Röplabda: Telt ház várja az olasz sztárcsapatot

Kedden este a szezon legnagyobb érdeklődéssel várt találkozójára készül a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE. A CEV Kupa nyolcaddöntőjében, a tavalyi, Európa szerte elismerést kiváltó eredmények megismétléséhez azon a Pomi Casalmaggiorén keresztül vezet az út, amely csapat 2016-ban felülhetett a kontinens trónjára a Bajnokok Ligája megnyerésével. Az azóta eltelt időszakban gyengült ugyan az olaszok kerete, azonban így is világ és európai sztárokkal teletűzdelt csapattal érkeznek meg a Viharsarokba – számolt be a csabai klub hivatalos oldala.

A csabai szurkolók ismerősként köszönthetik majd dominikai válogatott kiválóságát, Martinezt, aki a tavalyi idényben a Busto Arsizio játékosaként csillogtatta meg nem mindennapi fizikai adottságait. Az olasz csapat egyik irányítója nem kisebb név, mint az a Lo Bianco akit a világ egyik legjobbjának tartottak. A sztárok névsora itt nem ér véget, hiszen Balkestein a hollandok válogatott csapatkapitánya, vagy Ana Starovic a horvátok kiválósága, vagy Jovana Stevanovic, a szerb válogatott Európa bajnok centere is a vendégeknél keresi kenyerét, de találhatunk még amerikai, kanadai, illetve kínai légióst is az olaszok keretében.

Bivalyerős csapat érkezik tehát a csabai katlanba az olasz gárda, akiken túllépni világra szóló bravúr lenne, de emlékezhetünk a BRSE tavalyi menetelésére, ahol több magasabban jegyzett, jóval nagyobb költségvetéssel gazdálkodó csapat is fejet hajtott a magyar bajnok előtt.

Dobi Edináék nem lépnek feltartott kézzel a pályára, hiszen ellenfelük az olasz bajnokságban nem szerepel a legfényesebben, így mindenképpen fontos lenne a határozott kezdés hazai pályán, hiszen a találkozó esélyese a Pomi Casalmaggiore, így veszíteni valója az olaszoknak van.

A ránézésre félelmetes fizikai paraméterekkel rendelkező ellenfél hétfőn este már átmozgató tréninget tartott a mérkőzés helyszínén. Közben a spanyol supervisor megtartotta az előzetes ellenőrzést, az orosz és portugál játékvezetőkkel együtt mindent rendben találtak. A csabai gárda fehér mezben lép pályára.

A lányok fogadkoztak, hogy meglepetésre készülnek, míg a stáb hosszú napok óta elemzi a Pomi játékát, keresve a támadható pontokat. A mérkőzés iránt hatalmas az érdeklődés, minden bizonnyal kedden este telt ház előtt lépnek pályára a csapatok.

A találkozó kedden 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

 

Megosztás:

Címke: , , ,