna háziorvos praxisában a békéscsabai 22-es körzetben folytatja munkáját, ahol gyors, precíz, jó probléma megoldó képességét használva segíti a belvárosi praxisba tartozó betegek életét. A betegek hamar megismerték nevét, rögtön elfogadták, szeretik.

Békéscsabai Hűségdíjjal ismerték el Susánszkyné Szalkai Mariann munkáját is,  aki 1993-ban érettségizett a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskolában általános ápoló és asszisztens szakon, majd Békésen szociális területen kezdte meg munkáját ápolónőként. 1994-ben került a békéscsabai Réthy Pál Kórház II. számú Belgyógyászati Osztályára, három műszakos nővéri beosztásba. Munka mellett végezte el 2000-ben az ápoló szakosított képzést Gyulán. Az általános belgyógyászati betegek ellátása mellett részt vett a cukorbetegek oktatásában, ezzel kapcsolatosan 2011-ben szerzett diabetológiai szakápoló képesítést Budapesten. Feladatai között szerepelt továbbá az osztályon végzett laboratóriumi tevékenység, a tanuló ápolók gyakorlati oktatása, főnővér helyettesi munkakör, valamint részt vett tudományos vizsgálatokban is. 2021-ben került dr. Putnoki Anna háziorvosi körzetébe, azóta az alapellátás keretén belül segíti legjobb tudása szerint a betegek ellátását és az orvosi munkát.

Szintén Békéscsabai Hűségdíjat vehetett át Lóránt Gyöngyi nővér, aki középiskolai tanulmányai a Rózsa Ferenc Gimnáziumban folytatta, ahol 1990-ben sikeres érettségi vizsgát tett. Egészségügyi tanulmányait a gyulai Semmelweis Egészségügyi Szakközépiskolában teljesítette, ahol egészségügyi szakápoló technikusi végzettséget szerzett. 1993-ban a Réthy Pál Kórház Sebészeti műtőjében kezdett el dolgozni, mint műtős szakasszisztens. Időközben műtősnői képesítést szerzett Szegeden 1995-ben. 1998-tól a Trefort utcai gyermekrendelőben kezdett el dolgozni, ahol azóta is Dr. Hunya Katalin gyermekorvos munkáját segíti. A munka mellett E kategóriás ápoló képesítést, majd Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Egészségtan-tanár diplomát szerzett. Munkájában elhivatott, lelkiismeretes, odaadó, a betegekkel mindig kedves, az egészségügy területén folyamatosan képezi magát, igazi szakember, immáron 30 éve.

 

 

Gyémántdiplomás dr. Hudák György

A Debreceni Egyetem arany, gyémánt, vas, illetve rubin díszoklevelet adományozhat annak, aki 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezte meg az oklevelét a felsőoktatási intézményben, vagy jogelőd intézményeiben és életpályája alapján közmegbecsülésre méltó. Az egyetem minden évben ünnepélyes keretek között kora ősszel adja át az 50 (arany), 60 (gyémánt), 65 (vas), 70 (rubin) éve végzett egykori hallgatóinak az őket megillető jubileumi díszoklevelet. Békéscsabán egy kiváló szakember, dr. Hudák György 60 éves békéscsabai orvoslása elismeréseként vehette át a gyémántdiplomát. 

Dr. Hudák György 1940-ben Tótkomlóson született. Itt végezte általános iskolai tanulmányait a Tótkomlósi Szlovák Tannyelű Általános Iskolában. Ezt követően Békéscsabán a Szlovák Gimnáziumban tanult tovább, ahol sikeres érettségi vizsgát tett 1958-ban. Tanulmányait Debrecenben folytatta, itt végezte el az orvosi egyetemet és 1964 októberétől a Békéscsabai Kórház belgyógyászati osztályán kezdett el dolgozni. 1963-ban nősült meg, 1966-ban született meg leány gyermeke Edit. 1969 januárjától belgyógyász szakvizsgával rendelkező körzeti orvosként dolgozott. Emellett számos egyéb feladatott is ellátott, úgymint a táppénzes felülvizsgálat, illetve a belgyógyászati szakrendelés és ügyelet. 1988 és 1990 között Kórházigazgató helyettesként irányította a békéscsabai Rendelőintézetet. Nyugdíjba vonulása után 2007. január 1-jétől tovább dolgozott a 22. számú háziorvosi körzetben alkalmazott orvosként. 2010-2014 között a Békésmegyei Rendőr Főkapitányságon teljesített szolgálatot, ahol betegei nagyon szerették, ezért távozása után is marasztalták volna. 2022-2023 Andy Endre Utcai Idősek Otthonában intézményi orvosként látott el feladatokat. Szigorú, következetes orvos volt, szakmájában nagy megbecsülésnek örvendett, önmagával szemben is magas követelményeket állított. Részese volt többek között a Menekült-állomás egészségügyi ellátása megszervezésének. Megyei hivatalnokként tárgyalt a WHO delegáltjaival Békéscsabán. A jugoszláv háború, a romániai és egyéb menekültek nagy száma indokolttá tette, hogy szűrőbuszt bocsásson a menekülttábor rendelkezésére. Mint rendelőintézeti vezető, önmagától és kollégáitól is mindig magas színvonalú szakmai és etikus munkát várt el.

 

 

A Réthy Pál Emlékérmet Tárkány-Szűcs Zsuzsanna kapta

Tárkány-Szűcs Zsuzsanna, aki jelenleg is a Békés Vármegyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház helyettes ápolási igazgatója, 1979-ben, a sikeres szakközépiskolai érettségi vizsgáját követően a békéscsabai dr. Réthy Pál Kórház Intenzív osztályán ápolói munkakörben kezdett el dolgozni, majd felnőtt szakápolói szakképesítést szerzett. 1980-tól a Békés Megyei Köjál laboratóriumában folytatta munkáját és labor asszisztensi végzettséget szerzett.

1985-ban a gyulai Pándy Kálmán Kórház altató nővéreként folytatta munkáját, az ehhez szükséges szakasszisztensi tanfolyamot 1987-ben fejezte be. 1990-ben megszerezte második másodfokú szakosító képesítését intenzív betegellátó szakápoló szakon. 1989-ben kezdte főiskolai tanulmányait egészségügyi szakoktatói szakon, amelyet 1993-ban fejezett be, majd a kórház vezető intézeti szakoktatói feladataira kapott megbízást. 1993-ban a Pécsi Tudományegyetem humánszervező szakán posztgraduális képzést kezdett, amelyet 1996-ban sikeresen befejezett.

1993-tól a Pándy Kálmán Kórház PR szervezője, majd a következő évben a dr. Réthy Pál Kórház ápolási igazgatója lett. 2006-ban egészségügyi menedzsment szakértő diplomát szerzett, majd 2016-tól a kórházi integráció okán a dr. Réthy Pál Tagkórház helyettes ápolási igazgatójaként folytatta munkáját, amelyet jelenleg is több mint 3 évtizede eredményesen ellát.

Pályája során mindig a hivatása iránti mély tisztelet és a felelősségteljes gondoskodás vezérelte. Munkatársaival szemben empatikus, támogató vezetőként volt ismert, aki nemcsak irányított, hanem nevelt, példát mutatott, inspirált. Számos fiatal ápoló szakmai fejlődését segítette elő, miközben fáradhatatlanul dolgozott az ápolási munka színvonalának emeléséért.

Nemcsak szakmai hozzáértése, hanem embersége és elhivatottsága is hozzájárult ahhoz, hogy a Réthy Tagkórház ápolási közössége olyan közeggé válhatott, ahol a betegellátás valódi hivatásként valósul meg. Vezetőként mindig szem előtt tartotta az emberi méltóság megőrzését és a betegközpontú gondolkodás fontosságát.

 

A Réthy Nővér kitüntető címet Fábiánné Patai Erika vehette át

Fábiánné Patai Erika 1991-ben végzett felnőtt szakápolóként. 1992-ben helyezkedett el a békéscsabai Intenzív osztályon, ahol azóta is megszakítás nélkül dolgozik. A betegek minél magasabb szintű ellátása érdekében először intenzív betegellátó szakápoló, majd főiskolai ápoló végzettséget szerzett. Ezt követte az egyetemi okleveles ápolói képzés, melyen kiválóan megfelelt. Az osztályon végzett munkáját a korrektség, empátia, magas színvonalú szakmai munka jellemzi. A betegek ellátásán túl mindig szakít időt a hozzátartozók lelki vezetésére is. A kollégákkal jó viszonyt ápol, részt vesz az osztályon felmerülő kérdések megoldásában is. Rendkívüli érdeklődésére a szakma iránt jellemző, hogy az újdonságokat mindig figyelemmel kíséri, próbálja beépíteni a munkájába. Igen nagy figyelmet fordít az egészséges életmódra, edukálja nem csak a betegeket, hozzátartozókat, hanem a munkatársait is.

2008-tól 14 éven át ellátta az osztályon a főnővéri teendőket. Ezzel szervesen összefonódva az osztályra érkező tanulók oktatását is ő vállalta magára, melyet mindig nagy lelkesedéssel végzett. Ezt a tevékenységet a főnővéri poszton túl is nagy odafigyeléssel és a legjobb tudása szerint végzi. Részt vesz a kórház rendszeres kórlapellenőrzésein. Tudományos munkáját jellemzi, hogy többször volt előadó a kórház különböző rendezvényein. Oszlopos tagja az Intenzív osztály közösségének, munkája példamutató.

 

Főigazgatói dicséretek, kinevezések

A Semmelweis napon főigazgatói dicséretben részesültek a következők: dr. Bánhegyi Szabolcs adjunktus, dr. Mester Attila adjunktus, dr. Silaghy Zsolt orvos, Boros Erika védőnő, Gulyás Edina műtős szakasszisztens, Molnár Éva felnőtt szakápoló, Rákóczi Józsefné gyógytornász, Geszner Viktor informatikus, Sebestyén Balázs műszerész csoportvezető.

Adjunktusi kinevezést kapott dr. Csizmadia Hajnalka fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvos; dr. Veres Agneta belgyógyász, endokrinológus, diabetológus és anyagcsere betegségek szakorvos; dr. Pepa Krisztián belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos.

Főorvosi kinevezést vehetett át dr. Juhász Éva Katalin pszichiáter, pszichoterápiás szakorvos, kórházi adjunktus. 

 

Galéria

 

Rendszeres véradók köszöntése

Az egészségügyi dolgozók ünnepéhez a kórházban szorosan hozzátartozik azon munkatársak köszöntése, akik rendszeres véradók. Az intézmény az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásban is részesíti a jubileumi véradókat, akik a következők: 

Név

Véradás száma

Munkahely

Kovács Krisztián

10

Nephrológia

Bartha Fatime

10

Védőnői Szolgálat

Gyovainé Kozma Emese

10

Védőnői Szolg.

Hevérné Kincses Anikó

10

Védőnői Szolg.

Lőrincz Éva

10

Védőnői Szolg.

Tóth-Gróza Anett

10

Védőnői Szolg.

Török-Varga Krisztina

10

Védőnői Szolg.

 

 

 

Kondacs Viktória

15

Védőnői Szolg.

 

 

 

Bagi Csilla

20

Gazdasági igazgatás Titkárság

 

 

 

Zahorán Krisztina

20

Traumatológia-Ortopédia

Petrovszki Tünde

20

Endokrinológia

 

 

 

Zsíros Bálint

30

2. Sebészet osztáy

 

 

 

Nagy Krisztina

60

Védőnői Szolg.

 

 

 

Kiss Csaba

70

Kardiológia

 

További programok »

FEL