Röplabda: Március 24-én kezdi a bajnoki elődöntőt a BRSE

2019. március 10. 10:29 | behir.hu

A címvédő a Nyíregyházával küzdhet meg a döntőbe jutásért.

Kialakult a bajnoki alapszakasz végeredménye, amelyet kiegyensúlyozott teljesítménnyel a Vasas Óbuda csapata nyert meg, így a piros-kékek várhatják pályaelőnyből a 4. helyezett Újpest elleni párharcot az elődöntőben.

A másik ágon megismétlődik a tavalyi döntő szereposztása, hiszen a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE a Fatum Nyíregyházával küzd meg a fináléba kerülésért - írja a csabai klub hivatalos oldala.

A versenykiírás tartalmazza az időpontokat, melyek természetesen a televíziós közvetítések, valamint a felek egyeztetései során változhatnak.

A BRSE az előzetes tervek szerint Nyíregyházán kezdi az elődöntőt március 24-én, míg a második összecsapást Békéscsabán rendezik március 30-án. A harmadik találkozót április 7-én újra Nyíregyházán játsszák, amennyiben szükséges negyedik és ötödik találkozó is, azokat április 10-én és 14-én bonyolítják le.

A csabai lányoknak akad törleszteni valójuk a Nyíregyháza irányába, hiszen ebben a szezonban még nem győztek ellenük.

 

További programok »

FEL