Az eladási adatok szerint az idei karácsony egyik slágere a gyerekeknek és tinédzsereknek készült robotok, a fa alá kerülő ajándékok pedig újfent felpiszkálták az ellenzők táborát. Szóval kik döntöttek jól, akik vettek robotot a gyereknek karácsonyra, vagy akik a fakockáknál maradtak?
A világszinten 84 milliárd dolláros játékipar legnagyobb bevételét minden évben a karácsonyi szezonban gyűjti össze. Országonként változnak a preferenciák, de az európai és amerikai eladási rangsorokban is előkelő helyen szerepeltek 2017-ben a gyerekeknek készült robotok.
Top százas listákon tíz százalék körül mozgott az arányuk, de a 25 legkeresettebb játék között is négy-öt robot fordult elő. Az ár tíz eurótól a csillagos égig terjed, van műanyag, fém, színes-szagos, építhető és programozható robot, mi szem-szájnak ingere, akár már hároméves kortól.
A szülők pedig többnyire tanácstalanul állnak a polcok előtt, hogy vajon az olcsó eleget tud-e, a drága viszont tényleg megéri-e, és egyáltalán meddig fog ezzel játszani a gyerek, tekintve, hogy egy játék átlagos időtartama a piacon nyolc hónap, majd jön a következő generáció.
Az általános tapasztalat szerint, ha egy robot elég sok programozható és építhető variációt kínál, akkor a gyerekek nem feltétlenül akarják lecserélni az újabb és újabb verziókra, egyrészt mert büszkék, hogy az alapmodellből mennyi mindent tudnak alkotni, másrészt mert ezek a robotok általában már elég okosak ahhoz, hogy a gyerekek érzelmi kötődést építsenek ki irántuk.
A szkeptikusok éppen azt vetik a robotika pártolóinak szemére, hogy hiába minden variálhatóság, a gyerekek az előre megadott szabályok és a gyártó cég által jónak látott dizájn keretei között mozoghatnak csak, és ez valójában gátját képezi a kreativitásuknak. A viszontválasz ezt szokta cáfolni a tinédzsereknek szánt robotok egyik Rolls-Royce-ának számító Lego Mindstormsszal, amelyből már alapesetben is 17-féle mutáció építhető.
A Mindstorms azonban kompatibilis az egyéb legódarabokkal is, így elvileg csak a gyerekek kísérletezőkedve szabhat határt az építhető szerkezetek számának. Ráadásul a vezérlőt, érzékelőket, motorokat és legókockákat tartalmazó készlet nemcsak az egyszerűbbnek tekintett applikációs irányításra reagál, hanem programozható is.
Tehát ellentétben a kisebb gyerekeknek szánt robotokkal – amelyek általában csak applikációval vagy egyszerűbb grafikus formákkal irányíthatóak a vizuális programnyelv esetén – a Mindstorms szöveges kódsorokat követel meg, így tanítva meg az utasításokat, az elágazásokat, a ciklusokat és a programozáshoz szükséges gondolkozást.
A Mindstorms százezer forintos nagyságrendjét a mesterséges intelligenciával működő robotok ütik meg még. A Cozmo, a Meccano Max és a Dot Cue nem annyira az építésre, mint inkább a gyerekek újfajta társaságára fókuszál.
A személyiséggel rendelkező robotok, a gyártó cégek szerint, még inkább megkönnyítik az informatikai, matematikai és természettudományos ismeretek befogadását, azáltal, hogy a gyerekek úgy érzik, mintha egy barátjuktól tanulnának. Vagy ahogy Dan Jolinnak, a Guardian újságírójának hétéves gyereke megfogalmazta: „Cozmo nem a háziállatunk. Nem a robotunk. Hanem a gyerekünk!”
Pszichológusok szerint azonban a hasonló kötődés veszélyes lehet. Alan Winfield, a bristoli robotlaboratórium professzora szerint a robotika egyik alapetikai szabálya az, hogy a robotok nem téveszthetik meg az embert. Mindenki számára világosnak kell lennie, hogy a robot nem emberi lény, csupán egy különféle feladatokra programozható tárgy.
– Gondolnunk kell a sérülékenyebbekre, így a gyerekekre, a mozgássérültekre, az idősekre, a demenciával küzdőkre, akik esetleg azt hihetik, a robot törődik velük. Vannak, akik ezt értik, de nem mindenki, és ez függőséghez vezethet – magyarázta Winfield Jolinnak a Guardian hasábjain. A szakértő a 90-es évek őrületét, a tamagocsieffektust hozta fel példának, amikor a gyerekek képesek voltak elhanyagolni élő állataikat, csak azért, mert a digitális kedvencet kellett megetetni vagy szórakoztatni.
Nevelési tanácsadók ugyanakkor azt mondják, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a digitális generációhoz tartozó néhány éveseknek és fiatal tinédzsereknek egészen más az ingerküszöbük mind a játékok, mind az információbefogadás terén, ezért érdemes kihasználni a robotika nyújtotta lehetőségeket.
A fontos, hogy a szülők tisztázzák a gyerekek számára: robottal játszanak, amely bár átveheti például a gyerek képzeletbeli barátjának helyét, de emberi kapcsolatait nem helyettesítheti, hiszen egy robottól nem tanulhatók meg például a nonverbális kommunikáció jelei.
Joanna Bryson, a bath-i egyetem tanára szerint a korlátozott robothasználat kifejezetten hasznos lehet, mert segíthet megérteni az emberi és a nem emberi kommunikáció közti különbséget.
Magyarországon egyelőre inkább iskolai környezetben megszokott a robotikával való közelebbi kapcsolat. Nálunk az árak miatt inkább az olcsóbb, kevésbé okos változatok válnak karácsonyi ajándékká, viszont 2015 óta része az oktatásnak a Lego-módszertan.
Már több mint ötven iskola használja, legsikeresebbként a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, amelynek diákjai 2015-ben tizenötödikek lettek a katari robotolimpián, azóta pedig másodikok az országos legórobotversenyen. Tanáruk, Kiss Róbert szerint a magyar oktatásban ugyan általános elvárás a problémamegoldás, a műszaki kompetenciák és az algoritmikus gondolkodás fejlesztése, de sokszor idő- és eszközhiány miatt ez elmarad.
A magyarok évről évre szép eredményeket érnek el a robotikában. Visszhangzott már a világ legnagyobb játékvására, a New York-i Toy Fair egy egyetemi projektként indult magyar bokszoló robottól. Robot-világbajnokságon, illetve a tudományos versenyek olimpiáján is rendre érnek el helyezést a középiskolás és egyetemista hazai diákok (az egyik versenyen például egy pókerező robottal).
Megfelelő egyensúllyal tehát lehet robotot adni a gyerek kezébe, mert az érdekes, szórakoztató, kézzelfogható fizikai, mechanikai, elektronikai, informatikai ismereteket ad, és nem utolsósorban a mai gyerekek felnőttkorukban már egyre többet fognak velük találkozni a munkaerőpiacon is.
Azonban a fakockákat sem szabad elfelejteni, és főként azt nem, hogy a szülő szánjon időt a gyerekére. Nem bízhatja például kizárólag a kínai iPal robotra a nyelvi és szociális készségeinek fejlesztését. Mert a felvigyázó vagy éppen építhető szerkezetek ugyan lefoglalják a gyerekeket akár több órára is, de érzelmek híján nincs meg bennük az az érzékenység és megértés, amely a neveléshez és tanításhoz kell.
Forrás: Magyar Idők
