Roppant fontos siker a Vasas ellen

2018. április 29. 22:36 | Szegedi Zsolt

NB I-es női kézilabda mérkőzésen: EUbility Group Békéscsabai ENKSE - Vasas SC 32-24 (16-11).

A vasárnapi derbin az utolsó helyezett Vasas ellen egyszerűen nem lehetett más az elfogadható eredmény, mint a győzelem. Tudták ezt Horváth Roland mester lányai is, ennek megfelően vetették magukat a küzdelembe a szép számú nézőközönség előtt a városi sportcsarnokban.

Az elején még az akarat mellett hiba is csúszott a játékba és a fővárosiak rövid ideig tudtak vezetni 3-2-re, de mint később kiderült, ezt utoljára tették meg ekkor. Kovacsevics a tőle megszokott elánnal kezdett és húzta magával a többieket is, de Györkös kapus is már az elejétől fogva nagyon koncentrált. remek védésekez mutatott be. A 11. percben a csabai együttes már 9-4-re vezetett, öt gólt tett közé. Varga Márta próbálta rendezni a sorokat, de ez csak ideig-óráig sikerült. Csak nem akart összeállni a fővárosiak védekezése, bár erről a csabai támadások is “tehettek”, hiszen nem egy sablonra záródtak ezek, beállóból, szélről, átlövésből egyaránt eredményesek tudtak lenni ezúttal a viharsarkiak. 30 percet követően végül is öt gól lett a két együttes között, ami abszolút a realitás mutatta (16-11).

A második játékrészben az első percekből szintén a csabaiak jöttek ki jobban, hamar hét gólra növelve az előnyt (19-12). Valahogyan olyan érzése volt az embernek, hogy a csabai lányok ezt a találkozót ha törik ha szakad meg fogják nyerni, az ellenfélen nem érződött az, hogy képesek ezen a napon akár szorossá tenni a derbit. Voltak a következő időszakban fellángolásai a fővárosi együttesnek, de összességében Horváth Roland nyugodt lehetett, mindenkinek játéklehetőséget adhatott, szinte kivétel nélkül. Azok, akik beszálltak a meccsbe, ugyanúgy tudták tartani a különbséget. A mérkőzés krónikájához az is hozzátartozik, hogy rengeteg kiállítás volt, ami némi feszültséget is okozott, elsősorban a Vasas kispadján. A fővárosiak játékosa Pados például nehezen viselte el, hogy kiállítják és a reklamálása miatt plusz két percet is kapott, ami egy ideig kettős emberelőnyhöz juttatta a hazaiakat.

32-24 lett a vége. Egy szó mint száz, ezen az estén egyértelműen jobb volt a hazai együttes, a nyolc gólos különbség a realitást mutatja.

Ennek a remek győzelemnek köszönhetően a Kecskemét ellenében már három pont az előny, ami remélhetőleg elegendő lesz a bennmaradáshoz.

 

 

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL