Némileg visszatetsző lehet, ha most nyomban aláhúzom, 1986-ban, középiskolás korom első három napját a Gészi jogelődiskolájában, az Alferdo Lima 611-es Ipari Szakmunkásképző Iskolában (Lima Egyetem), épületgépészeti szakon kezdtem. (Ez volt a szakmunkásképző több évtizedes életében az elektroműszerész után a második érettségit adó képzés.) Nekem már a kezdet kezdetén túl műszaki volt a suli; hol volt még akkor az informatika és egyéb nyalánkságok. Inkább hónapokig kellett volna egy vascsőből egy U-alakot kalapálni.
A belterjes antrét követően megállapíthatom, a szombat a bálok éjszakája volt. Mivel Révész Sándor által énekelt, Ha volna két életem című opusból tudjuk, hogy nehéz egyszerre két helyen lenni. Mivel az estét az Andrássy Alapítványi Bálon kezdtem, ebből kifolyólag némileg késve érkeztem a Gészi muriba. De miután az utóbbin is számos szép programmal rukkoltak elő a szervezők, így onnan sem késhettem el. Érkezésemkor épp egy volt osztálytárs, Fabulya Attila pálinkaguru stand upolt a színpadon.
Ahogy fentebb megírtam, az első, kvázi kísérleti képzés 1986-ban indult, a Gészi azonban 1990-ben lett független intézmény.
Fölker Csaba igazgató, Gyulafalvi Ernő alapító igazgató és Uhljár Erik Róbert, Békéscsabai Szakképzési Centrum kancellárja – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Fölker Csaba, az intézmény igazgatója elmesélte, az Alma Mater Bál ötlete két éve pattant ki Nagy Katalin igazgatóhelyettes fejéből, aki egyebek mellett a rendezvény központi koordinátora és teljes szervezője volt.
Hozzáfűzte, 2003 óta tanít a suliban, így az elmúlt bő kétévtizedes távlatból rengeteg tanulóval találkozott. Nem mellesleg számos elballagott diák általa keresztül jut be hétvégenként az intézmény Kazinczy utcai épületébe, amikor is a jubiláló érettségi találkozókat rendezik. Az emlékező összejövetelek mindig nagyon jól sikerülnek. És egyszer csak otthon kigyulladt a villanykörte: „Csináljunk Alma Mater Bált!”.
Fabulya Ateszt Szabó Angéla matekoktató és a Gészi Band követte, majd a békési Belencéres Néptáncegyüttes rugólábjai kápráztatták el az érdeklődőket, végül a Show&Bors Zenekar dalaira dzsiggeltek a mulatozó gészisek.
Galéria
***
És egy kis történetem a végére… (remélem közel negyven év után a büntethetőség már elévült a)
Miután iskolakezdésemkor se perc alatt rájöttem, eltévedtem – nem a társak és a tanárok miatt –, némi hátszéllel átjelentkeztem a Közgébe, ahol, édesanyám tanított. (Be hányszor megkaptam tőle, „Ha nem vagyok ott, már rég kibuktál volna!”; mire én, „Ha nem, ha nem vagy ott, akkor fel sem vesznek”.)
Szóval most jön a sztorim sava-borsa.
Miután átmentem a Közgébe, fél évig nem húztak ki a naplóból. Hozzá kell tenni, a szakközépben a kémiát egy baromi vastag könyvből évig tanulták a gyerekek, míg a gimisek két kisebb könyvvel két évig. Ergo nem volt mindenkinél népszerű a tárgy. Ráadásul egy nagyon feledékeny tanár úr tanította.
És így fordulhatott elő, hogyha a tanbá valakit felszólított, mindig az én nevemet diktálta be.
Október végére már nyolc 1-esem volt kémiából.
A sok Sukmarci – Fotó: Such Tamás / behir.hu
