„Rólunk nekünk” – Több mint két éve önöknek, önökért és önökről szól a 7.Tv

2017. december 24. 19:10 | Mikóczy Erika

November 20-án ünnepelte második születésnapját a Békéscsabai Médiacentrum, így ez lesz már a harmadik karácsony a nézőkkel együtt. A 7.Tv, a behir.hu, illetve a sokak által sárga újságként ismert Csabai Mérleg – ezek vagyunk mi. Az évfordulón az a ritka pillanat fordult elő, hogy a kamera egyik és másik végén, a kérdező és a kérdezett székében is a médiacentrum foglalt helyet. Opauszki Zoltán ügyvezetővel és Bali-Hatala Boglárka főszerkesztővel Horváth Szabolcs műsorvezető beszélgetett a 7. Tv Aktuális című műsorában.

 

 

Opauszki Zoltán: Második születésnapján körzeti besorolású lett a 7.Tv

 

 

– Két év telt el, már látszik, hogy mennyire sikerült teljesíteni azt, amit szerettünk volna.

 

Ez nagyon izgalmas kérdés. Nemrégen tekintettünk vissza, megnéztük azt a közgyűlési határozatot, illetve előterjesztést, amely most már hovatovább két és fél évvel ezelőtt, 2015 tavaszán született meg. Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatának a közgyűlése akkor döntött a Békéscsabai Médiacentrum Kft. létrehozásáról. Ott leírtunk számos dolgot, a célok között megfogalmaztuk, hogy miket szeretnénk elérni. Azt kell, hogy mondjam, hogy szinte kivétel nélkül minden teljesült az ott megfogalmazottakból. Egyébként ezt bárki vissza tudja lapozni, hiszen az interneten ezek az anyagok ott vannak. Azt gondolom, hogy kellő ütemben haladunk előre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni a széken, és akkor minden rendben van. De az mindenképpen kijelenthető, hogy a megfogalmazott céljainkat időarányosan tudtuk teljesíteni, és viszonylag messzire el tudtunk jutni ez alatt a két év alatt.

 

– Mi volt a legfontosabb cél, milyen jellegű tájékoztatást tűzött a zászlajára a médiacentrum?

 

Ha nagyon röviden akarjuk megfogalmazni, akkor legfontosabb cél az volt, hogy a tájékoztatásunknak a jellege olyan legyen, amelyre korábban nem volt mód Békés megyében. Hiszen azok a médiaszereplők, akik egyébként jelentős részben ma is jelen vannak a piacon a megye, illetve a régió tájékoztatásában, azok kereskedelmi jellegű médiaszereplők. Ennélfogva nyilván más a habitusuk, beállítottságuk, más a megközelítésük. Mi azt fogalmaztuk meg, hogy közszolgálati jellegű médiaszereplőként kívánjuk definiálni magunkat. Ezen az úton indultunk el, és ezt is valósítjuk meg. Ha megnézzük: idén októberben volt két éve, hogy a Csabai Mérleget az önkormányzattól kiadóként átvettük. November 16-án pedig két évvel ezelőtt elindult a behir.hu hírportálunk is, és így együttesen integrált médiaszerkezet jött létre, amely reményeink szerint szépen fejlődik.

 

 

– Azt értjük ez alatt, hogy a lakosságot érintő, érdeklő, és mindennapi kérdések, mindennapi történetek és témák kerülnek a nagyközönség elé? Tehát ne egy promóciós jellegű cég legyünk, aki reklámoz, hanem ezeket próbáljuk meg átnyújtani minél hitelesebben.

 

Abszolút így van. Tehát nem lehet az a kulcs ebben a tekintetben, hogy ha valaki fizet valamilyen tartalomért, akkor megjelenhet, ha nem fizet, akkor nem. Hanem a közszolgálati jellegből adódóan szoktuk mondani, hogy nekünk kutyakötelességünk tájékoztatni mindarról a megye, de talán legerőteljesebben Békéscsaba lakosságát, ami közérdeklődésre számot tartó történés. Legyen ez közéleti dolog, legyen politika, legyen kultúra, legyen sport, legyen tudomány. Ezekről nekünk be kell számolnunk, mert az adófizetők pénze is benne van ennek a cégnek a működésében, és mindenképpen fontos az, hogy a lehető leghitelesebb és legszélesebb körű tájékoztatást tudjuk ebben a tekintetben adni. Nagyon fontos, hogy akár a kultúrában, talán soha nem lehetett ennyire erőteljesen hozzáférni a megye kulturális eredményeihez.

 

– Mennyire fontos egyébként az, hogy egyre több helyen legyünk elérhetőek? Már ez is megvalósult.

– Néhány adatot említek, a számokat próbálom mellőzni, de érdemes megemlíteni olyan dolgokat, amelyeket talán nem minden nézőnk vagy olvasónk tud. Mára ott tartunk, hogy a 7.Tv-t Békés megye minden településén, gyakorlatilag minden kábelszolgáltatónál el lehet érni, meg lehet találni. Békés megye egészét szolgáljuk ebben a tekintetben. A másik, hogy munkatársainkkal, nap mint nap találkozhatnak a nézők az országos televíziós csatornák képernyőin. Gyakorlatilag a megalakulásunktól kezdődően a közszolgálati média vidéki tudósítói hálózatának a része vagyunk, annak beszállítója vagyunk. Naponta több tudósítást készítenek munkatársaink, amelyeket láthatnak a kedves televíziónézők az M1, az M4, az M5, adott esetben a Duna TV csatornáin. Előfordul, hogy a TV2, vagy éppen az Echo TV csatornáin is megjelennek a tudósításaink. Gyakorlatilag az ország nyilvánossága elé is sokkal jobban tudjuk tárni a megye történéseit, a megye értékeit, amire korábban azért nem nagyon volt mód. Hál Istennek azért megkapjuk azokat a visszajelzéseket, amit a nézőink, olvasóink is tapasztalnak, hogy többször lehet az országos médiában is találkozni azzal, ami itt történik. Így például azok a megyéből vagy Békéscsabáról elszármazottak, akik az országban máshol élnek, dolgoznak, tanulnak, sokkal jobban tudják követni azt, hogy itthon mi történik. A szlogenünk is az, hogy „Rólunk, nekünk.” Tehát a mi szűkebb pátriánk lakosságának a dolgairól kell beszélnünk saját magunknak, nekünk, hogy meg tudjuk mutatni, mi történik velünk.

 

– A cég életében egyébként mennyire bír kiemelt jelleggel, hogy körzeti televízió besorolást kapott a tévé? Ha jól tudom, országos szinten tíz tévé van, amely ezzel a címmel rendelkezik.

 

– A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság értesítése szerint a körzeti televízió besorolást kapta meg a 7.Tv, ami azt jelenti, hogy valóban azon tíz alatti számú úgynevezett helyi televíziók közé tartozunk Magyarországon, amely körzeti besorolású. Ez ahhoz köthető, hogy mekkora az elérése egy televíziónak. Hány háztartáshoz jut el. A Békéscsabai Médiacentrum Kft. valamennyi munkatársa közös munkájának az eredménye az, hogy idáig jutottunk, ez egy komoly eredmény, és komoly felelősség természetesen.

 

– További tervek?  

 

– Számos tervünk és célunk van még a jövőre nézve, de ezek közé sorolnám azt is, amiben már elindultunk, és van eredményünk az elmúlt időszakban is, de szeretnénk ezeket tovább fokozni. Mire gondolok? Ideértem azt, hogy például a Békéscsabai Jókai Színház előadásai közül már számosat rögzítettünk teljes egészében, ami nem egyszerű kihívás. Ez is azt jelzi, hogy az a csapat, aki itt dolgozik, nagyon jól felkészült, nagyon ügyes stáb. Amikor egy színházi előadást kell rögzíteni 6-8 kamerával, a mögött olyan stábnak kell lennie, aki olyan színvonalon tudja ezt megtenni, hogy adott esetben (mint ahogy erre már többször példa volt) ezeket a rögzített színházi előadásokat a közszolgálati média kulturális csatornái, az M5 is be tudja mutatni. Ugyancsak idetartozik az, amikor a Fővárosi Nagycirkusszal fennálló együttműködésünk alapján rögzítjük a Fővárosi Nagycirkusz előadásait. Itt már nem egy esetben vette át az M5 ezeket a produkciókat. Ezek azok a programok, amelyek jelzik, hogy nagyon jól felkészült csapat dolgozik itt a Békéscsabai Médiacentrum Kft.-ben. Számos olyan koncertet, hangversenyt rögzített a csapatunk Békéscsabán is, amelyek a helyi kulturális élet nagyszerű produkcióit mutatják meg a közönségnek.

 

– Mennyire tartod fontosnak, hogy a stáb, a csapat folyamatos fejlődésen menjen keresztül?

 

– Az elengedhetetlen. E nélkül nem lehet egy vállalatnak, egy gazdasági társaságnak, egy szervezettnek léteznie. Főleg ma, amikor a technológia rohanásszerűen fejlődik. Ez alapvető elvárás, és természetesen ennek jegyében dolgozunk. Ebbe számos dolog beleértendő. A képernyőn megjelenő szerkesztő kollégáink képzése folyamatos annak érdekében, hogy mind a felkészültségük, mind az orgánumuk, mind a megjelenésük olyan legyen, ami elvárható egy körzeti televíziótól. Egy olyan televíziótól, amely az országos csatornákon is megjelenik. A technikai stábunk tagjai, operatőrök, vágók vonatkozásában is keressük azokat a lehetőségeket, hogy olyan szakmabeli szereplőkkel tudjunk találkozni, akiktől tanulni lehet, és tovább lehet fejlődni.

 

 

Bali-Hatala Boglárka: Fontosak számunkra a helyi emberek, a nagyok mellett a kis történések is

 

 

Bali-Hatala Boglárka főszerkesztőt elsőként arra kértük, avassa be a nézőket abba, hogyan zajlik a médiacentrumnál egy nap.

 

 

– Mennyire fontos, hogy frissek legyünk, mindig legyenek saját ötletek?  

 

– Nagyon fontos, hogy minél frissebb hírekkel szolgáljunk az esti híradóban. Nálunk a helyi hírek vannak az előtérben, mivel helyi televízió vagyunk, annak ellenére, hogy körzeti besorolást kaptunk. Mindig az adott napon dől el, hogy mi lesz a híradóban, és mi lesz a vezető hír. Minden reggel tartunk egy szerkesztői értekezletet, ahol a kollegák ötleteit mérlegeljük, ezekből alkotjuk meg a napi híreket. Fontosak az események is, de nem az alapján öntjük el, hogy mi a kiemelt. Vannak információink, amelyeknek utánajárunk, felgöngyölítünk egy-egy hírt. A rendezvényekre nemcsak azért megyünk ki, hogy például megmutassuk, hogyan adnak át egy épületet, hanem azt is megmutatjuk, hogy mi van mögötte. Mennyi megtakarítást jelent mondjuk egy szigetelés, egy energetikai felújítás. Milyen mögöttes tartalma van annak, hogyha óvodát újítanak fel. Az mit jelent, esetleg át kell csoportosítani az óvodásokat, amíg tart a felújítás. Tehát megpróbálunk mögé nézni a dolgoknak. Ez a híradós része. Nagyon sokan dolgoznak egy híradón. Tehát egy 13-15 perces műsor mögött nemcsak 8-10, hanem akár 30 ember munkája lehet naponta. Egy percnyi műsort minimum egy óra előállítani, de még több is, hiszen vannak a külső helyszíneken forgatások, és vannak a belső munkák. A vágó munkája, a szerkesztő munkája, és a stúdiómunka, amiből összeáll az egész.

 

– Vannak olyan történetek, amelyek nehezebben megfoghatók, vagy úgy látjuk külső szemlélőként, hogy nincs benne annyi. De mégis tudunk életszagú, és igazi kis történetet készíteni belőle. Szerinted mennyire lényeges akár nézői szempontból, hogy ilyeneket kapjanak tőlünk?

 

– Mindig más a fontos. Vannak olyan kulturális események, amelyek talán nem tűnnek hatalmas történetnek, mert nem mozgatják meg a világot. Például egy helyi festő kiállítása nem világszenzáció, de a helyi festőnek is fontos abban a közösségben, ahol él és dolgozik, nekünk kötelességünk megmutatni őket is. A Munkácsy kiállítás nagyon fontos, de a mi, a jelmondatunk az, hogy „Rólunk, nekünk”, tehát mindenkit meg kell mutatnunk. Ezért minél több helyre kimegyünk. Van, ami nem kap helyet a híradóban, mert ott is korlátozott az időkeret, de vannak tematikus magazinjaink, például a Művészbejáró, ahol ezeket is be tudjuk mutatni. Próbálunk továbbá a jó törekvések melléállni, amit hogyha megmutatunk, az sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Bonnyai Sándorék cipősdoboz-gyűjtő akciójába is beszálltunk, azért, hogy hátha még többen felfigyelnek erre. A médiának ereje van, hatalma van. Ezt próbáljuk jó dolgokra használni.

 

– Az országos történéseket is megpróbáljuk úgymond helyi szintre vinni, és így továbbadni. Tehát az országos történések is lényegesek a mi palettánkon.

 

– Így van. Tehát például a kormány-hu oldalt naponta nézik a kollegák, és keressük azokat a témákat, amelyek helyben is nagyon fontosak. A nyugdíjprémium, vagy az Erzsébet-utalvány, vagy az M44-es. Megnézhetik az emberek persze az M1-es híradóban is, de mi ezt lefordítjuk helyi szintre és Békés megyeivé tesszük. Keresünk egy Békés megyei nyugdíjast, akivel megbeszéljük, és érthetővé, közérthetővé tesszük. Valljuk be, a kormányrendeleteket, kormányinfókat nem feltétlenül érti meg mindenki. Ha megmutatjuk nekik, hogy egy-egy döntés mit jelent, akkor közelebbinek érzik, értik, és használják azokat az ismereteket. Nyilván nekünk, a helyi híradónak meg kell tudnunk mutatni mindent, amit csak tudunk, hogy minden érthető legyen a nézőnek.

 

– Hogy látod, mi az, amiben még fejlődnünk kell, mi az, amit még mindenféleképpen szeretnénk?

 

– Nekem nagyon fontos az, hogy a csapatban rengeteg kreativitás van. Itt nagyon sok kreatív ember dolgozik együtt, hogy kihozzuk ebből a maximumot, és tegyük láthatóvá a nézőknek, amit csak lehet. Kapja meg a néző, amit akar. Nagyon fontos lenne, nagy vágyam, hogy legyen egy olyan közönségszolgálatunk, amely révén tudjuk, hogy mit gondolnak. Legyen közvetlenebb a kapcsolat a néző, és köztünk. Hogyha ez megvalósul, akkor szerintem készen leszünk. Fontos, hogy találkozzunk itt jó sokszor. Jó sok évig ünnepeljünk együtt a nézőkkel, és akkor minden rendben lesz.

További programok »

FEL