– Na ez itt példul Vantara Gyula, Békéscsaba volt polgármesterének édesapjáé volt, amikor a gulágon kényszerült tartózkodni – mutatt rá Vánsza Pál egy csajkára és egyéb személyes tárgyakra a kiállítás egyik vitrinjében. A POFOSZ Békés vármegyei területi szervezetének elnöke gondos szorgalommal gyűjtögette össze az egykor mindennaposnak vélt, ma már a történelem egy szeletkéjét képező tárgyakat. Ezek főleg progpaganda plakátok és sajtótermékek, amelyek az 1945-56 közötti magyar társadalom és államhatalom lenyomatát ábrázolják.
Vánsza Pál elmondta: mintegy isteni sugallatra tette el a tárgyi emlékeket és raktározta azokat, hátha később még hasznosak lesznek. Most pedig eljött az idő, hogy Kovács Márta történész muzeológus, a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársának segédletével egy önálló kiállítás nyílhasson belőlük.

Kovács Márta történész muzeológus (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
– Különféle tárgyakkal színesítettük az itt látható plakátokat, amelyek propaganda üzeneteket fogalmaztak meg – az egykori kommunista pártállam hivatalos narratíváját közvetítve – a lakosság felé. A tárgyak között személyes holmik, '56-os, tárgyi emlékek, röplapgyártó írógép és rádió is található. Igyekeztünk a kronológikus sorrendet megtartani – fogalmazott a múzeum történésze.
A Plakát és Propaganda című kiállítás egy hónapon keresztül látható a nagyközönség számára az Arany János Művelődési Házban, Mezőmegyeren.