Robotépítés és programozás – Idén is megrendezték az országos robotversenyt

2025. március 7. 14:23 | Osgyán Ágnes

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a BSZC Nemes-Linamar Országos Robotversenyt Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégiumban. A vetélkedőn közel száz diák mérte össze robotépítő és programozó tudását.

A versenyre az ország több pontjáról és külföldről is érkeztek diákok, hogy robotjaik összemérhessék tudásukat. A pályát minden évben másképp állítják össze, hogy annak teljesítése a rendszeresen visszajáró diákoknak is kihívást jelentsen.

– A szokásoknak megfelelően korosztályokra bontva, általános iskolás és középiskolás kategóriában nevezhettek a versenyzők. A kísérő tanároknak is remek lehetőséget biztosít ez az alkalom a beszélgetésre és a tapasztalataik megosztására – fogalmazott Fölker Csaba, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium igazgatója. Hozzátette: nagy öröm számára, hogy évről évre növekszik a résztvevők száma. 

A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium diákjai már a kezdetek óta képviseltetik magukat a programon, idén hét csapattal indultak a versenyen. A megmérettetésre folyamatosan készülnek a tanév során.

– Gimnáziumunkban a kilencedik és tizedik évfolyamos diákok heti két órában vehetnek részt robotika foglalkozáson, ezeken az alkalmakon készülünk fel a versenyre. Azt, hogy melyik csapat és robot alkalmas a megmérettetésre, egy kisebb házi vetélkedőn döntjük el – osztotta meg Obuch László, a Belvár tanára.

A versenyen mindkét kategóriában az időeredmény alapján dől majd el, hogy kik állhatnak fel a dobogóra. A nap végén nemcsak a diákok, hanem a felkészítő tanáraik is díjazásban részesülnek. 

 

Galéria

További programok »

FEL