Röplabda: Döntőben a BRSE gyermek csapata

2017. június 5. 12:59 | Kovács Dávid

Tovább folytatta nagyszerű sorozatát a BRSE gyermek csapata a hazai rendezésű országos döntőben. Szombaton két 3-0-s győzelemmel melegített a csabai gárda, így egyenes ágon jutottak az elődöntőbe, ahol a Nyíregyháza következett.

A mérkőzés elején kicsit fegyelmezetlenül kezdte a játékot a Békéscsaba, így Nagy Attilának már az elején ki kellett kérnie az első idejét. Pillanatok alatt rendezte a sorokat, ezzel beindult a csabai henger, könnyedén szereztek előnyt a házigazdák. A második etapban továbbra is a BRSE uralta a mérkőzést. A játszma közepén kicsit megtorpant a viharsarki egylet, azonban ismét segített az edzői dorgálás. Stabilizálták a kék-fehérek a nyitásfogadást és minimálisra vették a hibák számát, ezzel nyerték a másodikat is. Olyan lendületet vett a BRSE, ami kitartott a harmadik felvonás végéig, így újra 3-0-ra nyertek a csabai lányok - közölte a klub a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Hétfőn 16 órakor a szezon utolsó mérkőzése következik, ami a Székesfehérvár elleni bajnoki döntő lesz az egyetemi sportcsarnokban.

További programok »

FEL