Röplabda: Fővárosi riválissal kezdi a kupát a BRSE

2018. szeptember 4. 10:02 | behir.hu

Kisorsolták a 2018–2019-es Magyar Kupa párosításait. A férfiaknál 17, a nőknél 21 csapat nevezett be a sorozatba, amelyek közül az NB I-es klubok számára kötelező az indulás. A BRSE a legjobb tizenhat között a Kispest és a MÁV Előre párharcának győztesével találkozik.

A két fővárosi gárda összecsapását október 7-ig, a nyolcaddöntős párharcot pedig november 4-ig kell lejátszania a csapatoknak - írja a szövetség hivatalos oldalaKormos Mihály együttesének a legjobb négy közé jutásért a Haladással vagy az Újpesttel kell megküzdenie. Érdekesség, hogy a két csapat tavaly is találkozott, akkor pedig nem kis meglepetésre a szombathelyiek jutottak tovább. A negyeddöntőket még ebben az évben, december 22-ig lejátsszák.

Az elődöntő már átcsúszik 2019-re, a döntőbe jutást január 31-ig kell eldönteni a csapatoknak. A Magyar Kupa éremcsatáit a tervek szerint február 16-án és 17-én rendezik majd.

A kiemelések a legutóbbi Magyar Kupa végeredménye alapján készültek el, így a legjobb négy közé jutó csapatok legkorábban az elődöntőben találkozhatnak egymással, és a negyeddöntőben búcsúzó csapatok is kiemeltek voltak. 

Azokban a párharcokban, ahol nem egy osztályban szerepelnek a csapatok, egy találkozón dől el a továbbjutás sorsa, az alacsonyabb osztályú csapat pályaválasztásával. A nőknél az Extraliga és az NB I ugyanannak az osztálynak számít.

 

Magyar Kupa nyolcaddöntő, nők:

Szent Benedek-Balatonfüred – Penta Gödöllői RC

Miskolci VSC-MVSI/TFSE – Vasas Óbuda

Haladás Szombathely – Újpesti TE

Kispest SE/MÁV Előre – Békéscsabai RSE

Diósgyőri VTK/Palota – MTK

Közgáz/Debreceni EAC – Jászberény

Eger – 1. MCM Diamant Kaposvár

Pénzügyőr/Budaörs – Fatum Nyíregyháza

 

Férfiak:

MÁV Előre – Sümeg

TFSE – Fino Kaposvár

Miskolci EAFC – Szolnok

Szeged – Kecskemét

Debreceni EAC – Dunaferr

Pécsi TE-PEAC – Pénzügyőr

Pénzügyőr-Debrecen – MAFC

GLP Nyíregyháza/SZESE-Győr – Vegyész RC Kazincbarcika

(A nyolcaddöntő első és második, a harmadik és a negyedik, az ötödik és a hatodik, illetve a hetedik és a nyolcadik párharcának győztesei játszanak egymással a négy közé kerülésért.)

További programok »

FEL