Régóta rajta volt a bakancslistámon Montenegró, most sikerült

2024. március 4. 18:53 | Csiffáry Zsuzsanna

Kertész Jánosné Jolika férjével utazott el Montenegróba és tartott élménybeszámolót a nyugdíjas klub tagjainak hétfőn délután.

A programon Takács Péter, az intézmény vezetője köszöntötte a klubtagokat, majd Kertész Jánosné Jolika, a Lencsési Nyugdíjas Klub tagja tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. 

 

Kép: Behir.hu

 

– A programon montenegrói élményeimet osztottam meg a társaimmal. A beszámolóm mellett vetítéssel is készültem. Régóta rajta volt a bakancslistámon ez az ország, szerettem volna eljutni, örülök, hogy most sikerült. Tavaly június 21. és 28. között egy hetet töltöttünk kint, ekkor ünnepeltük meg férjemmel az 50. házassági évfordulónkat. Természetesen győzködnöm kellett a páromat a külföldi utazással kapcsolatban, nem mondott nemet, belement és bátran mondhatom nem is bántuk meg – fogalmazott Kertész Jánosné Jolika. Mint mondta: nem a fürdés volt a fő céljuk férjével, inkább a számos látnivalót helyezték előtérbe. 

 

Kép: Behir.hu

 

A Csabagyöngye Kulturális Központban működő Nosztalgia Klubban már megosztotta élményeit, de szerdán a Lencsési Természetjáró Klubban is feldézi külföldi útját. A Lencsési Nyugdíjas Klub következő programja március 11-én lesz, amikor Takács Péter tart előadást „A rendszerváltoztatás országos és helyi eseményei” címmel. 

További programok »

Itthon

FEL