Rendőrök intézkedtek körözés és ittas járművezetés miatt

2017. május 9. 15:31 | Busi Ottó
Lőkösházán körözés alapján, Békéscsabán pedig ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

A lőkösházi vasúti határátkelőhelyen 2017. május 8-án, 2 óra 30 perc körül a határrendészek elfogtak egy román férfit, aki ellen az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés vétség miatt adott ki elfogatóparancsot. A 39 éves D. G.-t előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2017. május 8-án, 23 óra 30 perc körül a 44-es számú főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán ellenőriztek egy kamiont, amelynek sofőrje a gyanú szerint ittas állapotban vezetett. A román férfit a Békéscsabai Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette és a vezetői engedélyét bevonta.

 

forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL