Rólunk írták: Megkapta körzeti besorolását a 7.Tv

2017. november 26. 09:37 | behir.hu
Mint arról korábban beszámoltunk, kétéves fennállását ünnepelte november 20-án a 7.Tv. Az évfordulóval a beol is foglalkozott, ezt írta rólunk a Békés megyei hírportál:
A megyeszékhely közgyű­lése 2015 tavaszán döntött arról, hogy a helyi önkormányzat hozza létre a százszázalékosan tulajdonában álló Békéscsabai Médiacentrum Kft.-t. A cég berkein belül működő 7.Tv a napokban ünnepelte indulásának évfordulóját. Folyamatos munkájuk eredménye, hogy két év elteltével a csatorna elérte a körzeti besorolású státust, az adatok szerint 250 ezer embert ­érnek el.
 – A televízió kétéves fennállása alatt folyamatosan arra törekedtünk, hogy minél több háztartásba eljusson adásunk – tájékoztatta ­lapunkat Bucsai Ákos. A média­centrum műszaki vezetője elmondta, folyamatosan keresik az új lehetőségeket.

– Törekvésünk nem volt hiábavaló, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a napokban értesített bennünket ­arról, hogy már körzeti besorolású a 7.Tv. Békés megyében ez egyedülálló, és országosan is csupán nyolc helyi televíziónak sikerült ez idáig­ – hangsúlyozta Opauszki­ Zoltán­ ügyvezető igazgató. Emlékeztetett, a­ 7.Tv­ minden közérdeklődésre számot ­tartó békéscsabai és Békés megyei eseményről, ügyről tájékoztatást ad. A televízióban ­nagyobb terjedelemben, mélyebben, több nézőpontot körbejárva tudnak beszámolni a közélet, a gazdaság, a kultúra, a közművelődés és a sport történéseiről.

– Cégünk az eltelt két esztendő során jó néhány lokális közéleti és karitatív kezdeményezésben vett részt. Úgy gondoljuk, ha jó és nemes ügyeket támogatunk, akkor azzal a várost, az itt élőket is motiváljuk. Egyik legnagyobb vállalásunk volt például A mi forradalmunk címmel megrendezett kiállításunk, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi hőseire, történéseire irányítottuk a békéscsabaiak figyelmét – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

– A helyi hírek, helyi események kiemelten fontosak ­nekünk, minden évben új kezdeményezésekkel színesítjük műsorainkat. Az MTVA-nak tavaly óta már nemcsak ­híreket és tudósításokat ­készítünk, hanem a Fővárosi Nagycirkusszal való együttműködésünknek köszönhetően, egész estés produkciókat is gyártunk – mondta Bali-Hatala­ Boglárka, a Békéscsabai ­Médiacentrum főszerkesztője. Törekvésük, hogy a Békéscsabai Jókai Színház darabjait is műsorra ­tűzze az M5 kulturális csatorna, éppen ezért néhány kísérleti műsort már el is készítettek. A szakember reméli, hogy hamarosan arról tudnak beszámolni, mikor tekinthetik meg a színdarabokat az M5-ön az érdeklődők. Hozzátette, emellett a csatornán éjféltől futó Képújság műsoridejét is csökkentik a közeljövőben, további­ magazinoknak adva helyet a kínálatban.

– Adásaink leghangsúlyosabb része a minden este 19 órától jelentkező Híradó. Ebben a napi történések mellett közérdeklődésre számot tartó témákat dolgozunk fel. Utóbbiak kiválasztásában már az indulás óta sokat segítenek nézőink, akik rengeteg észrevételt, felvetést fogalmaztak meg. A kiszolgálásuk iránti igény tetten érhető a Híradó szerkesztésében – hangsúlyozta a szakember, aki azt is elárulta,­ hogy bár a nézők „csak” a hírolvasót látják a képernyőn, de egy-egy tartalmas összeállítás létrejöttén 20-25 fős stáb dolgozik mindennap. A cég egyébiránt 35 munkavállalót foglalkoztat, többségük fiatal és majd’ mindegyikük Békés megyei, békéscsabai.

 

Összeszokott a csapat, de minden adásnap külön kihívást jelent

 

– 2015. november 20-án már minden feltétel adott volt ahhoz­, hogy a 7.Tv első adása elinduljon. Így két évvel ezelőtt, ezen a napon láthatták a nézők az első híradót. Az elmúlt két esztendőben mindenki belerázódott a szerkesztőségi munkába. Ennek ellenére az összeszokott csapatnak minden egyes adásnap külön kihívást jelent. Ebben a szakmában mindig adódnak olyan dolgok, melyekre nem lehet előre felkészülni – árulta el Zsíros András, a 7.Tv egyik műsorvezetője, arca.

Forrás: beol

 

További programok »

FEL