Mindenki gyűjt valamit: lemezt, focis kártyát, plakátot, esetleg bűnt. Bélyeget szánt szándékkal nem írtam, mert talán a mi generációnk, az X (1965-1979.) már kevésbé bélyegezett – azt inkább a korábbiaknak, a nyugatabbra élő hippiknek volt a jó szokásuk.
Ahogy Fölker Csaba, az iskola igazgatója, valamint a Békéscsabai Numizmatikai Börze egyik megálmodója – a másik Mező Gábor egyesületi tag –, én is gyűjtöttem a nagymamámnál talált kimondhatatlanul hosszú, ezernyi nullás, de leginkább értelmezhetetlen milpengőket. Fillérekért, ár-érték arányban még a piacon is árultam őket.

– Annyi nullát még sosem láttunk, és ha a most egy matek órára bevinnénk egy ilyen bankót, valószínűleg rosszul lennének a gyerekek – mondja Fölker Csaba.
Hozzáfűzi, a szombati programon a békésieken kívül Budapestről, Siófokról, Nyíregyházáról és Debrecenből is érkeznek gyűjtők, akik mintegy negyven asztalon várják az érmevadászokat.
– Persze nem csak érmék lesznek a börzén, hanem bankjegyek, katalógusok, bélyegek (igen, azok is) és régiségek is helyet kaptak az asztalokon – teszi hozzá.

Fotó: behir.hu
***
A V. Békéscsabai Numizmatikai Börzérét a Kazinczy utca 7. szám alatti BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégiumban rendezik meg; a belépés díjtalan.