Rendőrkézen a falbontó betörők, Békés megyében fogták el őket

Egy orosházi trafikba törtek be utoljára.

Az elkövetők a falat vagy a tetőt kibontva törtek be számos dohányboltba Kelet-Magyarországon. A feltételezett tetteseket az ORFK bűnügyi elemző-értékelő szolgálatának támogatásával a szabolcsi és békési nyomozók azonosították.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 2015 március és 2016 február közötti időszakban 11 nemzeti dohányboltba törtek be ismeretlen tettesek, valamint további három trafikba megkíséreltek behatolni, írja a police.hu. Az elkövetők az épületek falát vagy tetőszerkezetét bontották meg az éjszakai, hajnali órákban és elsősorban dohányárut, illetve a kassza tartalmát tulajdonították el. A lopásokkal okozott kár meghaladta a tízmillió forintot, míg a rongálással további mintegy 1,6 millió forint kárt okoztak.

Békés megyében, Szeghalmon egy áruházba törtek be hasonló módszerrel 2016. március 6-án. Az akkor még ismeretlen tettesek kibontották az áruház falát. Majd, miután bejutottak az épületbe, az elkülönített helyen működő dohányboltba mentek be úgy, hogy a gipszkarton válaszfalat is kibontották. A boltból dohányárut és készpénzt tulajdonítottak el közel egy millió forint értékben.

Orosházán szintén egy nemzeti dohányboltba törtek be 2016. március 8-ára virradóan. A tettesek az épület tetejét és falát bontották meg, ahonnan dohányárut, készpénzt és energiaitalt tulajdonítottak el. Mivel az elkövetőket megzavarták, a lopott termékeket és a pénzt az épület tetején hagyták, majd elmenekültek.

Az elkövetési módszereket elemezve, az ORFK bűnügyi elemző-értékelő szolgálatának támogatásával a szabolcsi és békési nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a betöréseket feltehetően ugyanaz a banda követte el.

Az aprólékos adatgyűjtést és a beszerzett információk összehangolt elemzését követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai 2016. március 8-án hajnalban a Szeghalomról kivezető 47-es számú főúton fogták el az Orosházáról menekülő négy férit. A gyanúsítottakat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnügyi őrizetbe vette, illetve az általuk használt gépkocsikból a rendőrök az elkövetéshez használt eszközöket és ruhákat foglaltak le.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Cs. András 52 éves, id. Cs. Zsolt 41 éves, Á. Mihály 30 éves és ifj. Cs. Zsolt 20 éves személyek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves és Békés megye területén követettek el bűncselekményeket. Az egyesített büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytatja.

Forrás: Police.hu

Megosztás:

Címke: , ,