Segítség,

2019. június 12. 15:46 | Varga Diána

Mit tehetünk akkor, ha nincs vagy nem is áll szándékunkban vegyszereket bevetni a szúnyoginvázió idején? Összeszedtünk néhány praktikát.

Igen, nyár van és igen, ezzel együtt tömegesen megjelentek a kellemetlen vérszívók is. Mondhatnánk, hogy nem kell ezen meglepődni, ez az élet rendje – de kötve hisszük, hogy bárki rajongana az állandó csípésekért, az éjszaka idegtépő zümmögésért és a kellemetlen viszketésért, mikor egyébként sem egyszerű elviselni az odakint tomboló hőséget.

via GIPHY

 

Az utóbbi napokban hiába láthattuk Békés megye települései felett a szúnyogok gyérítésére szolgáló szert permetező repülőgépet, sokan panaszkodnak arra, hogy a vérszívók száma nem csökkent. A szúnyogok – legnagyobb bánatunkra – szerkesztőségünkben is jól érzik magukat, nappal is megkeserítik életünket, ezért úgy döntöttünk, hogy többen összefogva beszerzünk néhány elektromos szúnyogriasztó készüléket. Több üzletet végigjárva kellett levonnunk a konzekvenciát: bizony nagyobb a gond, mint gondoltuk, ugyanis több helyen üres polcok és az eladók tanácstalansága fogadott bennünket. 

Mit tegyünk abban az esetben, ha elfogyott a szúnyogriasztó vagy rosszabb esetben nem fejti ki a kívánt hatást? És ha nem szeretnénk vegyszert juttatni a levegőbe? Ennek igyekeztünk utánajárni.

A megfelelő védekezési mód kiválasztása előtt egyébként érdemes átböngészni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) összefoglalóját, melyből kiderül, hogy mi a különbség a szúnyogfajták között, melyek terjesztenek vírusokat és azok miért ártalmasok, illetve a különböző, boltokban kapható szerekről is írnak. 

 

 

Az erőszak általában nem vezet célra

A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb dolognak talán az ember puszta keze tűnik. Van, aki röptében is elkapja a szúnyogot, van, aki türelmesen kivárja, míg a rovar leszáll egy alkalmas felületen. Ennek a módszernek a hátránya nem csak fárasztóságában rejlik – hiszen egyértelmű létszámfölényben vannak velünk szemben –, hanem abban is, hogy könnyen összekenhetjük vele a falat. 

 

via GIPHY

 

Számoljuk fel a pangó vizeket és nyírjunk rendszeresen füvet!

A szúnyogok szaporodása szempontjából a legkedveltebb helyek azok, ahol pangó vizet találnak: elég csak a kerti csapadékgyűjtő edényre, medencére, gumiabroncsra, kint felejtett gyermekjátékra gondolni, de ilyenek lehetnek a virágkaspók vagy a túlöntözött, cserepes növények is. Ne becsüljük alá a vérszívókat, a lárvák kellő hőmérséklet mellett akár egy hét alatt kifejlődnek. Ezért érdemes ezeket a tárgyakat mindig szárazon tartani, ha lehet, akkor a virágok alól is öntsük ki a vizet, hogy az ne álljon a cserépben túl sokáig. Emellett figyeljünk az ereszek, vízelvezető árkok tisztán tartására is. A házikedvencek, haszonállatok vizét ne csupán utántöltsük, hanem cseréljük rendszeresen friss vízre! Szintén kerti praktika a fűnyírás, a magas növényzetet ugyanis sokféle rovar kedveli. Minél rövidebb a fű, a szúnyogok annál kevesebb pihenő- és búvóhelyet találnak.

 

via GIPHY

 

Fizikai akadály: a szúnyogháló

Kézenfekvő megoldásnak tűnik, ha meg sem adjuk az esélyt a vérszívóknak arra, hogy a lakásba, irodába jussanak. Erre szolgálhatnak a nyílászárókra szerelhető, különböző kivitelben, méretben, színben, anyagsűrűségben kapható szúnyoghálók. Ügyeljünk arra, hogy sehol ne maradjon rés, szakadás, a rovarok ugyanis ezeken keresztül is bebújnak. 

 

via GIPHY

 

Illóolajok, fűszerek

Számos helyen találkozni a módszerrel, mely szerint a lakásban érdemes levendula, citrom, teafa illóolajat párologtatni. Azt is többen javasolják, hogy cseppentsünk párat az olajból a takarónkra, párnánkra. Kolléganőnk a következő praktikára eszküszik: zsebkendőre csepegtet citromfű olajat, a kendőt pedig az ablak mellé helyezi, így tartja távol a rovarokat. Állítólag a szegfűszeg is hasznos lehet a szúnyogok távoltartására: ha a fűszert egész vagy őrölt formában vászonzsákba, tasakokba tesszük, majd a szoba több pontjára helyezzük azokat, kevesebb rovart találunk majd a helyiségben.

 

 

Növényekkel a nyugalomért

Másik kolléganőnk a nyílászárók közelébe helyezett növényekre esküszik, ezek közül is szintén a citromfűre, melynek erős, citrusos illata távol tartja a szárnyas betolakodókat. Több tipp említ hasonló védekezési módot, eszerint érdemes az ablak környékére olyan növényeket ültetni, melyeket a szúnyogok nem szeretnek. Ilyen a muskátli, a körömvirág, a paradicsom és egyes fűszernövények: a citromfű mellett például a rozmaring, a bazsalikom, a menta, és babér, valamint a levendula és fokhagyma.

 

 

Szoktassuk vissza a szúnyogok természetes ellenségeit!

A természetvédők legfőbb érve a kémiai szúnyoggyérítés ellen, hogy a különböző vegyszerek a teljes ökoszisztémára hatással vannak. Gondoljunk csak bele: ha kevesebb a szúnyog, kevesebb annak természetes ellensége, a fecske vagy a denevér is. Éppen ezért például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt javasolja, hogy teremtsünk lakóhelyünkön olyan környezetet a szárnyasok számára, mely kedvez nekik. Az ember-madár konfliktusok elkerülése érdekében szereljünk a fészkek alá fecskepelenkát: sárgyűjtőhelyek kialakításával, műfészkek és mesterséges telepek kihelyezésével növelhetjük az állományukat. A fecskepelenkákról korábban írtunk részletesebben. Azt is javasolják, hogy ne tűrjük el a lakott fecskefészkek költési idő alatti leverését; az ilyen esetekről tájékoztassuk a hatóságot. Épületfelújításkor figyeljünk arra, hogy a munkálatok ne veszélyeztessék a lakott fecskefészkeket, a fal hézagaiban addig élő denevéreket és sarlósfecskéket, hogy a felújítást végző cég rendelkezzen a szükséges természetvédelmi engedélyekkel, illetve a felújítást követően történjen meg a fészkek és búvóhelyek pótlása. Helyezzünk ki mesterséges denevérodúkat, ezek az eszközök a panel- és irodaházaknál is remekül alkalmazhatóak. A denevérek egy-egy éjszakai vadászat alkalmával akár több ezer szúnyogot is elfogyasztanak.

 

via GIPHY

 

 

Plusz egy érdekesség: vérszívók ellen Skrillex

Nehéz elhinni, de állítólag kutatók egy csoportja igazolta, hogy a szúnyogok nincsenek kibékülve a dubstep műfajával. A Hamady Dieng, a Sarawaki Malajziai Egyetem munkatársa által vezetett csapat az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) felnőtt egyedeit tette ki elektronikus zenének, hogy felmérjék a hangok hatásait. A kutatók a Skrillex Grammy-díjas albumán szereplő Scary Monsters And Nice Sprites című dalt választották ki rendkívül alacsony és magas frekvenciái miatt. A rovaroknál ugyanis utóbbiak elősegítik a párzást, a zajok ugyanakkor megnehezíthetik a fajtársak és potenciális prédák érzékelését. Tanulmányukban a szerzők azt írják, a zene hatására a nőstények később és kisebb eséllyel szívtak vért.

 

 

 

További programok »

FEL