Ritkaságszámba menő dalok Puccinitől a Filharmónia szerdai operaestjén

16:25 | Sipos Gábor

Teltházas gálát rendezett a Filharmónia Magyarország szerdán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az esten Puccini operáiból kaphattak ízelítőt a műfaj kedvelői.

Ismert és ritkaságszámba menő részleteket halhatott a közönség a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Cser Ádám vezényletével.

– Puccinit nem kell bemutatni olyan szempontból, hogy az egyik legszebb darabokat író zeneszerző. De azért mégis úgy gondolom, hogy az áriák és a duettek mellett hoztunk olyan különleges műveket, amelyeket nagyon ritkán játszanak. Ezek főként a fiatalkori zenekari opusai, amelyek szerintem nagyon jó darabok – hangsúlyozta az est karmestere, Cser Ádám, aki a Miskolci Nemzeti Színház zenei igazgatója is egyben.

A gálaest programjában a Bohémélet, a Pillangókisasszony mellett feltűntek kevesebb alkalommal hallott művek, például a Fecske című darabból.

– Amikor a műsort összeállítottuk, akkor alapvetően figyelembe vettük, hogy ki milyen Puccini szerepeket énekelt, de azért szerettünk volna olyat is betenni – nekem például a Manon új volt –, amelyek újdonságként szolgáltak, vagyis újként tanultam meg erre a koncertsorozatra – nyilatkozta az előadás kezdése előtt fél órával Kriszta Kinga magánénekes.

 

Fotó: Kovács Dénes/behir.hu

 

 

Az operaest másik szólistája Kolozsvárról érkezett. Pataki Adorján tenorja magabiztosan töltötte be a nagytermet. Az énekes külön készült a dalokra, akadt olyan is közöttük, amelyet korábban még sosem énekelt.

– Minden dallam és ária nehéz, de mikor telt ház van és ilyen jó közönség lesz… remélem… akkor minden, mi is felszabadulunk és már nem tűnik minden olyan nehéznek. A színpadi izgalmak is közrejátszanak, amelyek felturbózzák az estét – emelte ki a Kolozsvári Magyar Opera énekese.

A szerdai a harmadik állomása volt a Filharmónia 2025/26-os Összhang bérlet sorozatának. A közönség legközelebb március 3-án, a Budapest Fesztiválzenekar koncertjét hallgathatja meg a kulturális központban.

FEL