Rendhagyó történelemórán ismerték meg a kommunista diktatúrát a diákok

2026. február 25. 12:09 | Fajó Attila

Rendhagyó történelemórán vettek részt hódmezővásárhelyi általános iskolások a Csaba utcai Fekete Pál Gyűjteményben. A diákok a kommunista diktatúrákról és az '56-osok személyes életútjáról hallhattak előadásokat.

Hogyan lehet a magyarországi felnőtt lakosság nagy hányadának mindennapos valóságát képező kommunista diktatúráról, annak történelmi jelentőségéről, áldozatairól, bűneiről úgy beszélni nyolcadik osztályos gyerekeknek, hogy még érdekesen is hasson ez a tőlük oly távol eső időszak és üzenet is legyen benne megfogalmazva?

Nagy Gyöngyi történész, magyar-történelem szakos tanár válasza erre az egyéni sorsokban rejlik. Azokat a személyes életutakat tárja hallgatósága elé, amelyeken keresztül megismerhetjük az akkor élők gondolatait, a velük megesett történések súlyát, egyszer s mind a történelmi koruk jellemzőit.

 

 

– Talán példaképeink lehetnénk azok az emberek, akiknek bátor kiállása, vagy az igazsághoz való hajthatatlan ragaszkodása annyi viszontagságon és nehézségen át is változhatatlan maradt. A mai fiatal generációnak is szüksége van erre – fogalmazott a rendhagyó történelemóra egyik előadója. A program részeként Vánsza Pál, a POFOSZ Békés vármegyei szervezetének elnöke is szólt a jelenlévőkhöz.

A tanulók a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolából érkeztek a Csaba utcai Fekete Pál Gyűjteménybe, mely a maga nemében egyedülálló módon állít emléket a szóban forgó eseményeknek és történelmi időszaknak. Az előadás mellett a gyerekek egy kérdéssort is kitöltöttek a hallottak alapján, amely interaktívvá tette az információk átadását.

A diákok közül a nyolcadikos Lantos Balázs elmondta: a múltat fontos megismerni és az elnyomás idején életüket is feláldozó hősök emlékét ápolni kötelesség.

– Én szeretem a történelmet és szerintem fontos is, hogy halljunk ezekről a dolgokról, de abban is biztos vagyok, hogy ez nem mindenkit érint meg mélyebben – nyilatkozta a behir.hu hírportálnak a vásárhelyi iskolából érkezett Hódi Lili.

További programok »

Itthon

Light Friday - Több, mint 300 hasznos ajándék talált gazdára

Csak úgy repkedtek a kérdések, a helyes válaszok és az ajándékok tegnap este Békéscsabán, a Szent István téren, a Light Friday akció sátránál. November 6-án este az Országos Balesetmegelőzési Bizottság országszerte láthatósági eszközök 100 százalékos leértékelésével várta a kerékpárosokat, gyalogosokat. Az apró, de hasznos kellékek most ingyen voltak, de nagyon sokat érnek.
15:17
FEL