Ahogy arról már a korábbi hetekben beszámoltunk, augusztus 9-én először megnyitja kapuit a Szanazugi Családi Nap és Fesztivál, ahová minden nosztalgiázni vágyót szeretettel várnak egy egész napos retro buli erejéig.
Az esemény két ötletgazdája, Hóbor Kincses-Zita főszervező (Szanazugi Üdülőtulajdonosok Egyesülete) és Oláh Ferenc szervező korábban a behir.hu-nak elárulta, hogy a tavaly megrendezett Kárász utcai kézműves vásár és nyílt nap sikerén felbuzdulva már akkor azon törték a fejüket, hogy milyen eseménnyel készülhetnének az idei nyárra. Az alapkoncepció a helyi értékek és lehetőségek megismertetése volt, melynek végeredményeképpen idén megvalósulhat az I. Szanazugi Családi Nap és Fesztivál.
A prograok alapját a retro téma adja, megragadva a régi nosztalgikus szabadstrandok és ételstandok hangulatát, valamint az igazi, régi disco partik klasszikusainak dallamait, melyet a '90-es és 2000-es évek ikonikus habpartyja tesz majd még feledhetetlenebbé. A fellépők sorát gazdagítja Sztojka Tibi, Bodrogközi Rita, Peat Jr. & Fernando, a Tobenzo, a Deja-Vu, valamint a Lackás Akusztik.
Az esemény nemcsak az egykori fiatal korosztályt, hanem az egész családot invitálja szórakozásra egy teljes napon keresztül. A gyerekeket olyan mókás programok várják, mint a mini vidámpark, pónilovaglás, csillámtetoválás és arcfestés, illetve vízi ugrálóvár. Ugyanakkor szebbnél szebb dolgokat készítve élhetik ki kreativitásukat egész nap a játszó- és kézműves sátrakban, mindezek után pedi ki ne akarná megkoronázni ezt a szép napot egy közös képpel, magával Mini egérrel?
És hogy az egész napos energiaellátás is meglegyen, különböző italos és ételes sátrak várják az érdeklődőket.
A rendezvény a jótékonykodás jegyében is zajlik majd, hiszen kortól függetlenül futhatnak együtt a gazdátlan kutyák támogatásáért a segíteni vágyók. Bár a fesztivál programjai ingyenesek, a jótékonysági futóversenyen van nevezési díj.
További információkat az alábbi linkekre kattintva olvashatnak: