Informatikai eszközöket kapott Sarkad a Segítő Kezek Infokommunikációs Program részeként. Erről a 7.Tv Aktuális című műsorban Jeneiné dr. Rubovszky Csillával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosával beszélgetett Szabó Rita műsorvezető.
- Mit lehet erről tudni a Segítő Kezek Infokommunikációs Programról és mi ennek az elsődleges célja?
- A program 2012-ben indult. Azon a télen hideg volt az időjárás és január végére azt prognosztizálták, hogy hétvégén nem tudják az idősek elhagyni az otthonukat, de megállapítottuk azt is, hogy az időskorú lakosság háromnegyedét nem ismerjük. Ekkor a különböző szeretetszolgálatokkal és a Vöröskereszttel egy olyan akciót szerveztünk, amely révén a kerületet jártuk és megkérdeztük, hogy van-e olyan idős, akinek szüksége van segítségre, esetleg a gyógyszerét nem váltotta ki vagy nincsen friss kenyere. Ennek kapcsán nagyon sok időst megismertünk és elkezdtünk velük beszélgetni, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy a jól megérdemelt nyugdíjas éveiket saját otthonukban tudják tölteni. Ehhez az akcióhoz több település csatlakozott, összesen 155, mintegy 75 ezer idős ember véleményét ismerhettük meg. Egészen megdöbbentő volt az, hogy a kisvárosoktól a megyei jogú városoktól a tanyákig, ilyen sok település volt a programban. Az is kiderült, hogy három alapvető problémával küszködnek az emberek. A magányosságukkal, amely nagyon komoly probléma számukra; az egészségromlásuk akadályozásával és az ellenük irányuló magas, tipikusan idősek ellen irányuló bűncselekmények megakadályozásával küzdenek. Ekkor kezdtük modellezni az infokommunikációs programot, amelynek része például a számítógép, az internet és a csevegőprogramok használata.
- Milyen eszközöket adtak át Sarkadon?
- 480 település szerepel a programban, ezeket 89 központra osztottuk be. Összesen ötezer számítógépet, internet-hozzáférést biztosítunk rászoruló idősek számára. Erről a kormány 2017 februárjában döntött, hiszen a modellprogram azt mutatta, hogy az idősek szívesen használják ezeket az eszközöket. Nemcsak a magány ellen jó a telekommunikáció, hiszen például a Budapesti Műszaki Egyetem kifejlesztett egy játékot a demencia, mint az egyik legrosszabb idősügyi betegség ellen. Az országos rendőrkapitányság a megyei kapitányságokon keresztül bűnmegelőzési videó- konferenciákat tartanak az idősekkel. Ez nem csak a magányosság leküzdésére jó, hanem azért is, mert az idősek megosztanak a szakemberekkel olyan bűnelkövetői magatartásokat is, amelyek a feljelentések során esetleg nem derülnek ki.
- Hogyan, és miként döntik el, hogy kik vehetnek részt ebben a programban? Van-e valami feltétele ennek?
- Ez egy többlépcsős folyamat. Kérdéses, mely települések kerülhettek be. A kormány úgy döntött, hogy a hátrányos helyzetű településeket helyezzük előtérbe. 63 központot választottunk ki, de minden településnek megadtuk a csatlakozás lehetőségét. A hátrányos helyzetű települések közül 480-an csatlakoztak a programhoz. Ezt követően lehetőséget adtunk az önkormányzatoknak, hogy minden 65 év fölötti idős embert keressenek meg és egy kérdőíves felméréssel próbálják meg kiszűrni, hogy ki a legrászorultabb. Körülbelül 100 ezer idős embert szűrtek meg családi, egészségügyi állapot szempontból - utóbbi mérvadóvá vált a jelentkezéseknél. De fontos volt a szociális és az anyagi helyzet is.
- Ahogy Ön is említette, vannak olyan alapvető problémák, amelyek minden időst érintenek, akár a magányról, akár bűncselekményekről van szó. Mennyivel másabb egy tanyán élő idős helyzete, illetve egy városban élőé? Mennyivel kiszolgáltatottabb? Van különbség?
- Mindannyian másképp kiszolgáltatottak. Egy tanyán a bankkártyával való visszaélés sokkal kisebb eséllyel fordul elő, mint Budapest belvárosában. Talán az is ritkább eset, hogy a tanyán egy idős hölgyet felhívjanak azzal, hogy az unokája bajba került és minden pénzre szükség van a segítséghez. A tanyákon inkább a kisterményt féltik az idősek és általában sokan laknak egyedül, nagyobb számban hölgyek.
- Az már kiderült a beszélgetésből, hogy fontos a jó kapcsolat és az együttműködés a rendőrséggel annak érdekében, hogy elősegítsék az idősek védelmét, és biztonságát. A számítógépek, az internet-hozzáférés, illetve a népszerű csevegőprogramok kapcsán felvetődik az is, hogy az idősek mennyire nyitottak a 21. századi technológiára, mennyire egyszerűen tudják ezt megtanulni? Mennyire szeretik ezt egyáltalán?
- A videós csevegő programok nagyon népszerűek. Volt például egy olyan idős hölgy Szombathelyen, aki azt mondta, hogy ő nem szeretne bekapcsolódni a programba, de egy hétre szeretne egy számítógépet, és meg szeretne tanulni chatelni, mert most született a dédunokája és szeretné gyakrabban látni a dédunokáját, mert 200 kilométerre lakik tőle. Eltelt egy hét, megtanulta, hogy milyen jó a régi filmeket letölteni, az unokájával beszélgetni, vagy éppen megtalálni egy régi ismerőst a közösségi oldalon. Most pedig már több, mint két éve van a programban, az egyik legnagyobb felhasználónk lett, és egy hét után azt kérte, hogy ha lehet, akkor megtartaná azt a számítógépet. Ez is azt mutatja, hogy az idősek hasonló felhasználók lesznek, mint a gyerekek, ha megszeretik. 85 százalékos volt például a modellprogramban azon idősek aránya, akik nagy kedvvel tanulták az eszköz használatát. A programba egyébként véletlen kiválasztással kerültek az idősek, de arra figyeltünk, hogy 75 év felettiek legyenek. Kifejezetten az volt a cél, hogy az idősebb generációt találjuk meg.
- Hogyan oldják meg azt, hogy megtanítsák a számítógép használatát, illetve a tudatos internet-használatot? Idős korban azért már nem olyan egyszerű tanulni, mint fiatalon. Mennyire fogékonyak erre?
- A nagyobb településeken, ahol van középiskola, ott bevonjuk a diákokat, hogy a közösségi szolgálatot ebben a programban teljesítsék, ők úgynevezett kistanárként segítenek, heti kétszer másfél órában. Másik lehetőségként több mint ezer kolléga áll rendelkezésre napi nyolc órában. Sarkadon nagy valószínűséggel ők tanítják majd az időseket, mert ez a legpraktikusabb. Hozzátenném, a kormány november 8-án úgy döntött, hogy 100 ezer aktív idősnek teszi lehetővé azt, hogy csoportos formában, sajátíthassák el a legfontosabb tudnivalókat.
- Szintén a program részeként az idősek vészjelző karperecet is kapnak. Erről mit lehet tudni, mi a fő célja?
A modellprogramban teszteltük a vészjelző-állapotmérő karperecet, ezeket nem most, hanem februárban osztja ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A modellprogram valóban tesztelte ezeket az eszközöket, nagy segítséget nyújtott, két év alatt két esetben mentett életet. Olyan pontosan kimutatta a stroke lehetőségét, hogy az idősek a műtőben tudták átvészelni a betegséget. Ez az eszköz a már meglévő jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz kapcsolódik, ezeket esz eszközöket csak szakképzett kollégák figyelhetik.
- A programra visszatérve mi a tapasztalat? Mennyire látják sikeresnek? Milyen visszajelzéseket kapnak?
- Két évig folyt egy magánprogram, amelyben 45 idős vett részt. Azért tettünk javaslatot a kormánynak februárban, mert úgy éreztük, hogy a program nagyon sikeres. Ezeket az eszközöket most osztjuk ki, így időre van szükség, amíg teljes képet kapunk. Ez egy sokkal nagyobb minta, mert szinte csak hátrányos helyzetű települések vannak benne. Amennyiben 100 ezer idős alapján készül egy kép, és ők is igénybe veszik majd a diszpécserközpontok szolgáltatásait, akkor az már egy komoly visszajelzés lesz.
- Miért fontos, hogy a kormány, illetve mi is a hétköznapokban odafigyeljünk az idősekre, értékeljük őket és odafigyeljünk rájuk?
- Elkötelezett vagyok, mert magam jogász szociálpolitikus vagyok, és a PhD-met is időseket érintő témából írtam. Csatlakoznék Egervári Ágneshez, a Magyar Katolikus Szeretetszolgálat elnökéhez, aki úgy fogalmazott, hogy egy társadalom felelőssége, hogy eldöntse, képes-e arra, hogy az idősek nyugdíjas éveiket méltóságban tölthessék. Azt gondolom, hogy a társadalomnak ez erkölcsi kötelessége. Európában Magyarország egyedülállónak számít ezen a területen, nincs máshol olyan infokommunikációs program, amelyet kormányzati szinten támogatnának. Vannak akik tartományi szinten, vagy települési szinten indítottak hasonlót, de olyan átfogó program nincs, amelyet az ország bármely területén elérhető, és kifejezetten az idősek életminőségét javítaná. A program akkor lesz igazán sikeres, ha minél több idős ember megtalálja a maga kedvére való programot az eszközök segítségével, és nyitottabb lesz a társadalom és a világ felé is.
