Sarkadi Vágta: Kegyetlenkedés a baleset után, valaki eltüntette a ló tetemét

2018. május 4. 17:52 | behir.hu

A keddi, sarkadi futam után a rendőrség nyomozást indított, de időközben valakik eltüntették a bizonyítékot.

 

Ahogy arról a behir.hu is beszámolt, kedden rendezték meg a Nemzeti Vágta sarkadi állomását, ahol az egyik ló olyan súlyos sérülést szenvedett egy balesetben, hogy el kellett altatni. Az már később derült ki, hogy nem ennyire egyszerű a történet, ugyanis az állatot az ígéretekkel ellentétben nem elaltatták, hanem fejbe lőtték, sőt, meg is csonkították, és egy sarkadi, őrizetlen dögkútra vitték.

 

 

Nem azt ígérte az állatorvos, ami végül megtörtént

Szabó Erzsébet Kondoros színeiben indult a Nemzeti Vágta 2018-as versenysorozatának első etapjában. 6 éves kora óta lovagol, 7 éves, Címer Lady névre hallgató lovát csikó korától fogva maga tanította be, csak ő ülte meg, erősen kötődtek egymáshoz. A nő szerint a versenyen az okozhatta a gondot, hogy a kanyarban bevágott eléjük az egyik versenyző és lova megtorpant – emiatt estek el és törte lábát az állat. A balesetben Erzsébet bordái és egyik tüdeje sérült meg, azonnal eszméletét vesztette. Csak később értesült arról, hogy mi történt ezután.

– A társamat veszítettem el, emiatt született az a döntés, hogy inkább altassák el, ne szenvedjen. Felháborító, hogy fejbe lett lőve és nem is egy normális telephelyre vitték. Ezért is szeretném kideríteni, hogy ki és milyen okból tette ezt – mondta a lovas, aki csütörtökön jöhetett ki a kórházból.

A baleset után az eszméletlen Erzsébet helyett édesanyjának kellett meghoznia a fontos döntéseket.

– Az állatorvos közölte, hogy a ló bal első lába eltört, nem gyógyítható. Dönteni kellett arról, hogy hazavigyük-e vagy helyben altassák – emlékezett vissza a történtekre Varga Lászlóné, aki némi hezitálás után utóbbi lehetőséget választotta, hiszen látszott, hogy a ló menthetetlen, ráadásul távol is laknak a verseny helyszínétől. Mint mondta, az állatorvos ígérete szerint nagydózisú altatószert adtak volna az állatnak, a tetemet pedig egy zárt telepre szállították volna. Mint később kiderült, ez nem így történt.

https://www.facebook.com/behir.hu/videos/1892374427440345/

Az asszony elmondta, már a baleset napján furcsállották, hogy az altatás és a tetem elszállítása miatt senki nem nyújtja be a számlát, azt ugyanis ilyenkor a tulajdonosnak kell állnia. Sőt, jegyzőkönyv sem készült az esetről.

Az édesanya arról is beszélt, hogy mikor lányát kiengedték a kórházból, szerették volna megkeresni a tetemet, hogy elbúcsúzzanak Lady-től. A helyi önkormányzat munkatársaitól kaptak is egy telefonszámot, de azon azt a tanácsot kapták, hogy ezzel inkább ne próbálkozzanak, mert a nagy meleg miatt a tetem már felfúvódhatott, ráadásul azt zárt területre vitték.

 

A családnak már csak hét lova maradt. Fotó: behir.hu

 

Egy kép vezetett nyomra

Hogy hová vitték az elhullott állatot, az végül egy Erzsébetnek küldött képről derült ki, amely alapján a ló gazdája be tudta azonosítani az akkorra már megcsonkított Címer Ladyt. A család azonnal Sarkadra utazott, ahol megtalálták a tetemet. Az állat egyik lábát levágták (sokatmondó, hogy nem a sérültet), a testen több helyen vágásnyomok látszódtak, a nyereg alatti bőrt lenyúzták, épp ott, ahol a ló egyedi azonosító jele található. Az erről készített videót

"> ide kattintva érheti el az, akinek tényleg kötélből vannak az idegei.

A család a Szeghalmi Rendőrkapitányságon tett feljelentést, részben állatkínzás miatt, részben pedig azért, mert a baleset óta nem kapták vissza a ló minden adatát tartalmazó útlevelét. Ennek megléte azért is fontos, mert azt vissza kell juttatni a budapesti Lóútlevél Irodához, ahol nyilvántartásba veszik azt, hogy mikor és miért pusztult el az állat. A dokumentummal nem nehéz visszaélni, ám ezt törvény bünteti.

A nyomozást a Sarkadi Rendőrkapitányság kezdte meg, ezt az információt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.

 

 

Valaki eltüntette a nyomokat?

Az eset sokakat felháborított, Sarkadon és a lovasvilágban több híresztelés és találgatás is szárnyra kapott arról, kinek és miért állhatott érdekében az, hogy így végezzenek az állattal, amelyet aztán megcsonkítottak és egy őrizetlen dögkútra vittek. Ezt a helyszínt a 7.TV stábja is megtalálta az élettelen testtel együtt, amelyet akkorra fehér színű fertőtlenítőszerrel szórtak be. A környéken egyébként rengeteg az eldobált szemét és a különböző állati maradvány, amelyet információink szerint rendszeresen dézsmálnak a környékbeli kóbor kutyák (is).

 

A képen is jól látszik, hogy környékbeli ebek járnak a dögkúthoz lakomázni. Fotó: behir.hu

 

Kerestük a sarkadi polgármesteri hivatalt, hogy a dögkút felől érdeklődjünk, de megkeresésünkre nem reagáltak, ahogy a Nemzeti Vágta sarkadi állomását szervező Sarkadi Lovasklubot is, hogy információkat kérjünk a versenyről, de ők sem reagáltak. Időközben a dögkútról valakik eltüntették a tetemet, délután szemtanúk beszámolója alapján egy munkagép és munkások jelentek meg a helyszínen.

 

Az ügyben egyébként az Állatvédőrség is fejlelentést tett és ők is nyomon követik a fejleményeket. 

További programok »

FEL