Rendőrök tanították a közlekedést

2016. szeptember 21. 13:34 | Mikóczy Erika

A zebrazsaruk is segítettek Békéscsabán az óvodásoknak. KRESZ-FESZT-et tartotta

KRESZ-FESZT-et tartottak Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendezvényen az óvodások megtanulták, hogyan kell átmenni a zebrán, ha nem működnek a lámpák, a zebrazsaruk pedig próbára tehették az ügyességüket.

 A közös fotó elkészítése, majd eligazítás után a békéscsabai óvodások a rendőrök és a ZebraZsaru tanulók segítségével szabályosan átkeltek a kereszteződésben. Így a legkisebbek is tanulják a karjelzéseket, amelyekkel egy-két sofőrnek azért akadt némi gondja. Kis Rozália, az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársa azonban - aki számos országos forgalomirányítási versenyt nyert már -, magabiztosan segített az autósoknak és a járókelőknek. Az óvodásoknak pedig sokat segítettek a zebrazsaruk is, akik Békéscsaba tizenegy iskolájának diákjai közül kerültek ki. A program több mint tíz éve tart és azóta biztonságosabban is közlekednek a fiatalok. Pelleg József alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője elmondta, az iskolarendőrök, a kollégái, valami a zebrazsaruk abban segítenek, hogy a gyermekek is biztonságosan tudják megközelíteni az oktatási intézményt. Sok ugyanis azért szenvednek balesetet, mert figyelmetlenül közlekednek vagy éppen azért, mert ismerik a KRESZT. A biciklisbaleset is viszonylag gyakori a megyében, márpedig abból is könnyen törés lehet, ha csak két kerékpáros karambolozik.

A legkisebbek oktatása, kísérése után a zebrazsaruk ezúttal nemcsak az utcákon, éles helyzetben, hanem játékosan is bizonyíthattak. Bolondbiciklivel, kiskerékpárral, gördeszkával kellett a pályát teljesíteniük, majd a leleményességüket is kipróbálhatták. A Zebrazsaru program ebben az esztendőben is folytatódik. Legközelebb májusban segítenek egyenruhába öltözött diákok a társaiknak abban, hogy biztonságban eljussanak az iskolába.

FEL