Kétéves a 7.Tv - Mára már körzeti lett a televízió

2017. november 20. 19:30 | Szabó Rita

Békéscsaba közgyűlése 2015 tavaszán döntött arról, hogy a megyeszékhely önkormányzata hozza létre a százszázalékosan tulajdonában álló Békéscsabai Médiacentrum Kft.-t. Már az év októberétől a médiacentrum adta ki a Csabai Mérleget, november 16-án elindult a behir hírportál, majd november 20-án megkezdte sugárzását a 7.Tv.  

2015. november 20-án már minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a 7.Tv első adása elinduljon. Így két évvel ezelőtt, ezen a napon láthatták a nézők az első híradót. Az elmúlt két évben mindenki belerázódott a szerkesztőségi munkába. Ennek ellenére az összeszokott csapatnak minden egyes adásnap külön kihívást jelent - árulta el Zsíros András a 7.Tv egyik műsorvezetője.

– Szerencsés vagyok, hogy része lehetek ennek a munkának már a kezdetek óta, mindig öröm bent ülni a híradó pultjában, de mindig nagy izgalom is, hogy vajon hogyan sikerül. Rengeteg olyan pillanat volt, amikor együtt izgultunk a kollégákkal, hogy hogyan sikerül egy-egy adás, de a nézői visszajelzések alapján jó úton haladunk és nagy öröm, hogy ezt sokszor a hétköznapi helyzetekben az utcán találkozva is visszajelzik számunkra - tette hozzá a híradó műsorvezetője.

– A televízió kétéves fennállása alatt folyamatosan arra törekedtünk, hogy minél több háztartásba eljusson adásunk. Bucsai Ákos a médiacentrum műszaki vezetője folyamatosan keresi az új lehetőségeket, így már a lehető legszélesebb palettán jut el a nézőkhöz a televíziónk adása. Törekvésünk nem volt hiábavaló, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a közelmúltban értesített bennünket arról, hogy már körzeti besorolású a 7.Tv. Békés megyében ez egyedülálló, és országosan is csupán nyolc helyi televíziónak sikerült ez eddig– mondta Opauszki Zoltán ügyvezető igazgató.

A­ 7.Tv­ minden közérdeklődésre számot tartó békéscsabai és Békés megyei eseményről, ügyről tájékoztatást ad. A televízióban, nagyobb terjedelemben, mélyebben, több nézőpontot körbejárva tudunk beszámolni a közélet, a gazdaság, a kultúra, a közművelődés és a sport történéseiről - mondta Bali-Hatala Boglárka, a Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője.

A helyi hírek, helyi történések kiemelten fontosak, minden évben újszerű kezdeményesékkel színesebbek a 7.Tv műsorai.

- Az MTVA-nak a tavalyi évtől már nemcsak híreket, és tudósításokat készítünk, hanem a Fővárosi Nagycirkusszal való együttműködésünknek köszönhetően egész estés produkciókat is gyártunk számukra. Törekvésünk, hogy a Békéscsabai Jókai Színház darabjait is műsorra tűzze a kulturális csatorna, éppen ezért néhány kísérleti műsort már el is készítettünk. Remélem hamarosan arról tudok beszámolni, hogy mikor tekinthetik meg a színdarabokat az M5-ön - tette hozzá a főszerkesztő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További programok »

FEL