– Most első alkalommal jelentkezik a SzanaFeszt, Szanazugi Családi Nap és Fesztivál. Honnan jött ennek az ötlete?
Hóbor Kincses-Zita: – Az ötlet már a múlt évben megfogant. Tavaly volt egy mini esemény, egy kézműves vásár és nyílt nap a Kárász utcában. Úgy gondoltuk, jó lenne ezt kibővíteni, hogy jobban megismertessük az emberekkel azokat a lehetőségeket, amelyek itt vannak az orruk előtt, Szanazugban és a környéken. Oláh Ferenccel már a tavalyi eseményen elkezdtünk beszélgetni arról, hogy idén mit lehetne majd szervezni, most pedig itt vagyunk már a finisben.
Oláh Ferenc: – Még középiskolás koromban, a Csabai Garabonciás Napokon stábtag voltam, megismertem a helyi DJ-kel, ami az első Szanazugi Családi Nap és Fesztivál szervezésekor is jól jött.
Hóbor Kincses-Zita: – A programokat egyébként igyekeztünk úgy felépíteni, hogy a látogatók találkozzanak ott azokkal a lehetőségekkel, amelyek a környéken adottak. Lesz piknik hangulatú Mesekuckó, strandröplabda, lesznek napozóágyak, napernyők – később szeretnék, ha a strandfejlesztés majd erre is kiterjedne. Lesz hajókirándulás, és hátha kedvet kapnak az emberek, hogy azt máskor is igénybe vegyék. Jó érzés, hogy az önkormányzat és a vállalkozók is pozitívan, példaértékűen álltak a rendezvényhez, anyagi forrásokkal és tárgyi eszközökkel is támogatják azt a lehetőségeikhez mérten.
– Milyen kihívásokkal szembesültetek a szervezés során?
Hóbor Kincses-Zita: – Az anyagi források megteremtése jelentette a legnagyobb kihívást, emellett persze minden apró részletre is figyelni kell attól kezdve, hogy mire lesz szükség, vagy hogy mit hova helyezzünk el. A jövőben mindenképpen pályázati források után nézünk majd, amikor szervezzük a fesztivált.
Oláh Ferenc: – A jövőt illetően abban is gondolkodunk, hogy a környék több önkormányzatát is megkeressük, hiszen ez a rendezvény nemcsak a doboziaknak szól.
– Milyen programokra készülhetünk?
Oláh Ferenc: – A rendezvény összeállításánál arra törekedtünk, hogy egyfajta retro szabadstrand hangulata legyen, hogy kicsit újraélhessék a bulit, a fiatalságukat azok, akik ma már anyukák, apukák, esetleg nagymamák, nagypapák, de a mostani fiataloknak és gyerekeknek is élményeket nyújtson. Lesz kézműves vásár, vízi ugrálóvár, fényshow, habparti, lesznek tánc- és sportbemutatók, disco és koncertek a kilencvenes évek zenéivel, de lesz baba futóverseny és jótékonysági futóverseny is. Itt lesz Sztojka Tibi, Bodrogközi Rita, Peat Jr. & Fernando, a Tobenzo, a Deja-Vu és a Lackás Akusztik.
– A jótékonysági futóversenyről mit lehet tudni? .
Hóbor Kincses-Zita: – A Szanazugi Üdülőtulajdonosok Egyesületének számos tagja van, köztük Molnár Beáta is, aki az Oziris Természetvédelmi és Állatvédelmi Alapítvány elnöke. Bea télen is sokat jár ki Szanazugba a kóborcicákat, madarakat etetni, így jött az alapötlet, hogy legyen egy jótékonysági szegmense is a fesztiválnak. Egyébként lesz egy környezetvédelmi sátor is a rendezvényen, ahol ő önkénteskedik, és ahol a gyerekek öko-kvízeket tölthetnek ki. Hozzátenném még, hogy a fesztiválon odafigyelünk a környezetre, szelektíven gyűjtjük majd a hulladékot, és leginkább helyi cégek, vállalkozások a beszállítóink.
Oláh Ferenc: – A futóversenyre a szanafeszt.hu oldalon még várunk további jelentkezőket, illetve korlátozott számban a helyszínen is lehet majd nevezni. A fesztivál programjai egyébként ingyenesek, a jótékonysági futóversenyen viszont van nevezési díj.
Hóbor Kincses-Zita: – Augusztus 9-én tehát egész nap együtt dobban a szívünk Szanazugban, mindenkit szeretettel várunk a fesztiválra!
A SzanaFeszt Szanazugi Családi Nap és Fesztiválról további részletek ide kattintva és ide kattintva találnak.