Rendszeresen etetik és itatják a madarakat a Kölcsey utcai ovisok

2022. november 14. 17:16 | Szabó Judit

A Kölcsey utcai intézmény évek óta madárbarát és zöld óvoda címet viseli. Az intézmény vezetése fontosnak tartja, hogy az oda járó gyerekek testközelből is megtapasztalják a madáretetés fontosságát.

A madarak télen kevesebb élelemhez és vízhez jutnak, ezért nagyon fontos, hogy aki teheti, készítsen ki nekik megfelelő mennyiségű tápanyagot. Azonban fontos a következetesség és az, hogy ne ártsunk a madaraknak. Vannak ugyanis a szárnyasok számára nem megfelelő takarmánytípusok, mint például a kenyérfélék és a sózott, ízesített termékek.

A Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre arról beszélt szerkesztőségünknek, hogy mikor, mennyi és milyen minőségű ételt lehet adni a madaraknak.

– Olyan magtípusokat kell válogatni,  amelyek a madarak szokásaihoz és testméretüknek is megfelelő. Kukoricával például ne próbálkozzunk, az a nagyobb testű szárnyasoknak, többek között a tyúkoknak való. Ezek a kistesű madarak ideális esetben a természetben apró gyommagokat esznek, én kimondottan a takarmány napraforgót szoktam használni – fejtette ki Boldog Gusztáv. 

A szakember elmondta azt is, hogy a madáretetés nem a madarak védelmére szolgál, hiszen a Kárpát-medencében itt telelő madarak fel vannak készülve a télre, sokkal inkább a mi gyönyörködésünkre a madarakban. Boldog Gusztáv arra is felhívta a figyelmet, hogy ha odacsaltuk a madarat az etetéssel, akkor azt ne hagyjuk abba egészen addig amíg az időjárás ezt diktálja.

Fotó: behir.hu

 

A Kölcsey utcai óvodában erre nagyon odafigyelnek az óvodapedagógusok és a gyerekek is. Télen etetik és itatják a madarakat, nyáron pedig az itatás mellett biztosítják a pancsolási lehetőséget is biztosítják számukra. Szelesné Arany Brigitta óvodapedagógus elmondta, hogy a gyerekek rendszeresen etetik a szárnyasokat, valamint vizet cserélnek az itatókban.

– A gyerekekkel már korán megismertetjük ezeket a tevékenységeket, hiszen őket minden nagyon érdekli. A kismadarak annyira ideszoktak, hogy egy odúban kilenc kis cinegemadárkával meg is ajándékoztak minket idén tavasszal – fejtette ki az koordinátora. 

Az óvodapedagógus hozzátette, hogy az etetésen túl fontos szempont az óvodában az is, ha megalapozódna a gyerekekben a környezettudatosabb magatartásforma, a környezetvédelem és a természet szeretete. 

További programok »

FEL